SCOOTER Koncert - 2006. március 14, Bécs, Gasometer-B
Vannak bizonyos esték, mikor csak egy dolog számít. Vannak bizonyos esték, amikor bizonyos számok megdicsőülnek. Vannak bizonyos másnapok, amikor az ember nem tud mit mondani, mert annyira boldog. Vannak bizonyos zenekarok, akik ezt az élményt meg tudják adni. Vannak bizonyos emberek, akik ezt átélték már. Én. Tegnap. Bécsben.
Nos hát... hol is kezdjem? A beszéd a mesterségem, és igen jól művelem, aki ismer, ezt tudja. De attól félek, hogy most minden verbális képességem kudarcot fog vallani. Nem lehet elmesélni azt, ami tegnap Bécsben a Gasometer-B-ben volt! Nemcsak én nem tudom, hanem senki nem tudja elmesélni! Ilyen ugyanis a Földön nem létezik! A menyország lehet ilyen, vagy valami olyan isteni, zenei varázslatot láttunk, ami már túllép azon a határon, amelyen belül az emberi lélek fel tudná dolgozni. Nekem is még időbe telik, hogy teljesen feldolgozzam azt, amit a Gasometerben hallottunk és láttunk. De minek szűkítem le erre a két dologra? Hallottunk, láttunk, éreztünk... és még bármilyen tetszőleges olyan ige, ami segíthetett nekünk befogadni ezt a csodát.
Voltam már pár koncerten, nem erről van szó. De ezek után két lehetőség nyílik. 1. csak egyetlen koncerten voltam: a Gasometerben! A többi fellépés szóra sem érdemes ezen kívül. 2. voltam 4 koncerten, ÉS a Gasometerben, ami ennél sokkal, sokkal több volt! Nekem ez utóbbi a szimpatikusabb, ámbár megjegyzem, a tegnap esti élményt bármelyik másik előzővel egy lapon említeni legalábbis nagy tiszteletlenségről tenne tanúbizonyságot. Nem is teszem hát, térjünk rá inkább, hogy nagy vonalakban legalább azt elmondjam, hogy láttam én az egészet! Egyébre nem vagyok képes!
Franky Tunes készített elő minket, de mint már mondtam, hanyagolunk minden olyan részletet, ami nem magán a szűk értelemben vett koncerten zajlott. Nem érdekes. Nem pazarlunk rá karaktereket. A lényeg: varázslatos lézershow kíséretében jött a turnéintró, amely rögtön utána átcsapott a Lights Out -ba. Fent a turnéjelkép, az ököl, amely szépen lassan kinyújtotta felénk középső ujját! :) Az első sorban már az intrót végigüvöltöttük, hát még akkor mekkorát szökött az adrenalinszintem, mikor a Hello első ütemei alatt Jay és Rick szinte egyszerre szúrtak ki (valószínű a Heiligeili-s transzparensnek köszönhetően), és köszöntek oda egy intéssel, mutogatással. Hogy ezek után hányszor szemeztem, sőt, kimondottam beszélgettem velük, azt nem is számoltam, de mindegyik olyan volt, mintha abban a pillanatban csak és kizárólag nekem játszottak volna, annyi energiát belém csepegtetve, amellyel egy évig be lehetne fűteni egész Ukrajnát, ha Putyin elzárná a gázt! A Hello-ban a színpadon Mantas, a metál gitáros, aki virtuóz módon játszik, egy különleges élő érzést kölcsönözve. De áh, hagyjuk ezeket a hivatalosnak ható szavakat! Kurva jól nyomta! HP köszön! A szokásos érzés, ismét, valami nagyon jó kezdődik, valami nagyon jó történik velünk! Egy a capella következik, énekeljük, üvöltjük mi is! Neophyte - I'm a gabber baby "átirata" , I'm a raver baby címmel! Hát mi is jöhetne ezután, ha nem az I'm raving? HP közönségközpontúbb, mint valaha! Ugrál, játszik, ránk néz, a szemünkbe, kivéve akkor, mikor éppen a "happy birthday" transzparenst nyomatjuk neki, Rickkel "meg is beszélem" az egyik kiállás alatt, hogy HP nem hajlandó tudomásul venni a transzparenst. Az I'm raving alatt ezzel szemben éneklünk, szinte táncolunk, valahogy úgy érzem, nagyon sokáig fogok még ma ravelni. HP átöltözik. Bunda. Bot. De hát akkor ez az Apache rocks the bottom! Bent vannak a lányok is! Olyan keményen szól az Apache, hogy a zenébe biztosan ott helyben is belenyúl Rick és Jay! Beindul a piró is! Minden a színpadon, ami kell! És a végén még egy külön meglepetés: Rock Bottom, a Rotter-rotter-rotter résszel! Töp-töp-töp, ma este először! De nem utoljára! Ekkor már mindenki extázisban ég, pedig még alig kezdődött el a show! Hogyan lehet vajon a Leading horse-ból egy eszeveszetten zúzós tracket csinálni? Hát én nem tudom, de Rick és Jay annál jobban! Lassú számra ekkorát még sosem zúztam! A fénytechnika itt annyira kiemelkedő, hogy szóhoz sem tudok jutni, pedig most már valakihez kéne szólnom, vigyorognom, vagy valami, de hát nem tudok! Csak állok, rázom a fejem, ugrálok, beálltam egy olyan szintre, ahol már nem én irányítom a testemet, hanem az a három ember ott fenn a színpadon! Ismét egy a capella, mintegy bevezetendő a következő számot. D. I. S. C. O. énekli, és énekelteti velünk HP. Természetesen mindenkinek világos, hogy ami ezután jön, az az elátkozott Shake that. Ám ez a nap más! Itt erre a számra nagyobb tombolás van, mint a tavalyi EH-beli koncerten volt bármelyik szám alatt. Rick folyton a mi tekintetünket keresi! Kezdek megőrülni, úgy érzem. Innen biztosan más emberként sétálok majd ki, mint ahogyan bementem. A következő zenére számítottunk! Mantas ismét a színpadon, és bizony nem elégszik meg a Panties wanted eredeti gitárdallamával! Hozzátesz, hozzákölt, HP pedig csak üvölti: "throw 'em all on to the stage, and do it now! now! now!!!" Rick kezében dobütő, előtte dobok. Jay előtt is. Élő bizony a koncert, a szó szoros értelmében! Folytatják egy régi kedvenccel (milyen furcsa rámondani, hogy régi!), felhangzik a Weekend! HP betölti a színpadot. Eltaszít és magához von. A tekintetével felfalja az egész Gasometert, és benne mindenkit! Rick és Jay még mindig velünk szemeznek. Na jó, időnként másokkal is, de az kit érdekel?! :) Vádlikat bemelegíteni, zúzós szám következik! Egy emberként ugrál az egész nézőtér! A kiállásnál Rickkel vezényelünk egymásnak. Ez természetesen a Fuck the millennium! A második kiállás után egy új dallamrész! És pukkannak, robbannak a petárdák a színpadon, észrevétlenül máris a Call me manana-ban találjuk magunkat! HP a hangfalat bassza, jobb oldalt, bal oldalt. És beindulnak a pirotechnikák, úgy istenigazából! Már reflexből kapjuk a szemünk elé a kezünk a zúzós résznél. Rick és Jay énekelnek! Hát hova lehet ezt még fokozni? Kell ismét egy lassú szám. Olyan öngyújtós-éneklős. Legyen mondjuk a Stripped, mondja HP. Még ez is durván szól a hangfalakból. Lila fény borítja be a Gasometert, hullámzunk, gyakorlatilag a sírás küszöbén. És Jay és Rick majdnem át is vetnek minket ezen a küszöbön, ugyanis egy körülbelül 10-12 perces instrumentális blokk következik, amelyben a srácok a Safri Duo-t megszégyenítve dobolnak. Komolyan mondom, hogy megszégyenítve! Egy ASYS feldolgozásból (amely SP szerint jobb, mint az eredeti), a dobokkal (amiket egyébként később is sokat használnak) szinte észrevétlenül siklunk át a Trance-Atlantic-be, amely alatt Rick egy olyan zongoraszólót mutat be, amelyhez színvonalban hasonlót legfeljebb a Rough & Tough & Dangerous-on lévő Rebel Yell koncertfelvételből ismerhetünk. Rick egy isten! És kész! A végén dobbal vezetik be a Maria-t! Töp-töp-töp ismét! Rick és Jay dobon játssza a dallamot! Félelmetes! És ismét jön HP, és zúzunk ismét, hiszen egy olyan számról van szó! Utána egy régen hallott darab: Aiii shot the DJ! Punani, punani, mutatom a kezemmel a kis "Renault-jelet" Ricknek, aki erre nagyot röhög. Kick off the jeans! Mutatja HP. Ismét a mikrofon. HP bevezeti a számot: "in den 80s in Ostdeutschland..." Akkor ez csak az Am Fenster lehet! Bizony ám! Egy felturbózott, hosszabb változat! Az egész tömeg egy emberként énekel, és üvölti: "fliegen durch die Welt!!!" többször is! És megy a lézer, és megy a piró! Ezek után egy régi vágyunk teljesül, de már elig érezzük a lábunkat, nekem már igazából agyam sincs, az egész testem átalakult egy nagy gépezetté, amelynek az a dolga, hogy befogadjon mindent, ami ma este itt történik. A The chaser következik, medley-szerűen átváltva az előzőekből. HP ránk néz, ránk mutat. A színpad sejtelmes sötét, de villódznak a fények, és a lézer. Rick és Jay keményen nyomják. Jay szinte bejárja az egész termet a tekintetével. Még rá lehet tenni egy lapáttal! Már a brutális pirotechnika szagáról felismerem: Jigga jigga a következő szám! HP a színpadon hol eltűnik, hol feltűnik. És csak ömlik a füst, robban a piró, és nyomatják Rickék! Egyvalami nagyon hiányzott, innen még mindig van út felfelé, tovább fokozzák a hangulatot, Faster, harder, Scooter! Üvölti mindenki. És ismét jön Mantas a gitárral. És már nincs hangom, már a kezemet is alig bírom felemelni, de valami mégis vezet, jön felém egy újabb adag energia a színpadról, mikor HP errefelé jön, vagy Rickkel találkozik a tekintetünk! És még akarok, és még! Énekel a közönség, HP-vel együtt! Yeaaaaaah! Yeooooooh! Üvölt mindenki. És a mi üvöltésünkre elindítja Rick a Nessaja-t! Már nem is látom, hogy kik vannak körülöttem, hogy közben a fél társaságnak sikerült előrekeverednie az első sorba, csak a szöveg létezik, és HP, és Jay és Rick! És akkor még egy énekeltetés! Ye-e-e-aaaah! Yeeeeah I feel hardcore! - énekli HP. És mi pedig rávágjuk, hogy Ye-e-e-aaaah! Yeeeeah always hardcore! És Rick, bámulatos ütemérzékenységről téva tanúbizonyságot, szépen "rá" is indítja a One-t. És ismét egy ugrálós szám! És ismét egy extázis.
Ezután levonulnak a színpadról, de túl gyorsan, úgyhogy felhangzik a kiabálás: "Scooter rück! Scooter rück!" Először csak a lézeren látjuk a feliratot: "you want some more?" "ihr seid zu leise!" "louder!" Aztán pedig SCOOTER - írja ki a lézer, ahogy ütemesen skandáljuk. Félelmetes látvány, és egyben felemelő. Felemel olyan magasságokba, amelyekről hétköznaponként csak álmodozok. És visszajönnek! Természetesen mivel mással, mint a Fire -ral. Nem is egy, hanem KÉT Flying-V!!! Mantas is a színpadon! Gitárszóló ismét, aztán "harc" HP-vel, aztán egy gyönyörű összjáték, és HP közben csak nyomja a szöveget. És égnek a lángoszlopok, nemcsak két, hanem egyszerre négy helyen. Elöl-hátul. Ezután Mantas fent is marad, és valami olyasmit mutat be nekünk a gitáron, amit maximum egy igényesebb rock-koncerten láthatunk. Virtuóz módon játszik, virtuóz módon adja elő, és iszonyatosan hasít! Az utolsó szám következik: "hogyé a hal?" azaz a How much is the fish? Ami még alkalmat ad egy utolsó, minden tüdőt megszakasztó közönségénekeltetésre! HP bemutatja a csapatot. Természetesen a taps nem akar megszűnni. És még mindig érzem magam körül az extázist, amelynek most csak egy, kis pontja vagyok. A születésnapi transzparenst feldobom Ricknek. Nagyon jó fej, elteszi, megnézi, odaadja HP-nek (ezt csak reméljük). Majd elköszönnek a srácok. Tőlünk külön is, mikor mennek le! Jay csókokat dobál felénk, Rick integet. Nekünk. Csak nekünk.
És most persze el lehetne mesélni hogy órákat fagyoskodtunk a koncertterem előtt, hogy jártunk egy kollégiumban (illegálisan), egy plázában, az éjszaka Bécs 3. kerületében csöveztünk, és vagy 10 helyről dobtak ki minket, de szégyellném, ha ilyeneket kéne leírnom egy ilyen csoda mellé. Én is meglepődtem magamon, mikor arra a felvetésre, hogy nem volt a Posse, úgy reagáltam: "és ki nem szarja le?" - két örömkönycsepp között. Ami a fontos az az, hogy vettem egy posztert, fő helyre lesz kirakva, a fotelommal szembe. És ha majd leülök, ránézek, és eszembe jut életem legszebb éjszakája, akkor egy kicsit mindig fel fog emelkedni a testem is a fotelból, én tudom. A lelkem pedig felszáll, olyan magasságokba, ahol még nem járt emberi lény.
Bővebb info: Scootertechno Hungary, Scootertechno Official
