Megváltozott a közlekedési rend Cegléd belvárosában. Vicces webcamon figyelni, hogy bénáznak az autók. Csak nehogy aztán én is elszúrjak valamit (ahogy elfogok). Azaz nem fogok, hiszen holnap indul az egy hetes (igazából 8 napos) Forma 1-es őrület!
Addig is - mivel elindult a 168 Óra pályázatán a közönségszavazás - kérek mindenkit, akinek tetszettek az írásaim, hogy szavazzon rám. Ezt ITT lehet megtenni, a 2 közül szerintem a Rögeszmés Demokraták a jobb cikk, már amennyire ezt a 3000 karakterre lehatárolt firkát annak lehet nevezni; szóval ha már nem muszáj felaprózni a szavazatokat a 2 írás között, akkor jó lenne, ha erre szavaznának. Előre is kösz :)
Más: sikerült olvasnom két olyan könyvet (az egyikbe még csak belekezdtem), amiben - szinte a szó szoros értelmében - semmi lényeges nem történik. És lám, mégis jó könyvek. Na jó, az egyik könyvben Updike novellái vannak, az meg az én műfajom.
A másik pedig Alberto Moravia (kis)regénye, A Megvetés (Il Disprezzo). A könyv sztoriját tulajdonképp pár sorban össze lehet foglalni. Molteni, a sikereinek küszöbén álló dráma- és forgatókönyvíró, aki feladta álmait felesége miatt, hirtelen úgy érzi, a felesége nem szereti. Később kiderül, a felesége megveti. Molteni lázasan keresi ennek az okait, leutaznak a feleségével Capri szigetére, ahol végülis megvilágosodnak előtte a dolgok. A regény jellemzője, hogy nem igazán bővelkedik drámai fordulatokban, viszont remekül láttatja egy férfi és egy nő viszonyának törékenységét.
Molteni felesége, Emilia azt mondja férjének, azért veti meg, mert nem viselkedik úgy, mint egy férfi. Az okok azonban mélyebben rejtőznek. Moravia felvázol egy érdekes és baljós párhuzamot: Odüsszeusz és Penelopé kapcsolatát, amely - talán - azért alakul úgy, ahogy, mert a görög világban Odüsszeusz képviseli az előremutató irányt, Penelopé pedig a földhözragadt, plebejus réteget, aki ragaszkodik a hagyományos férfi és női szerephez. Így Penelopé csak akkor tudja igazán újra szeretni Odüsszeuszt, mikor az megölvén a kérőket ismét ódivatú értelemben vett férfivá válik.
Molteni sokáig viaskodik ezzel a párhuzammal, végül sem elfogadni, sem elvetni nem tudja. Felmond a rendezőtársának akitől az elmélet származik, és a producernek, felesége szeretőjének (vö. kérők), de pont azért, mert úgy gondolja, így rendbe jön minden. Felesége azonban már nem tud reagálni, mert groteszk módon és tragikusan halálos balesetet szenved - Molteni az álomvilágba menekül.
A probléma gyökere azonban még ennél is mélyebben van. Nem egyszerűen hagyományos férfi- vagy női szerepekről van itt szó. Emilia nem azért veti meg Moltenit mert úgy gondolja, hogy az eltűri a hűtlenségét (vagy épp a producer "kezére játssza őt" karrierje érdekében). A megvetés forrása férfi és nő viszonyának velejárója. Egy kapcsolatban mindig van valaki, aki a másikat jobban szereti, mint az őt. Jelen esetben ez Molteni. Ő az, aki feladja vágyait a feleségéért (a regényben Molteni találkozik a fiatal rendező családjával, ahol az asszony mániákus szeretettel csüng az urán - ott a férfi nem adta fel álmait, nem fut a felesége után). Ezzel Emiliából vagy csodálatot, vagy megvetést válthat ki - nagyon vékony mesgye fut a kettő között. Az eredmény attól függ, Emilia sokkal kevésbé szereti-e őt, vagy majdnem ugyanannyira. A regényben sokkal kevésbé. Az imádó ekkor megvetés tárgya lesz. Az imádott azonban nem létezhet imádója nélkül. Ezt fejezi ki Emilia szimbolikus halála a könyv végén, és az, hogy Molteni álmaiban újra élőnek látja Emiliát - ugyanis ő sem esik ki szerepéből: imádni akarja azt, akire feltette az életét, és akit - úgy érzi - ő ölt meg azzal, hogy nem viselkedett helyesen. Ám hogy a helyes viselkedés mi, arra ő sem tudja a választ - és mi sem kapjuk meg.
