"Afganisztán, Pakisztán, no és aztán, hát aztán?" - mondogatta régebben nagyanyám. Más kérdés, hogy sajnos ezt már régóta nem lehet mondani, a tegnapi történések után pedig még egy jó ideig nem is lehet majd.
Emlékszem, hol láttam először Benazir Bhuttot. Nyolc éves koromban egy világpolitikai almanachban volt benne a képe, akkor éppen ő volt a miniszterelnök, és bár nem ő volt az egyetlen női muszlim miniszterelnök már akkor sem (1994-et írunk: Bangladesben Kaleda Zia, Törökországban Tansu Ciller regnált), az már akkor is lejött, hogy Bhutto azért több ennél.
Bár az ő emberijogi politikája is több pálfordulást megért (pl. a tálibok pakisztáni támogatásának kezdete az ő nevéhez fűződik, amit utólag már megbánt), az egész élettörténetéből és a képéből, amelyen egy iszlám-színű, zöld kendőben volt, nyolc évesen is fel tudtam fogni, hogy mit jelenthet ő a pakisztániaknak - és hogy mit jelenthet Pakisztán neki: sorsot, amelybe kötelezően bele kellett vetnie magát, és megpróbálnia megváltani ezt a népet (vagy inkább társadalmat - egységes népnek talán nem nevezném). Persze közben zsebre tett ezt-azt, de hát ki nem?
Sokkal fontosabb az, amibe Bhutto bele mert vágni: Oxfordban tanult, külföldön kampányolt, siítaként, az iszlám konzervatívabb irányzatához tartozva. Ami a nála sokkal nagyobb hatalommal bíró, ám síkbuta Bushnak nem sikerült, megpróbált összeegyeztetni két távoli kultúrát: a demokráciát és az iszlámot. És Bhuttot szerették! Guinness rekorder volt ebben (hivatalosan is!), és ha valami, akkor ez elismerésre méltó.
Végül utólérte az, ami az egész családja végzete volt: maga Pakisztán, a maga kaotikus belügyeivel, értelmetlen mészárlásaival - s ne feledkezzünk meg arról a sok emberről sem, akik együtt szálltak vele a sírba. Ők csak örültek, hogy láttak - fehérek között egy európait. Legalábbis pakisztáni viszonylatban.
Végül, ahelyett, hogy belemennék, kinek jó ez és miért, álljon itt egy idézet egy vérbeli politikustól, egy gyönyörű nőtől és egy értékes embertől:
"Úgy látom, hogy mikor hatalmon vagyok, vagy mikor apám volt hatalmon, valahogyan mindig jó dolgok történnek. A gazdaság erősödik, jó esők jönnek, van víz, az embereknek jó termésük van. Szerintem ennek az az oka, hogy mi mindig szeretetet akarunk adni, és szeretetet is kapunk."
Emlékszem, hol láttam először Benazir Bhuttot. Nyolc éves koromban egy világpolitikai almanachban volt benne a képe, akkor éppen ő volt a miniszterelnök, és bár nem ő volt az egyetlen női muszlim miniszterelnök már akkor sem (1994-et írunk: Bangladesben Kaleda Zia, Törökországban Tansu Ciller regnált), az már akkor is lejött, hogy Bhutto azért több ennél.
Bár az ő emberijogi politikája is több pálfordulást megért (pl. a tálibok pakisztáni támogatásának kezdete az ő nevéhez fűződik, amit utólag már megbánt), az egész élettörténetéből és a képéből, amelyen egy iszlám-színű, zöld kendőben volt, nyolc évesen is fel tudtam fogni, hogy mit jelenthet ő a pakisztániaknak - és hogy mit jelenthet Pakisztán neki: sorsot, amelybe kötelezően bele kellett vetnie magát, és megpróbálnia megváltani ezt a népet (vagy inkább társadalmat - egységes népnek talán nem nevezném). Persze közben zsebre tett ezt-azt, de hát ki nem?
Sokkal fontosabb az, amibe Bhutto bele mert vágni: Oxfordban tanult, külföldön kampányolt, siítaként, az iszlám konzervatívabb irányzatához tartozva. Ami a nála sokkal nagyobb hatalommal bíró, ám síkbuta Bushnak nem sikerült, megpróbált összeegyeztetni két távoli kultúrát: a demokráciát és az iszlámot. És Bhuttot szerették! Guinness rekorder volt ebben (hivatalosan is!), és ha valami, akkor ez elismerésre méltó.
Végül utólérte az, ami az egész családja végzete volt: maga Pakisztán, a maga kaotikus belügyeivel, értelmetlen mészárlásaival - s ne feledkezzünk meg arról a sok emberről sem, akik együtt szálltak vele a sírba. Ők csak örültek, hogy láttak - fehérek között egy európait. Legalábbis pakisztáni viszonylatban.
Végül, ahelyett, hogy belemennék, kinek jó ez és miért, álljon itt egy idézet egy vérbeli politikustól, egy gyönyörű nőtől és egy értékes embertől:
"Úgy látom, hogy mikor hatalmon vagyok, vagy mikor apám volt hatalmon, valahogyan mindig jó dolgok történnek. A gazdaság erősödik, jó esők jönnek, van víz, az embereknek jó termésük van. Szerintem ennek az az oka, hogy mi mindig szeretetet akarunk adni, és szeretetet is kapunk."
Benazir Bhutto (1953-2007)
