Na persze nem Brad Silberlingtől lopok, de Bécs ilyenkor tényleg olyasmi. Hogy miért kell két bejegyzés erről, az majd a későbbiekben kiderül. Először lássuk tehát a pozitív oldalát.
Péntek este hat vállalkozó szellemű fiatal - pontosabban a hatból három - megfőzött öt liter forralt bort, amiből reggel hétre három és fél maradt, hogy hova tűnt a többi az rejtély (de komolyan, most nem viccelek). A maradék is csak Pest határáig tartott, hiszen a reggel hideg volt, a hangulat pedig jó. Uccu neki Bécsnek tehát, hatan + két ismeretlen lány + a sofőr (grrr... róla majd a második bejegyzésben).
Érkezés Bécsbe kb. délelőtt fél 11-kor. Leparkolunk a Parlamenttel szemben, majd mi hatan elindulunk a Mariahilferstraßén. Mielőtt elterpeszkednénk egy igazi "bécsi kávézóban", Szityunak sikerül megvásárolnia Közép-Európa talán legrondább mikulássapkáját, amiért nem átall 2 eurót kiadni (hozzátartozik mondjuk, hogy ez nem olyan sok, tekintve, hogy a foralt bor 3 euróba kerül).
Egyszóval: egy puccos, de nem túl drága bécsi kávézóban indítjuk a napot, én személy szerint egy Wiener Einspännerrel, illetve egy Le Monde-dal meg egy havannai szivarral. Egészen úri fiúknak néznénk ki, ha nem lennének a ronda hátizsákok (meg Sas néhány megjegyzése, amelyből kiderül, Sárándon nem nagyon kultiválják Picasso művészetét - még szerencse hogy a szomszéd asztaloknál nem értik). Miután ez megvolt, vissza a Hofburghoz a kis utcákon, közben ingyen Kräuterlikör meg almabor az utcai árusoktól (csalódniuk kell - nem veszünk semmit). És ekkor a nap első bécsi forralt bora a Rathausplatzon. Körülnézünk, de nem maradunk sokáig, hiszen már fél 2 van, és még annyi minden látnivaló - ehhez mondjuk én nem ragaszkodom, hiszen ezerszer láttam mindet.
Ezt persze hangoztatom is, és rögtön egy parádés cáfolat is következik, mikor a Stephansdom helyett a Votivkirchéhez vezetem a csapatot. De nem bánjuk meg, hiszen egy egészen sajátos emlékmű áll a templom előtt: az új 10 EU-tag tiszteletére egy kerekasztal, körülötte székek, a csatlakozók nevével és zászlajával, mindez márványból. Rögtön tülekedés a magyar helyért, végül, azt hiszem, nekem Észtország jut. Mindegy, rokonok ők is.
Innenről azonban már tényleg a belvárosba vezet az út, ha nem is rögtön a Stephansdomhoz. Tudni kell, hogy Bécs minden pontján ilyenkor helyi adventi vásár van (a nagy persze a Rathausplatzon). Nekünk mindenhol venni kell valamit, legyen szó forralt borról, puncsról, vagy az igen finom Kartoffelpufferről.
Végül is sikerül eljutni a Kohlmarktra, itt üti meg az embert először az a felismerés, hogy Bécsben ilyenkor ezalatt a pár hét alatt annyi turista fordul meg valószínűleg, amennyi Budapesten egész évben. Hatalmas a tömeg. Itt szétválik a társaság, mindenki meg a maga útján, először fiúk-lányok törésvonal mentén (5-1). Mi először a Stephansplatzra megyünk, ahol szobornak öltözött emberek álldogálnak. Rövid vita arról, vajon mi lenne, ha elkezdenénk feléjük szaladni. Aztán ki is próbáljuk: semmi. Van egy madárhangokat utánzó férfi is (vagy nő? ez nem derül ki).
A dóm megtekintése után bevesszük magunkat a környék könyvesboltjaiba, ahol meglepően sok magyar író műve is megtalálható, Máraitól Závadáig. Cojó vesz egy Hemingwayt, németül (ezt én nem igazán értem), Rudi pedig mániákusan gazdaságpolitikai szakkönyveket keres (ezt sem).
Ezután már többfelé szakadunk, én Szityuval pl. eltévedek, de szerencsére kb. 10 perc múltán sikerül kikötni egy bélyegekkel, érmékkel és papírpénzekkel foglalkozó boltban. Itt természetesen ismét pénzt kell költeni, de kimondottan jókedvűen távozom a boltból.
Egy kuriózum, amit mindig meg kell tekinteni: a Julius Meinl a Kohlmarkton. Nemcsak azért, mert nálunk már nincs ilyesmi, hanem mert a bolt belülről is gyönyörű, tele van különleges árukkal, valamint a pincében egy komplett borospince található, ahovan le lehet menni kóstolni is (na persze némi pénz befizetése után). A lejáró falát pedig a már elfogyasztott borok üvegei díszítik, a világ minden tájáról.
Négy óra van. A társaság ismét találkozik, a Kohlmarkton. Vissza a Hofburgon és a Heldenplatzon keresztül a Ringre (tényleg - hogy hívhatnak valakit Karl Lügernek? mintha nekünk lenne egy "Hazug Károly" nevű nemzeti hősünk). Amíg Szityu elszalad a Marialhilferstraßéra egy könyvért, mi a Maria-Theresien Platz forgatagába vetjük magunkat, de csak egy forralt borra van időnk, mert utána máris metróra szállunk, és irány Schönbrunn.
Schönbrunn, ha lehet, még szebb, mint a Rathausplatz. A kert ugyan már zárva, de a kastély előkertjében a tömeg hatalmas, és mi hosszan tűnődünk azon, vajon Raclettét együnk, vagy egy olyan húsos, fűszeres, zöldséges palacsintát, amit most fedeztünk fel. Végül ez utóbbi mellett döntünk, és nem bánjuk meg. A német nevét sajnos elfelejtettem, de fel lehet ismerni, ha valaki arra jár, és nem is drága.
Ezután fel a kastélylépcsőn, és kezünkben forralt borral az erkélyről nézzük a város esti fényeit. Leírhatatlan. Alattunk pedig a tömeg kavarog.
Az este végül a Rathausplatzon végződik, ahol meglátogatjuk a húsospultot is, gyönyörűszép tiroli parasztsonkák, bajor kolbászok és finom pástétomok közül válogatunk. Itt már mindenki a Rathaus ablakában lévő adventi naptár fordulását várja, de az még odébb van. Ja, és több magyar szót hallunk, mint németet.
8 órakor indulunk el hazafelé, a Naturhistorisches Museum mögül. Kedves Bécs: jövőre, veled, ugyanitt!
P.S.: Lesznek képek!
