Mármint nagy ütő, méghozzá olyan, akit nemigen lehet megállítani. Természetesen Roger Federerről van szó, aki olyan játszi könnyedséggel nyerte meg az Ausztrál Opent, hogy igazából észre sem vettük. A Eurosport az ő meccseit nem is nagyon közvetítette, mert hát ki nézne három szett alázást, ha izgalmas meccset is adnak? Aztán a döntő végén nagyon meglepődtünk, hogy szettet sem veszített Federer az egész torna alatt.

De vissza az elejére! Bár a világelsőből nem sokat láttunk, azért nem unatkoztunk. Elég, ha Hewitt első fordulós meccsére gondolunk, ami majdnem buktával végződött, és nagyon sajnáltam hogy nem, mert minden Ausztrál Openen van egy kéjes pillanatom, mikor Hewitt vert seregként vonul le a pályáról. Ilyenkor olyan ördögi mosollyal dörzsölgetem a kezem, mint Bayer Zsolt, ha Gyurcsány elvágódik a maratonon.

De a torna egyik legjobb meccse volt a Nadal – Kohlschreiber, és bár az én egyik kedvencemet izzasztotta a végtére is ismeretlen német, drukkoltam az öt szettért, hogy láthassak még szép teniszt, ahol Kohlschreiber végül is lábmunkával, Nadal saját fegyverével tudott sokáig ottmaradni a pályán. Később, a negyeddöntőben még Davigyenko is fantáziadúsan játszott, ami azért tőle nagy teljesítmény, más kérdés, hogy nem sokat ért vele.

Egyszóval, remek kis torna volt, a minőség kulcsa abban rejlett, ahogy Szabó Gábor igen találóan megfogalmazta (ritka alkalom), hogy a legjobbak benn maradtak sokáig, akik viszont kiestek, azok egy meccs erejéig úgy tudtak küzdeni, hogy adott pillanatban sok kérdést felvetettek.

Én pl. Safint is sajnáltam, mert láthattunk volna nagy küzdéseket. Amellett, hogy persze vicces és botrányos volt az a meccs, amelyen kiesett, 20 labdameneten belül 5 jó challenge-dzsel, és a vezetőbíró és őközte kialakult kis hadiállapottal, úgy tudta életben tartani a reményeit, hogy Roddick sokkal jobb volt nála.

Igaz, utána Roddick is megkapta az ő saját pofonját az elődöntőben. Szerintem általános vélemény volt, hogy ha valaki, akkor ő talán meg tudja verni Federert, vagy legalábbis megszorongatni. Hát kérem, kiderült, hogy erről szó sincs, sőt. Az egyébként magához képest remekül játszó Andyt Federer úgy verte el sima három szettben, olyan megalázóan és könnyedén, hogy Roddick csak bámult bambán, mint önkormányzati képviselő a tenderkiírásra. Mást nem is tehetett, mert ahogy Federer aznap teniszezett, az egy teljesen más dimenzió volt. Így ember nem tud játszani. És bár a döntőben már nem volt olyan parádés Gonzalez ellen, a chilei – aki búcsúztatta Blake-et, Hewittot, Nadalt, Haast –  is csak annyi pluszt tudott elérni, hogy talán 2-3 játékkal tovább tudott partner lenni Federernek.

Ha ez így folytatódik, idén a kérdés nem az lesz, ki tudja Federert megverni, hanem hogy szettet ki képes ellene nyerni. Tán a Roland Garroson Nadal megfoghatja? Én ebben bízom, de a mostani Open alapján erre egyre kevesebb esélyt látok. És ha ott nem, akkor sehol. Akkor meglesz a Grand Slam idén – és talán jövőre is.