Úgy tűnik, kénytelen leszek átértékelni a "napló" kifejezést "hétló" vagy "kéthétló"-vá, bármilyen hülyén hangozzon is.

Hagyjuk is most a szokásos kommenteket a forma1-ről, sajnos nem igazán terem babér mostanában. Viszont két hetet kell már csak várni, és Mogyoródon ismét közelről csodálhatom meg a sport minden szépségét. Ami azért felvillanyoz. Épp ezért a vb-döntőhöz sincs hozzáfűznivalóm :)

Nekiugrottam a következő nagylélegzetű szakmai munkának - ha másért nem, már csak azért is, mert szeptembertől hivatalosan is politológus szakos hallgató vagyok (leszek). A dolgozat a posztszovjet országok felkeléseiről szól, egyelőre még nem tudom, milyen szál mentén, sajnos gyalázatosan kevés a szakirodalom erről a témáról (na jó: Ukrajnát kivéve). Ami egyébként Ukrajnát illeti, kis olvasgatás és persze a személyes élmények alapján is elmondhatom, az ukránok szerintem inkább az oroszokhoz tartoznak, mint Európához egyfelől, másfelől meg Európához inkább, mint az oroszokhoz. Persze nehéz ezt csak így ráfogni, így hát elmondom, miért.

Az ukránok egy nagyon érdekes identitásválsággal küszködnek, az ukrán belpolitika utóbbi 15 éve majdnemhogy erről szólt. A fő téma, hogy akkor ők most Európa, csak letértek a pályáról (s ilyen minőségükben pl. a lengyelekhez hasonlítanak-e inkább), vagy Oroszország egy olyan része, amely kis részletekben ugyan eltér, de igazából azért mégiscsak oda tartozik.

Az előbbi irányzat a mai politikai elit hivatalos álláspontja, az utóbbit igazából soha nem hangoztatta senki, ami érdekes, hogy az oroszlakta területeken is egyfajta kettős identitás alakult ki (adalék: 2004-ben az ukránok 40%-a beszélt otthon ukránul, 30%-a oroszul, 30%-nak pedig "attól függött"). Van aki azt hiszi, egyszerre orosz és ukrán, meg van olyan is, aki egy régióhoz kötődik (pl. donyeckiek - ez az én témám szempontjából fontos, de a krímiek is ilyenek, ott találkoztam több ilyen kevert identitású emberrel is).  Az identitás tehát nem ukrán, hanem általában kevert vagy helyi.

A nyelvi különbségek meg egyébként is elhanyagolhatóak, ne mondja nekem azt senki hogy az egyik azt mondja "gáváríty" a másik meg hogy "ghovorít" és nem értik meg egymást. Ami a vallást, kultúrát illeti, az is szinte mindenhol az oroszra hajaz (templomok, képek).

Végül - s ez a legfontosabb - az ukrán ember ugyanúgy elvárja, hogy irányítsák, mint az orosz. Cár atyuska az egyik helyen, Juscsenko - vagy épp Kucsma vagy Janukovics - a másikon. Persze vannak kivételek, de az általános véleményem akkor is ez. A forradalom is inkább egy személyről szólt, egy karizmatikus vezetőről, aki el tudott adni bizonyos elveket (miközben ne feledjük, hogy annakidején ő is Kucsma miniszterelnöke volt).

Van azonban - és itt most magam ellen beszélek - az ukrán és az orosz ember között egy nagy különbség, amely elsősorban pont a már említett hiányos identitástudatból ered: az orosz ember annyira büszke saját nagyhatalmi státusára, hogy annak megtartásáért szinte bármit képes feláldozni. Igazi kollektivista. Az ukrán ember egy kicsit, ha lehet, szeretne jobban élni. Nem érdekli őt, hogy ukránnak, orosznak, donyeckinek vagy kríminek tartják, viszont azon a helyen ahol él, szeretne boldogulni.

Ezért lesz majd Ukrajna az Unió tagja. Kulturális értelemben hiába "oroszok" az ukránok, azért ez a valami mindig arra sarkallja őket, hogy vigyék többre, és fogják is.

Supertramp - Breakfast in America - ja, ez meg a mai zeneajánlóm.