Van, amire azt mondjuk, hogy ronda, de érdekes. Van, ami olyan ronda, hogy már szép. Van, ami ronda, de van benne valami rejtett szépség. Nos, a Corvinus új épülete egyszerűen csak ronda.

Nem, tévedtem. Ronda, de nagyon. No és nem azért, mert a Közraktár utcára rohamtempóban felhúzott épületbe kell mindennap járnom, hanem mert a mögöttem álló három hétben sikerült kiismernem az épületet. De gustibus - szólnátok közbe, ami persze igaz, de én még érvelni is tudok a tízmilliárdos monstrum földdel való egyenlővé tétele és sóval való behintése mellett.

Az épület finoman harmonizál a mellette álló ormótlan trafóházzal. Annyira, hogy a finom kontraszt, amit a két épület célja és építésének dátuma alkot, feloldódik a hasonló alakban és a lágy ellentétet alkotó színekben (ti. vöröstégla - seszínű bézs). Nem lehet szó puszta véletlenről, mert az ízléses kontraszt az épület belsejében is folytatódik: a folyosókon elhelyezett, az Ikeát is meghazudtoló egyszerűségű narancssárga bútorok mintha csak az építkezésről maradtak volna ott (lehet, hogy kifutott a keretből az alvállalkozó).

A folyosó is steril, mintha csak egy kórházban járnánk; és rögtön megjegyzem, milyen szerencse, hogy nem kórházban járunk, hiszen földi halandónak első próbálkozásra maximum varázsvesszővel lehetséges vizet fakasztani a fotocellás elven (!) működő csapból: nem csak úgy odatesszük a kezünket ám, hanem megadott sebességgel kell közelíteni - ha adott esetben rá akarnánk verni a műszakisokra fizikából.

Nem, ez nem kórház, csak egy elképesztően unalmas és szögletes irodaépület - ezt a jellemzőt, és a már említett rendkívül ízléses színösszeállítást csak erősítik a folyosófalakra erősített, narancssárga-fehér, kipixelezett nagyméretű arcképek a közgazdaságtan híres magyar képviselőiről. Ők amúgy otthon érezhetik magukat, mert a fotocellás csap mellett a liftet úgy sikerült megcsinálni, hogy gyalog hamarabb felér az ember akár a hetedikre is, mint felvonóval, úgyhogy mintha csak az egyetem alapításának éveiben lennénk.

Apropó, lépcső. Igen vicces, és a diákok éberségét felélesztő megoldás volt a kivitelezőktől az, hogy a földszint és az első emelet közötti lépcsőn, de csak ott, a középső lépcsőfok másfélszer akkora, mint a többi. Itt másra nem tudok gondolni, csak arra, hogy elmérték a magasságot úgy 10-15 centivel, és így korrigálták, mert semmi nem indokolja a lépcsőzők ilyen irányú szivatását: szivatás, mondom, mert normális ember a lépcsőn, ha lefelé megy, és beszélget, nem a lábát nézi, hanem rutinból lépked. Ez persze olyan gyakori felbukásokhoz vezetett, hogy szükséges volt egy sárga-fekete öntapadós csíkot leragasztani arra a bizonyos lépcsőfokra - ezzel további apró nüanszot adva a már így is ízléses színekhez.

A színekhez, amelyek újabb képviselője az előtér falán látható, rikító pirossal. Elnézést, rosszul fogalmaztam. Nem a falon látható, az egész fal piros, ami úgy hat a hűvös oszlopcsarnok után, mintha lenn délen édes éjen Lendvai Ildikó ébresztene minket egy napirend előtti felszólalással. De ezzel még nincs vége, ugyanis sokszor sok méteres falat tizenkétszer hatvan darab piros lámpa foglalja el. Na mi ez?

Úgyvan, Pistike, óra. De ezzel az erővel bármi mást is lehetett volna odatenni, pl. egy Marx-szá maszkírozott, a Tőkét bőgő tehenet is a Cow Parade-ről mondjuk. Az értelme ugyanannyi, a kivitelezés meg nyilván olcsóbb lett volna. De nézzünk egy kissé feljebb, hogy lássuk a további csodákat!

A könyvtár fölött led-kijelző helyezkedik el, ahol folyamatosan futnak a közös Corvinusos levlistákon leggyakrabban előforduló szavak. Hogy ez kit érdekel annyira, hogy jó harminc négyzetméter falfelületet kellett rá elpazarolni, nem tudom, azt meg szerintem nem nehéz kitalálni, hogy most, a Schönherz-kupa napjaiban melyik hárombetűs szó vezet a listán.

Nagyjából ezzel szemben egy kiülős teraszt szerettek volna létrehozni a kivitelezők. Szerettek volna, mondom, mivel a rendkívül technokrata betonteknő semmiben nem különbözik pl. a Westend tetőteraszától, talán annyiban csak, hogy sokkal kisebb. Az ember szinte nem is vágyik ki, a dohányfüst meg úgyis beszivárog a teraszról, úgyhogy nem veszít semmit, aki kihagyja.

Ha ezek után elegünk volt az épületből, és nem krepált be a diákigazolvány-vonalkóddal működő csomagmegőrző gépezet sem, végre elhagyhatjuk az egyetemet a fotocellás forgóajtón keresztül, amely azonnal megáll, mihelyt valaki hozzá talál érni (ez csúcsidőben a legviccesebb - remek hetesbusz-szimulációkat lehet tartani ilyenkor). Ha ekkor már beesteledett, és átverekedtük magunkat az épület egyetlen, az én mucsai maradi ízlésemnek is megfelelő részén, az oszlopcsarnokon, megnézhetjük a nagyon drága, nagyon felesleges, és nagyon törékeny színes kivilágítást (lehet tippelni, hogy a kézmagasságban elhelyezett fénycsövek meddig bírják majd).

De figyelem! Még most sincsen vége! Tegyük fel a koronát erre a műre!

Azt hiszem, a kedves "Kortárs Művészeti Zsűri" - bármilyen ízlésficamos idiótákból álljon is - ezúttal helyes döntést hozott, mikor a pályázatok közül a legborzalmasabbat sikerült pajzsra emelniük: ÍGY néz majd ki a homlokzati dísz, megkoronázandó az épületet (érdemes végignézni a többi pályázatot is).

Csak néhány szemelvény az indoklásból:

"Jovánovics György munkája a rendelkezésére álló egész teret és felületet betölti invencióval, s ezt úgy teszi, hogy elkerüli a – mégoly frappáns – emblémává válás, a logo-karakter nem lebecsülendő veszélyeit."

Nos, azt mindenképpen - elvégre nincs az az elvetemült rajzoló, aki ilyen rondaságot papírra vetne. És ki fogadna szívesen egy ilyen diplomát?

De nézzük csak tovább:

"Másrészt hiánytalanul, ugyanakkor kompromisszumok nélkül eleget tesz a megfelelés igényének."

Ezt a mondatot ötször olvastam el, de a kitörő röhögésről mindössze a kulturált szordínós kuncogásig sikerült redukálnom magam. Hogy miva'? De nem állnak itt meg, megmagyarázzák:

"Megfelel ugyanis a szerző koherens és következetesen épülő életművének (képes annak jelentős állomásává válni) és megfelel az épületnek."

Örülök, hogy az épületbe járó diákként a kedves szerző életművének jelentős része lehetek - végülis ez a cél, nem az, hogy mutatós legyen valami. Ami pedig az épületnek való megfelelést illeti - tökéletesen egyetértek! Ha már lúd, legyen kövér!