HTML

Villete

Egy okos egyetemista - politikáról, közéletről, sportról, kultúráról, magyarokról, franciákról... ami jó Firefox-ra optimalizálva

Linkblog

Francia elmélyülés

2006.11.10. 12:45 hank_the_freak

Kis öntömjénező és unalmas szavakkal telezsúfolt bejegyzés jön. Aki nem szereti ezt, ugorja át. Nézegessen stand up comedy videókat. Vannak.

Tegnap végre rászántam magam, hogy megtegyem az első nagy lépést az első, valóban használható nyelvvizsgám felé. Előzetesen persze konzultáltam volt franciatanárommal (ez sem most volt már – kicsit lassan őrölnek Isten malmai (vagy barmai?!)), aki azt tanácsolta, hogy a DELF B2 modullal próbálkozzak, ami nemzetközi középfokúnak felel meg, mert ami utána következik, a DALF C1, az már nagyon durva, komplett francia műveltségi vizsga is.

Meg aztán, a Francia Intézetben nem úgy megy hogy odamegy az ember és beiratkozik, hanem egy szintfelmérő kitöltése után majd ők megmondják, hogy hova mehetsz.

Mivel már jó ideje nem foglalkoztam franciával komolyabban (kb. fél éve), kicsit féltem ettől az egésztől, amúgy meg az intézet épületében könnyen el lehet veszni, a szokásos francia összevisszasággal van megépítve. A hatodik emeleti tanulmányi osztályra úgy lehet felmenni, hogy az ötödikig megyünk lifttel, majd onnan egy labirintus átvágása után a csigalépcsőn lehet felmenni az irodákba. Itt ki kell sakkozni, hogy hol melyik sor áll, és kis szerencsével máris egy szinte töküres tanteremben találja magát az ember egy középkorú néni mellett.

 

Itt én előadtam problémámat, jelesül hogy szeretnék valami kemény tanfolyamra menni, de nem biztos hogy azon a szinte vagyok bla bla… Erre odaadta a legnehezebb szintfelmérőt, amit végigizzadtam, de a végén a legnagyobb meglepetésemre csak annyit mondott rá, hogy „Szuper uram, hova szeretne menni?”. Úgyhogy a cél: DALF C1, minden figyelmeztetés ellenére, aztán lehet, hogy koppanok. A beiratkozás mindenesetre azért is jó üzlet, mert amellett, hogy 25ezer forintért 24 órát tanulok hardcore metódusban, egy évig ingyen tagja lettem az intézeti könyvtárnak (egyben automatikusan a Goethe Institut könyvtárának is), és az önképzőközpontot is ingyen használhatom három hónapig. Ez, bármily hülyén hangozzék, felemelő egy ilyen nyelv-buzinak mint én. J Na, 20.-án kiderül, hogy mi is a helyzet.

 

2 komment

Címkék: napjaim

A bejegyzés trackback címe:

https://freaky.blog.hu/api/trackback/id/tr6186012

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hank_the_freak (hank_the_freak) 2005.11.24. 21:49:34

Kösz az érdeklődést, azóta már rég letettem a DALF-ot :) És nem volt olyan kemény. Meg lehet csinálni. Most az orosztanulásba fektetem nyelvi energiáimat.

bandita (richly.andras@chello.hu) 2005.11.24. 21:49:34

és? lassan eltelt 1 év: kiváncsian várom a folytatást / tapasztalatokat!

üdv:

a
süti beállítások módosítása