A Magyar Nemzetnek ismét csak gratulálni tudok. A jobboldalon úgy látszik, szeretik kiugrasztgatni a nyuszit a bokorból. Csak aztán nehogy tökön lője magát a vadász. Titokzatos publicista, mi? Nem lepődnék meg, ha pár baloldali lap áldásos közreműködése következtében (a 168 Órában bízom leginkább) néhány nap múlva „kiderülne”, hogy fidesz.server.hu írta a cikket, és Rogán Antal irodájából faxolták. És, mivel kurvaországban élünk, nem is járnának messze az igazságtól, ez a legfájóbb a dologban.
Ám nézzük csak sorjában, mi történt.
Tavaly októberben a Fidesz nyert egyet. Nem kicsit, nagyot. Túl nagyot. Orbán természetesen elégedett volt, és itt meg is állhatott volna. De nem tette, mert a főnök urat kétfelől is szorongatták. Egyrészt szeretett volna még szörfölni egy kicsit a Kossuth téri bohócok által gerjesztett népharag hullámain, ezzel is „megvesztegethetetlen” természetét bizonyítva, másrészt nem felejthette el, hogy a választások után megerősödik egy csomó vidéki fideszes, akiket nem fenyíthet be adott esetben, mert erős helyi bázisuk van; na nem mintha nagyon sok ilyen lenne, és a többségük azoknak is buta, de azért több helyen gyűjtenek erőt Budapesten is és azon kívül is alapszervezetek által backupolt helyi Fidesz-cézárok. „Ha ők összefognak” – gondolta Orbán – „akkor baj van, mert hiába fektetjük le az alapszabályba, hogy Orbán Viktor a mi várunk és templomunk és egyébként is jogosult mindenkinek lekeverni egyet ha úgy gondolja, ha ezeket bántom, kapok egyet visszakézből, aztán lehet hogy az elnökség nem siet elkapni zuhanás közben”. A központosítás lyukaiból fakadó ilyetén problémával már október elején tisztában voltam, nem is lepett hát meg, hogy Orbán a második gócpontot úgy akarja leszerelni a Fideszben, hogy fából vaskarikát csinál: létrehoz egy egyeztető testületet, és kinevezi a Fideszt önkormányzati párttá (amiről aztán Pokorni ügyesen el is mondta, hogy önkormányzati pozícióban mennyivel jobb egy pártnak, mint országos hatalmi pozícióban – kár, hogy Gyurcsány nem hallotta, mert ezzel biztosan kiegyezne; bár inkább gyanítható, hogy itt a szőlő (narancs) savanyúságával vannak inkább gondok). De ez még mindig egy ügyes pártpolitikai húzás volt, megfejelve Kósa finom és nőies leszerelésével (amivel azért nem kellett oly sokat küszködnie, szerintem azon, hogy Kósából pártelnök lesz valaha is, együtt tudnának röhögni – kell a fenének a nagyobb korona a kisebb helyett, ha szarból kell kibányászni, mondhatná Kósa, és mennyire igaza lenne). Belső szempontból Orbánnak itt kellett volna megállnia, és akkor most nincsen Schmidt-cikk meg ez az egész balhé. Igen ám, csakhogy ekkor még a AHALNEAH volt (addig hőbörgünk amíg le nem esik a hó) – ha már MÚK-kal meg hasonló hülyeségekkel kommunikálnak ma a politikában (megjegyzem: Gyurcsánytól az utóbbi idők legótvarabb kommunikációs ötlete volt a MÚK-ra adott válasz, meg az is szégyen, hogy egyáltalán foglalkozott ezzel az egésszel). Szóval ott volt még a tömeg a Kossuth téren, nem lehetett azt mondani, hogy csókolom, menjenek haza mert szeretnék pártelnök maradni. Így hát jött az Astoria, amelyet akár úgy is értelmezhetünk, hogy megmozgatták kicsit az embereket, hadd levegőzzön szegény összepisilt Kossuth tér. Egyszóval elvitték (volna) őket onnan, mert ott már kínosak voltak. Orbán szerintem titkon remélte, hogy az Astoria után a tömeg szépen hazamegy, a Kossuth téren másnap meg legfeljebb Debil eredezteti Ádámot meg Évát a magyaroktól a Hír Tévének. Ebbe kavart bele Magyarország legalja, meg persze a rendőrök, akik elzavarták őket a Kossuth térről. Ebből nem lehetett már jól kijönni, de még itt is meg lehetett volna állni, persze nehezebb lett volna.
Amit viszont ezután tett Orbán, a legrosszabb, amit tehetett. A kivonulási hiszti, csakúgy, mint annakidején az újraszámlálási, nagyon vicces kudarcba fulladt, a fél ország a felpattanásokon-kirohanásokon röhögött, a másik felét pedig nagyon nem érdekelte ez az egész. Ezzel Orbán elment a végsőkig. Ám nemhogy népszerűségnövekedést nem ért el, de elégedetlenek voltak a teljesítményével (ha ezt lehet annak nevezni) párton belül meg kívül is. Jött az uborkaszezon, az ünnepek, és utána derült égből a villámcsapás.
No persze ez a megnevezés inkább gúnyos, hiszen erről szó sem volt. Már az ősz folyamán is voltak elég artikulált ellenvélemények a Fideszen belül, és lehetett olyan hangoskodást csapni, amilyet 2002-ben nem. Ami végtére is furcsa, mert 2002 őszén nem volt őszödi beszéd (Medgyessyre emlékezve nem is csoda), nem volt megszorító csomag, hanem a száznapos tébolyult pénzszórással az MSZP endorfinban fürdette éppen a tisztelt választók agyát, szóval a Fidesz rosszabb helyzetben volt, na. Csakhogy ez most már két bukta, amit nehéz megmagyarázni, ráadásul kiderült, hogy a nemzetieskedő gulyáskommunizmussal és a vezérkultusszal maximum mekkora tábort lehet összekaparni. És hát nem eleget. Pedig most már nem játszik a MIÉP sem, az MDF pedig szalon-protestpárttá vált, törzsbázis nélkül. Egyszóval sokan elkezdtek úgy gondolkodni, hogy a Viktort végre ki kéne paterolni innen, mert a befektetők egyszercsak megunják, és elkezdik behajtani a milliárdokat. Még a Hír TV házi Gyurcsókja, Csintalan műsorában is egyre több ellenvéleményt lehetett hallani. Érthető hát, hogy a fentebb vázoltak fényében valamit tenni kellett.
Orbán azonban legfőbb vetélytársát már a cikk megjelenése előtt kigolyózta, a kongresszuson. A jobboldali reformkörök pedig eddigre már annyira beleélték magukat a Fidesz és Kósa Lajos romantikus nászába, hogy hirtelenjében más ellenjelölt senkinek nem jutott az eszébe. Orbán nyeregben érezhette magát, hiszen Pokorni és Rogán parkolópályán vannak a kerületben, 2010 előtt kizárt, hogy felépítsenek egy bázist a hátuk mögé (bár Rogán nagyon nyomul). Orbánnal tehát nyerni nem lehet. De nélküle sem. Más meg nincs. Ki legyen a Fidesz elnöke? Pelczné? Úgy látszik, a kör bezárult.
Akkor mire volt jó ez az átlátszó és jellegzetesen „magyarnemzetes”, gusztustalan vádaskodás? Szerintem arra, hogy kompromittáljanak egy középtávon elképzelhető elképzelést, vagy elképzeléseket. Mert bár az biztos, hogy a tisztújítás csak jelképesen fog lezajlani a kongresszuson, és Orbán a helyén marad, 2010 még messze van. Bár szinte elképzelhetetlen, hogy gründolni lehetne egy ellen-Fideszt, ettől még meg lehet próbálni. Főleg úgy, hogy Orbán alól kihúzzák a széket és átküldik a szomszédba, a KDNP-be. Mehetne egyébként, hisz oda való. Ebben az esetben azonban keményen differenciálni kellene a jobboldalt, s akkor vége az „egy a tábor egy a zászló” elképzelésnek. S az is lehet, hogy egy nemzeti liberális Fidesz élén fel lehet futtatni valakit miniszterelnök-jelöltnek 2010-re, aki, ha nem is nyerne választásokat, a következő ciklusban eltűntetné Orbánt. Ennek a forgatókönyvnek egyre növekszik az esélye, ha Gyurcsány és a kormánya sikeresen tudják kommunikálni a reformokat tavasszal. Persze ezt Kóka Jánossal pl. nehéz (és ezekkel a sértődött, emelkedett békülési röpiratokkal is, amit Gyurcsány néha megereszt, teljesen feleslegesen és nevetségesen – teszem hozzá; gesztustételek helyett emészhetően le kéne nyomni az emberek torkán a reformterveket, lehetőleg úgy, hogy egészségeset büfizzenek utána, ha meg nem is köszönik – egyelőre ennek a közelében sem tartunk és akkor a reformok milyenségéről még nem is beszéltem, amint a korábbi elkúrásról sem). Szóval Orbán időt szeretne. Lehetőleg minél többet, de fokozatosan kell nyernie. Ha rásüti az áruló bélyegét a cikk által felvetett lehetőségekre, vagy a cikk által elindított polémiákban felmerülő ellenvéleményekre, akkor a helyén maradhat akár tovább is. És erre ez a kis színjáték remekül megfelel (még akkor is, ha pár hónapja Schmidt Máriát Orbán egy interjúban egyik fő bizalmasának nevezte).
Elsülhet ez persze másképpen is, de ez látszik a legvalószínűbbnek. Felmerült bennem egy olyan lehetőség is, hogy Orbánt felfelé buktatják meg, amolyan sámánnak, és operatív vezetőnek, miniszterelnök-jelöltnek valaki mást ültetnek a helyére. Ebbe talán még ő is belemenne szorongatott helyzetben, de ekkor pont az maradna el, ami a Fideszre a leginkább ráférne: a szellemi és személyi felfrissülés. Bár – úgy tűnik – ezt egyébként is megkísérlik elgáncsolni.
Függöny. Kezdődik a második felvonás.
PS: Igen, tudom, a stílus maga az ember. Éppen ezért szögezem le, hogy mint politológushallgató, cizelláltabban is el tudom ugyanezt mondani, csak akkor meg a kutyát sem érdekli.
