Közgazdász-hallgatóként, Homár-olvasóként, valamint a Piaci Pendely című (bár egyelőre befuccsolni látszó) reklámfikázó blog társszerzőjeként sem tartom magam naiv fogyasztónak, ám néha azért bele tud szaladni a minta-homo-oeconomicus is olyasmibe, amit másoknak sem kíván. Na de hogy háromszor ugorjak fejest ugyanabba az emésztőgödörbe...?
Pont ezért előrebocsátom, a következőekben nyilván én is hibás vagyok - de erről egy szó sem fog esni a továbbiakban.
Lusta egyetemista lévén gyakran rendelek ebédet a neten keresztül, ez viszont drágább, mintha leugranék a csarnokba egy kolbász-fröccs kombinációra. Így hát igyekszem nézni, hol van happy hour. Néhány hete így szúrtam ki a Pizza King nevű éttermet (nem, még nem linkelek, majd csak a sztori végén - más lesz akkor ráklikkolni, bizony). Egyszóval rendeltem egy brokkolikrémlevest és egy óvári szeletet. Meg is jött, a gondok ezután következtek. Az óvári szelet még csak-csak, ám a leves elfogyasztása közben olyan érzésem támadt, hogy a főnökség olcsón kapott valamikor egy konténernyi fokhagymát, s azt most valahogy fel kell használni, hogy ne rohadjon rájuk. Nem baj, gondoltam, végülis férfias gyomrom van, jöhet a rozsdás vasszög is akár szögesdróttal és zsilettpengével - elfogyasztottam. Az eredmény persze nem váratott sokáig magára, talán nem kell részleteznem.
Nem tanultam az esetből, egy hét múlva megint elcsábított a happy hour felirat, persze akkor már óvakodtam a brokkolikrémlevestől, és helyette minestronét rendeltem szicíliai spagettivel (gy. k. tonhal, tejszín, citrom). Utóbbi teljesen rendben is volt, sőt kimondottan ízlett, ellenben a leves íze finom harmóniát (mondhatnám, aranymetszést) teremtett a szemét és a romlott zöldség (ami, akárhogy is vesszük, szemét) között. Úgyhogy két kanál után ott is hagytam, ezúttal legalább orvosilag konkretizált eredménye nem lett a dolognak.
Ezek után persze sikerült megint rendelnem, méghozzá szicíliai spagettit, és gulyáslevest. A levest, gondoltam, már nem lehet elrontani. De sikerült, most valószínűleg Bélus, a kukta lökte meg a könyökével az őrölt köményes pikszist, amit a séf nem vett észre - mást nem tudok elképzelni, ami rossz az rossz, nem igaz, hogy nem vette észre senki (bár lehet, hogy már nem kéne meglepődnöm). A levest amúgy csak másodszorra sikerült kiszállítani, először rossz címre mentek ki, amelynek köszönhetően egy irodaház biztonsági főnöke hívogatott többször is. Mire ideértek (persze jelentős késéssel), a leves már kifolyt a dobozból, így csak a spagettit kaptam meg (720 Ft) - s a futár a lehető legtermészetesebb arckifejezéssel tette el 800 forintomat (egy szóval sem mondtam, hogy tartsa meg az aprót), s csak méltatlankodó reklamációm hatására sikerült 80 forintot visszaadni (nem garasoskodok persze, de akkor is). A levest kb egy óra múlva hozta ugyanaz a futár, megjegyezve, hogy félig az is kifolyt már, úgyhogy siessek vele, és egy "adj amennyit gondolsz, tökmindegy"-gyel zárta le a beszélgetést.
Mondanom sem kell, a fent már ecsetelt okok miatt a leves a kukában végezte rövidesen, sajnos ekkorra azonban már a baj megtörtént: megettem a spagettit. Ugyanis ezek után olyan a gyógyszerreklámokban is sajnos ecsetelt betegség tört rám, ami szívósan ki is húzta egészen három napig, megfosztva a társasági élet egyes örömeitől. Csak hogy tisztázzuk: nem a hal és a citrom kombinációjára vagyok allergiás, az előző alkalommal semmi baj nem volt a kajával. Annál nagyobb gond, hogy most viszont igen. Ezek szerint ugyanis nem velem van a gond, hanem valahol velük.
Ja és hogy kikkel is? Velük. Azt tanácsolom, mindenki lője le az agyában a kis spórolós manót/rókát/stb. (kinek mije van), ha netán az olcsó árak miatt megkívánná az itt ajánlott dolgokat. Bojkottra fel!
