A bejegyzés címe pedig Bécsre vonatkozik. A furcsa az, hogy bár minden évben ott vagyok adventkor, minden évben más arcát mutatja a város. Persze lehet, hogy csak azért, mert minden évben mással, másért megyek. Idén a romantika van soron - többek közt. Borzalmasan hideg van, esik a hó, amit csak itt szeretek. Idén nem a forraltborral kezdünk, hanem a Stephansplatzcal, miután ledobáltuk cuccainkat a szállodában. Némi nézelődés után hülyét csinálok magamból, legalábbis ami a városra és annak utcáira vonatkozó ismereteimet illeti, de hát ez már lassan hagyomány. Rengeteg ember van a Stephansdom körül, ezeknek fele magyar, lassan-lassan bosszúból elfoglaljuk Bécset, vetem oda Dan-nek.
Egyszer csak megrohamoz minket egy 18. századi kosztümbe öltözött úriember és koncertre invitál, az Imperialsaalba. Dan máris kapna az ötletre, bennem azonban felébred a kelet-európai bizalmatlanság. Gyanús ez nekem: az utcán, leértékelve, ráadásul olyan koncertről kapunk szórólapot, ami nem is ma lesz. Rövid tanácskozás és telefonálás után azonban meggyőzésre kerülök, és máris indulunk megkeresni a kosztümös fickót. Helyette találunk egy másikat, aki maga a megtestesült európai spleen: Magyarországról Ausztriába került koszovói albán, aki angolul beszél velünk, és a jegyek mellé egy-egy italkupont is ad (mint gondolom mindenkinek), de nálunk meg is ideologizálja: Anglia sokat segített Koszovónak a függetlenségben, Magyarország meg neki személyesen, tehát mindketten jók vagyunk nála. Úgyhogy rövid séta a Kohlmarkton (kedvenc Julius Meinlemet nem hagyhatjuk ki, természetesen), aztán forralt bor és kaotikus körülmények között elfogyasztott (de veszettül finom) Bratwurst és Kartoffelpuffer a Rathausplatzon, és máris indulhatunk bulizni.
A koncert a Beethoven téren van, egy 18. századinak kinéző, amúgy gyönyörű régi épületben, és valóban elég vegyes a közönség: a jegypénztárban nem sokan vettek jegyet, úgy látom, inkább az utca volt a domináns. A legtöbben ugyanilyen hirtelen döntés következtében keveredtek ide, mint mi. A műsor bécsi klasszikusokat és Strauss műveit foglalja magába, és balett- valamint operettelőadás is társul hozzá. A szünetben pedig pezsgőzés, ami alkalmat ad számomra, hogy a zenekar hozzáértéséről okoskodjak egy kicsit, persze teljesen l'art pour l'art és légből kapott módon. Az mindenesetre tetszik, hogy még egy ilyen szedett-vedett közönség is tudja, hogy a Radetzky-marsra márpedig tapsolni kell.
Mindezekután az intellektuális élvezet felsőbb régióiba emelkedünk, amennyiben találkozunk Dan egy osztrák barátnőjével egy kávézóban. Órákon át megy a diskurzus angolul, németül, franciául. Végül is, mindegy... :)
Ezután pedig a romantika, amiért jöttünk. De abba már nem megyek bele, mert akkor nem lenne az. Mindenesetre nem sokat alszunk, ami másnap alkalmat ad nekem néhány szörnyű angol szóviccre - szerencsére Dan szereti az ilyesmit. Ekkor viszont már hazafelé tartunk az Erdberg buszállomásról.
Én pedig azon gondolkozom, hogy jövőre mit mutat magából Bécs. Mert megyek, az biztos.