Ma és tegnap volt a Közgázon "A Hatalom Nyelve" konferencia, hát mit ne mondjak, sok új dolgot nem tudtam meg, de azért érdekes volt.

Csütörtökön Török Gábor, Lánczi András, Karácsony Gergő és Gálik Mihály vitájával kezdődött a dolog, szakmai szempontból talán ez volt ott a leginkább, ők a média és politika kapcsolatáról vitatkoztak, a legnagyobb hangsúly azon volt, hogy a média felelős a bulvárosodásért, a politikusok, vagy a médiát figyelő nép.

Ezután reklámszakemberek eszmecseréje következett, ez már messze nem volt olyan érdekes, hozzátéve még azt is, hogy a dolog a vége felé kezdett egy hetihetes-szerű anekdotameséléshez hasonlítani, csak épp poénok nélkül.

Poénok viszont bőven voltak a következő szekcióban, ahol a kampánystratégiákról beszélgetett Szigetvári "Orrpiszkáló" Viktor, Somogyi Zoltán, Erdélyi Zsolt Superman és Wermer "HappyEnd Kft." András. Erdélyi Zsolttól származik az örökéletű "Révész Mártíriusz" beszólás, és még jópár poén. Na emellett persze a stratégiákról is szó esett, ahol leginkább E. Zs. és Wermer András elképzelései ütköztek a politikus, mint beszélő termék fogalmáról.

A legérdekesebb részt sajnos ZH-írás miatt ki kellett hagynom (Török Gábor szemináriuma).

Másnap a dolog pszichológiai természetéről esett szó az előadásokon, ez engem annyira nem érdekelt, úgyhogy összesen egyre mentem be, a "A kultúra síkjai" címűre, amit két, nagyon merev szociológusprofesszor és utánuk Perjés István tartottak (az öreg Perjés... - az öreg konzulens :) ).

Itt azért lényeges különbség volt az előadás keményen szakmai stílusú, elemzésekkel és videóbejátszásokkal tarkított eleje és a Perjés által tartott könnyed, el-elkalandozó vége között. Perjés számtanpéldákat olvasgatott régi tankönyvekből, ellenőrzői beírásokat, s ezt az egészet mégis úgy, hogy volt a dolognak eleje és vége. Ami azért teljesítmény tőle.

Ezek után pedig egy kisszeminárium jött, a pártok ifjúsági szervezeteinek egy-egy vezetőségi tagjával. Ők alapvetően a tandíj-kommunikációról beszéltek volna (s erre a szeminárium vezető néha már-már idegesítően rá akarta irányítani őket), de a lényeg az volt, hogy ott ült négy vidám, intelligens srác és nem az ifjú Orbán Viktort vagy Gyurcsány Ferencet képviselték, sőt nem is Dávid Ibolyát vagy Kuncze Gábort. A FIB-es és a Fidelitasos srác pl. együtt röhögött azon, hogy milyen felemás dolog volt annakidején a Fidelitasnak Mikolát megvédeni, s most milyen felemás a FIB-nek a tandíjat (bár megjegyzem, a tandíj mellett kiállt a FIB képviselője, egyedüliként).

Szóval - ez egy üdítő elmény volt így a végére.