Tóta W. tegnap sokadszor írt arról, hogy mennyire dühítő az, hogy van egy oldal, aki a nemzeti oldalnak tartja magát. Szerintem is. Először kommenteltem egy rövidet, de muszáj volt bővebben kifejteni ma reggel. Ide is másolom, nagyjából (manuális trackback :D)

Tegnap éjszaka Csabi barátommal a cikk kapcsán órákon át vitatkoztunk arról, mi a nemzet egyáltalán, miért a nemzet az államszervező elv, ki lehet-e zárni valakit a saját identitásából, és hogy mitől lesz valaki hasznosabb a nemzet számára, mint a másik.

Nem jutottunk dűlőre, annak ellenére, hogy W-vel mindketten egyetértettünk.

Annyi viszont erősen megmaradt a vitából, hogy a nemzet olyan kulturális identitást jelent (szerintem), amely sokkal mélyebb annál, hogy helyettesíteni lehessen valamivel, s ezért jobban fáj, ha megkérdőjelezik, mint ha ugyanezt teszik mondjuk a demokrata léttel (ld. MSZP) - érveltem én. Csabi szerint a nemzethez tartozás leginkább érzés kérdése, ki hova tartozónak érzi magát, s mint ilyen, nem elsődleges éppen ezért a normális ember fütyül rá, hogy néhány idióta szerint a nemzet része-e vagy sem.

Egyrészt a fent részletezett okok miatt ezt nem osztom (és itt hozzáteszem, szerintem ha logikailag nem indokolható érvek alapján én kizárható vagyok a nemzetből, akkor - bármennyire is nem értek egyet a különbségtevéssel - modhatnám, hogy bizonyos kvalitásaim alapján jobban bírom a nemzettudatot kialakító tényezőket, jobban őrzöm azokat, mint az engem a nemzetből kizárók nagy része - na erről is nagy vita volt), másrészt pedig annál jobban zavar ez a dolog, minél többen gondolják úgy a társadalmon (adott esetben nemzeten) belül.

Mert amint ezt Ján Slota esetében is elmondtam: amíg ez az idióta mindennap elmondja a véleményét a szlovák parlament egyik félreeső zugából, és mindenki magasról tesz rá, addig nem zavartatom magam; amint kormányerő lesz, minjárt más a helyzet.

Sajnos ilyen a társadalmunk, a liberális demokrácia talajára helyezkedve sokszor nehéz hatékonyan ellensúlyozni azokat az eszméket, amelyek kizáró/megosztó/antidemokratikus retorikát használnak és hasonló célokat akarnak elérni.

Ennek rengeteg olyan politikai szociológiai oka van, amibe most nem megyek bele, de szerintem John Rawls "receptje" kiváló: a klasszikus liberalizmushoz visszanyúlva a kölcsönös igazolás alapján kell operálni - nem szabad tiltani a megváltoztatandó eszméket, ám neutrálisnak sem szabad mutatkozni, hanem a közértelmen (public reason) keresztül kell befolyást gyakorolni. Ez visszahat a kisebb alrendszerekre (ld. Parsons-modell), s ha ott észhez térnek, már nem lesz alapja az efféle diskurzusnak.

A gond az, hogy a "közértelmet" képviselő mezopolitikai, véleményformáló réteg hiányzik, aki rákoppintana az elit orrára ilyen esetekben.