A múlt héten akartam írni egy bejegyzést arról, hogy közeledik egy újabb berni tragédia. Tudjátok, 1954. Mikor az ember igazságérzete azt diktálja, hogy csak egyféleképpen történhetnek a dolgok. Hogy ha máshogy történnek, akkor nincs isten, akkor nincs igazság... Mint abban a VB-döntőben (copyright by Esterházy Péter).

Végül is örülök, hogy nem írtam ilyesmit, mert most aztán magyarázkodhatnék. Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy még a Kínai Nagydíj után sem nagyon volt olyan forma 1 drukker, legyen bármilyen piros a szíve, aki ha a lelke mélyére nézett, nem úgy érezte, hogy Lewis Hamiltonnak KELL ezt a világbajnokságot megnyernie. A kínai verseny olyan megdöbbentő volt, hogy úgy éreztem, ilyen még egyszer nem lesz. Ha mégis, akkor itt a második berni tragédia.

Nos, ez elmaradt.

Még akkor is, ha Lewis végül is nem lett világbajnok. Ugyanis ahhoz, hogy elveszítse ezt a címet, neki is rosszul kellett teljesítenie. És ennél rosszabul nem is lehetett volna. Már az is érthetetlen volt, hogy a rajt után miért próbálta azonnal visszaelőzni Alonsot - némi rutinnal már tudhatná, hogy a jelenlegi mezőnyből Alonsot még sokkal gyorsabb autóval és sok év tapasztalattal is nehéz megelőzni. De Hamilton bepánikolt. Mert mi van, ha Alonso egyszer csak nyer, ő meg ott ragad a negyedik helyen? Ezen kívül nyilván pislogott, hogy a rajtnál otthagyták. Ez volt az első, és a legnagyobb hibája. Az, hogy mindezek után még csak nem is vezetett kiemelkedően, már hangulati tényező.

A többiről a McLaren tehet.

A három kiállásos taktika remek húzás lehet a szezon közepén. Vagy bejön, vagy nem. De nem az utolsó versenyen. Ha öt körrel több üzemanyagot töltenek Lewisba, akkor nem kell bejönni harmadszor, és hip-hopp, erőlködés nélkül ott lett volna az ötödik hely. A gumi bírta volna, még akár tizenöt kört is. De nem, a csapat ragaszkodott hozzá, hogy elkúrják. Sikerült.

Míg Hamilton elszúrta, Alonsot megverték. Kegyetlenül.

Az az ember, aki eddig az egész világbajnokságban vérprofin vezetett (minthogy ezt teszi már két éve), és a szezon legszebb győzelmét szerezte meg Monzában, most úgy beleszürkült a mezőnybe, hogy már a futam elején sem jutott eszébe senkinek, hogy ő bárhogyan is világbajnok lehetne. A sok hisztiért megérdemelte, hogy most megverjék, még ha ehhez a McLaren állította is el a guminyomást :) De akkor is érthetetlen, hogy tét alatt miért nem tudott a mezőny legprofibb versenyzője semmit megmutatni magából.

Úgyhogy Kimi megérdemelten nyert. Már a szezon elején a "szarok rá" taktikát választotta: nem izgatta, mikor nem ment a kocsi, nem izgatta, hogy a csapat folyton cseszegette, nem izgatta, hogy Massa lelépte az első versenyeken: amikor ment a kocsi, akkor nyert, egy pillanatig nem izgatta magát azon, hogy elúszhat egy újabb év, belenőtt a csapatba és íme.

Szép teljesítmény. Csak szomorú lennék, ha ez lenne a Forma 1 jövője.

Ez a sportág ugyanis cirkusz. Olyan emberekről szól, mint Alonso, mint Hamilton. Érzelemmel teli profikról. Nem pedig jégemberekről.

Kimi a sok év után megérdemelte a győzelmet. De félreértés ne legyen: ő nem Sumi 2. Sumi a csapat szíve volt, és tudott olyanokat is csinálni, amivel érzelmeket korbácsolt fel maga mellett vagy ellen. Kimi pedig beleül a csapatba, érzelmei pedig nincsenek - sem önmagában, sem maga körül. Gyors, ennyi az egész.

Szóval gratulálok. Ez egyszer.