Don Marquis ír nagyon szemléletesen a megszokás hatalmáról. Ide is másolom, ha már idézem:
Don Marquis: Idézőjel gigászi tett idézőjel zárva
olyan szánalmas
dolgot láttam nemrég
egy berúgott ember
próbált leesni
egy mozgólépcsőn azon
ami a harmincnegyedik utcában van a
pennsylvania felőli oldalon
nem tudott leesni oly
gyorsan ahogy
a mozgólépcső vitte felfelé de
vagány volt és kitartott
kitartott és
konok volt bizony
látni lehetett, hogy
egész ösztönkészlete és
neveltetése azt parancsolta
essen le a lépcsőn ha
részeg és most
nem akart vereséget
szenvedni egy óráig
figyeltem azután
szomorúan elmentem és arra
gondoltam mennyi fájdalom
mennyi részegség oka
hogy nagy emberek céljaik
nem érik el
gyors röppenéssel de ők
azok
akik míg a többi aluszik
csak esnek egyre felfelé
az éjszakában
-
(Raáb György ford.)
-
Na de miért is mondom ezt? Mert erről írtam egy publicisztikát a 168 Óra versenyére. Megtekinthető ITT (a másik meg ITT). A témában egyébként sokkal több rejlik még, de ezen még gondolkoznom kell.
Most kezdődne a nyár döglős része, túl vagyunk ugyanis a hűvös estés, kellemes-szellős, hársfaligetes nyárelőn, ám most meg azzal szembesül az ember, hogy dolgozni kéne. Ami nem baj, munka van, egyre több (ami a rádiót illeti: átszervezés után enyém a vasárnap délután, plusz még rengeteg helyettesítés), csak a baj az, hogy az ember nem jut egyről a kettőre, hiába tájékozódik és kajtat munka után (ja meg minden egyéb más vonatkozásban is: emlegethetném az egyetemi bürokráciát is, nem teszem, túl vagyok rajta, de nem ajánlom senkinek). A rádióval a legnagyobb baj az, hogy szétszórva van. Az ember csak egy másik szétszórt munkát vállalhat mellé, az meg nehéz. De azért megpróbáljuk.
Nyár, foci: Kovács Kálmánnak tudok gratulálni a tegnapi produkciójához, mikor a már 10 éve halott Mitterrand elnökkel csókoltatta volna meg Barthez fejét (hozzáteszem: már 98-ban is halott volt Mitterrand), sőt, a lelátóra vizionálta. Legalább történt volna valami izgalmas ezen a borzalmasan pocsék vébén. Sajnos a bennmaradt csapatokról nem vagyok valami jó véleménnyel. A németeket kivéve.
A portugálok falábú amatőrök, egyedül a kapusuk jó, és szerencséjük volt, hogy Beckham lesérült, Rooney-t meg kiállították. Ja meg hogy olyan balfasz mint Crouch lehetőséget kaphat az angoloknál. Még így se tudtak beügyeskedni 120 perc alatt egy gólt. Sőt! No Comment... Még szerencse, hogy nem lettek döntősök. Akkor kellene a 90 perces színielőadást bámulnunk Berlinben. Gratulálok. Elég nekik ennyi.
Olaszok? A focikultúrájukról már kaphattunk egy kis képet (ugye, bundabotrány), és most ez a végletekig unalmas szereplés. Na nem mondom, a németek elleni 2 gól szép volt, de kb. ez az első igazán látványos teljesítmény amit láttunk tőlük a vébén. Másik az hogy eddig nem is volt szükség teljesítésre. A favágó Ghánát természetes hogy megverik, az USA sokkal jobb volt, de persze színészkedni tudunk, így hát ott az iksz, egy csatár nélküli cseh válogatottat meg szintén nem nagy kunszt megverni. Az ausztrál meccs maga volt a futball szégyene, az ukránok ismét egy példája az olaszok arcpirítóan könnyű ágának, ráadásul fáradtak voltak (ugye a 11-esek).
Na meg még a franciák! Szerintem volt világbajnok még ilyen félelmetesen unalmasan és fantáziátlanul sosem játszott, mint a franciák '98 óta. Jellemző, hogy leikszeltek a már az országból adódóan is unalmas és fantáziátlan Svájccal (már a nevekből és az arcokból arra következtethetünk, hogy Svájcban még soha semmi izgalmas dolog nem történt - Tell Vilmos óta persze, de ő is már lassan 600 éve élt; DJ Bobo élvezeti értékéből meg igen sokat levon az, ha tudjuk, hogy a polgári neve René Baumann). Aztán jött ugye Dél-Korea, akit 2002-ben sikeresen befújtak a bírók az elődöntőbe, amúgy meg kutyaütő az összes. Velük is egy iksz. Ha már Togót se sikerült volna megverni, az egész világ a franciákon röhögött volna - jogosan. Utána feltámadt Zidane, és jött a spanyol meg a brazil meccs. Asszem nem hazudok ha azt mondom hogy a francia válogatott Zidane nélkül egy nagy rakás... Na jó, Thuram még teljesített - de csak tegnap!
Ha már foci, sokkal inkább érdemes olvasni. Méghozzá Esterházyt. Tudjátok, az "Utazás a tizenhatos mélyére" c. könyvére gondolok. Rövidke, egy délután alatt elolvasható, mégis egyetemes könyv. Mert ugye a foci (Faragó Richárd remek reklámszerepe óta tudjuk) több, mint játék. Esterházy bejárja Németországot, Magyarországot, és természetesen a saját életét, a régmúlt nagy meccsein keresztül, amelyeknek csúcspontja - és mélypontja - természetesen a berni döntő; a döntő, amely a történelem legnagyobb igazságtalansága, ami ezzel a kis országgal történt, a döntő, amit valahogy jóvá kell tenni: és Esterházy megpróbálja. A könyvben természetesen sokkal több van ennél, és elolvasása (mint ahogy minden Esterházy-könyv elolvasása) után szerintem őszintén bánhatja mindenki, hogy Kertész Imre kapta a Nobel-díjat, és nem Esterházy Péter.
Ha már könyv: Gyurcsány-könyv, persze Debreczenié. Ennek még csak a felénél tartok, de le a kalappal, Debreczeni (eddig legalábbis úgy tűnik) egy érdekes, olvasmányos, rettentően tartalmas, és nem részrehajló könyvet hozott össze. Na az persze érződik, hogy Orbán Viktorra nagyon haragszik, de ez szerintem érthető. És nincs egyedül vele. Ha már Gyurcsány szóba került, ünnepélyesen ellenállok a kísértésnek, hogy a csomagról bármit is ideírjak. Várjuk ki a végét!
Azt hiszem ennyi. Ja, még egy dolog: a bejegyzés címe. Dred - Bolond Nyár; a Light dalának feldolgozása, a Nyár Slágere. Így, nagybetűvel.
