Ma megjelent előttem a turáni átok. A Kálvin téren történt a dolog. Akkor léptem rá a mozgólépcsőre, mikor megállt. Nem derült ki, hogy mi történt, megnyomta-e valaki a gombot, vagy csak másik mozgólépcsőt indítottak be, nem is érdekes. Én elindultam lefelé, minthogy siettem a vonathoz. Ám a legtöbb ember csak állt. Állt, és várta, hogy elinduljon a mozgólépcső. Pedig felteszem, mások is siettek, annál is inkább, mert ez délután öt körül történt, mikor a legtöbben munkából mennek hazafelé.

Hát kérem szépen - ilyenek vagyunk mi magyarok. Várjuk, hogy a seggünk alá toljanak mindent. Mozgólépcsőt. Meg gázárat, egészségügyet, oktatást.

És ezért hőbörög megint sokszáz idióta a Kossuth téren, miután a Fidesz ügyes képviselői lebontották a kordont. Így talán már a cím is érthető.

Most magyarázhatnám, hogy ez azért történt - szerintem - mert mint korábban vázoltam Orbán először ellehetetlenítette riválisait, most meg egy jó kis közös akcióval (mint valami vállalati kirándulás) összekovácsolja a recsegő-ropogó jobboldali egységet, ezzel is elterelve a figyelmet a rossz irányba térült pártpolitikai diskurzusról. De nem megyek ebbe bele.

Már csak azért sem, mert ha az egyik szemem nem sírna, akkor bizony nagyon nagyot nevetnék ezen. Ugyanis a képviselők ezzel még a leghalványabb kétséget is elmosták afelől, hogy bármiféle különbséget lehet tenni közöttük és a Kossuth téri tüntetők között. Persze én tudok különbséget tenni, de sokan nincsenek így ezzel. És nem is baj ez. Hadd csináljanak magukból bohócot.

Intermezzo: ma a Kossuth téren jártamban-keltemben arra lettem figyelmes, hogy a villamosmegállóban (ahova nem engedték a villamost az események miatt) egy csapat ember áll, és éppen a kurva anyjukba küldi a tér másik oldalán "tüntetőket". Hogy ti. ők dolgozni akarnak és sietnek.

És bezárul a kör a Kálvin térrel. Ez, kérem, a turáni átok maga. Milyen könnyű tovább lopni a napot, élni közpénzből (megkockáztatom: pártpénzből), és várni hogy a sült galamb majd arra repül. Kicsit túl is szaladtunk a mozgólépcsős eseten: itt egy rakás ember - szerencsére törpe minoritás, ahogy a néhai Antall József mondaná - megindul az álló mozgólépcsőn fölfelé - hogy aztán egy másik vigye őket, ki tudja, hova. Csak mozogni ne kelljen.

Én sem szeretem, ha kihúzzák a pénzt a zsebemből. És tisztában vagyok azzal is, hogy mit jelent az elkúrás. De ha kicsit mögé nézünk, ez a magunkkal szemben pofátlanul felelőtlen mentalitás - na ez az igazi elkúrás. "És különben nem csináltunk semmit tizenhét évig!" - mondhatnánk. Élünk kényelmesen, olyan helyen, ahol nem lehet. Mit jelentett a magyaroknak a demokrácia 1990-ben? Jólétet. Azt hitték, egyenlőségjelet tehetnek a kettő közé. A nagy baj az, hogy még mindig ezt hiszik, mert nem dörgölte még senki az arcukba az igazságot. Hát tessék, itt van a képünkbe - a képetekbe, mert én tudom - nem lehet.

Nem kell, hogy szeressék a megszorító kormányt. Nem kell, hogy az elkúró kormányt szeressék. Csak tessék szépen felébredni, körülnézni és tovább indulni a mozgólépcsőn, ha más nincs, gyalog.

És most mi jön? Nem tudom. Remélem, elsőként szélviharos és hideg napok.