HTML

Villete

Egy okos egyetemista - politikáról, közéletről, sportról, kultúráról, magyarokról, franciákról... ami jó Firefox-ra optimalizálva

Linkblog

F. Ú. (C.) K.

2007.02.02. 22:08 hank_the_freak

Ma megjelent előttem a turáni átok. A Kálvin téren történt a dolog. Akkor léptem rá a mozgólépcsőre, mikor megállt. Nem derült ki, hogy mi történt, megnyomta-e valaki a gombot, vagy csak másik mozgólépcsőt indítottak be, nem is érdekes. Én elindultam lefelé, minthogy siettem a vonathoz. Ám a legtöbb ember csak állt. Állt, és várta, hogy elinduljon a mozgólépcső. Pedig felteszem, mások is siettek, annál is inkább, mert ez délután öt körül történt, mikor a legtöbben munkából mennek hazafelé.

Hát kérem szépen - ilyenek vagyunk mi magyarok. Várjuk, hogy a seggünk alá toljanak mindent. Mozgólépcsőt. Meg gázárat, egészségügyet, oktatást.

 

És ezért hőbörög megint sokszáz idióta a Kossuth téren, miután a Fidesz ügyes képviselői lebontották a kordont. Így talán már a cím is érthető.

Most magyarázhatnám, hogy ez azért történt - szerintem - mert mint korábban vázoltam Orbán először ellehetetlenítette riválisait, most meg egy jó kis közös akcióval (mint valami vállalati kirándulás) összekovácsolja a recsegő-ropogó jobboldali egységet, ezzel is elterelve a figyelmet a rossz irányba térült pártpolitikai diskurzusról. De nem megyek ebbe bele.

Már csak azért sem, mert ha az egyik szemem nem sírna, akkor bizony nagyon nagyot nevetnék ezen. Ugyanis a képviselők ezzel még a leghalványabb kétséget is elmosták afelől, hogy bármiféle különbséget lehet tenni közöttük és a Kossuth téri tüntetők között. Persze én tudok különbséget tenni, de sokan nincsenek így ezzel. És nem is baj ez. Hadd csináljanak magukból bohócot.

Intermezzo: ma a Kossuth téren jártamban-keltemben arra lettem figyelmes, hogy a villamosmegállóban (ahova nem engedték a villamost az események miatt) egy csapat ember áll, és éppen a kurva anyjukba küldi a tér másik oldalán "tüntetőket". Hogy ti. ők dolgozni akarnak és sietnek.

És bezárul a kör a Kálvin térrel. Ez, kérem, a turáni átok maga. Milyen könnyű tovább lopni a napot, élni közpénzből (megkockáztatom: pártpénzből), és várni hogy a sült galamb majd arra repül. Kicsit túl is szaladtunk a mozgólépcsős eseten: itt egy rakás ember - szerencsére törpe minoritás, ahogy a néhai Antall József mondaná - megindul az álló mozgólépcsőn fölfelé - hogy aztán egy másik vigye őket, ki tudja, hova. Csak mozogni ne kelljen.

Én sem szeretem, ha kihúzzák a pénzt a zsebemből. És tisztában vagyok azzal is, hogy mit jelent az elkúrás. De ha kicsit mögé nézünk, ez a magunkkal szemben pofátlanul felelőtlen mentalitás - na ez az igazi elkúrás. "És különben nem csináltunk semmit tizenhét évig!" - mondhatnánk. Élünk kényelmesen, olyan helyen, ahol nem lehet. Mit jelentett a magyaroknak a demokrácia 1990-ben? Jólétet. Azt hitték, egyenlőségjelet tehetnek a kettő közé. A nagy baj az, hogy még mindig ezt hiszik, mert nem dörgölte még senki az arcukba az igazságot. Hát tessék, itt van a képünkbe - a képetekbe, mert én tudom - nem lehet.

Nem kell, hogy szeressék a megszorító kormányt. Nem kell, hogy az elkúró kormányt szeressék. Csak tessék szépen felébredni, körülnézni és tovább indulni a mozgólépcsőn, ha más nincs, gyalog.

 

És most mi jön? Nem tudom. Remélem, elsőként szélviharos és hideg napok.

2 komment

Címkék: politika

A bejegyzés trackback címe:

https://freaky.blog.hu/api/trackback/id/tr33185988

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zahar (zahar) 2005.11.24. 21:49:34

nem olvastam végig a postot, de azt azért elmondanám, hogy az álló mozgólépcsőn nem elindulás nem feltétlen a bambaság jele (nyilván leginkább az). de pl én hiszek azon bkv intelemnek, hogy kurva hirtelen el is tud indulni a lépcső akármilyen irányba, és az meg tudhat veszélyes is lenni.
persze magam is elindulnék ksivártatva...

posta (posta) 2005.11.24. 21:49:34

Olvastam a bejegyzésedet Miskolcról és a MPTT választásról. jót röhögtem a jellemzéseken, sajnos több oldalról is ugyanezt a szomorú történtet hallottam. Van szerencsém ismerni a kánonjogászt,a ki egyébként tök jó fej, lehet, hogy kicsit őzött, de ő is ki volt akadva a szervezéstől, színvonaltól. Azt vettem ki, hogy politológus vagy a közgázon. Én a ELTE-n végeztem pár éve és régóta követem azt a díszes társaságot, akik ahogy elnézem a politológiában is alternatív nyilvánosságot építenek. Vicces.
Vegyük fel valahogy a kapcsolatot, nem arra vagyok kiváncsi ki vagy (legalábbis az elején) hanem csak hogy legyen egy elérhetőség hozzád. Ha valami infot tudunk cserelni. Igazabol krizmanits kapcsan jött szembe a blogod, őt eleg jol ismerem, nem is hiv meg semmilyen "bulijara" Ritkán találkozom a saját szakmájuk iránt érdeklődő politologusokkal ugyhogy keep in touch ha van kedved. címem: postapista@yahoo.co.uk.
és hajrá a blogoddal
süti beállítások módosítása