"- Ha létezne időgép melyik kort látogatná meg, és miért?
- Történésznek indultam, a keresztes hadjáratokkal és a szentföldi keresztes állam történetével sokat foglalkoztam."

Remek lenne. Oda - az összes elvével együtt - valóban be is válna, valódi ellenségekkel, miniszterelnök nélkül, vasárnapi pihenőnapokkal és príma állami egészségüggyel. Csak drukkolni tudok, hogy ez az álma hamarosan megvalósuljon, és akkor máris megszűnne egy zavaró anakronizmus.

Aki rombol, verekszik, elfogni, megverni, lecsukni, amelyiknél molotov-koktél van, bilincsbe verni. Amíg végre belátja, hogy nem ő a többség.

Mert ez itt a baj.

Tóta W. írta, hogy ezek olyan kisebbség, mint a cigányok, csak kevesebben vannak. Viszont nagyobb balhét csinálnak - a cigánybűnözés néha előjön, mint téma, de hamar belátható, hogy azt a problémát rosszul is kezelik, és arra is számtalan példát látunk, hogy attól még, hogy valaki cigány, nem bűnöző, és vice versa.

Ezek viszont borítékolhatóan rombolni fognak, ha a kezük ügyébe kerül valamilyen jobb sorsra érdemes nap: legyen szó nemzeti ünnepről vagy melegfelvonulásról. Igen, integrálni kell őket, mint szubkultúrát, de először pofán rúgni kell őket, hogy tudják, hol a helyük. Amint belátják, hogy kisebbségben vannak, és szerencsére halvány esély sincs rá, hogy valaha is többség legyenek, máris nyugodtabbak. De ehhez először le kell lőni gumilövedékkel. Fájjon neki. Abból ért.

Amint belátta, hogy kisebbségben van, már rögtön nem érdekel, hogy minek tartja magát, és minek tart engem - ugyanis én viszont többségben vagyok és ilyenkor neki coki van. Amíg viszont ki mer menni az utcára rombolni - nos addig megsemmisítendő.

A múlt héten akartam írni egy bejegyzést arról, hogy közeledik egy újabb berni tragédia. Tudjátok, 1954. Mikor az ember igazságérzete azt diktálja, hogy csak egyféleképpen történhetnek a dolgok. Hogy ha máshogy történnek, akkor nincs isten, akkor nincs igazság... Mint abban a VB-döntőben (copyright by Esterházy Péter).

Végül is örülök, hogy nem írtam ilyesmit, mert most aztán magyarázkodhatnék. Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy még a Kínai Nagydíj után sem nagyon volt olyan forma 1 drukker, legyen bármilyen piros a szíve, aki ha a lelke mélyére nézett, nem úgy érezte, hogy Lewis Hamiltonnak KELL ezt a világbajnokságot megnyernie. A kínai verseny olyan megdöbbentő volt, hogy úgy éreztem, ilyen még egyszer nem lesz. Ha mégis, akkor itt a második berni tragédia.

Nos, ez elmaradt.

Még akkor is, ha Lewis végül is nem lett világbajnok. Ugyanis ahhoz, hogy elveszítse ezt a címet, neki is rosszul kellett teljesítenie. És ennél rosszabul nem is lehetett volna. Már az is érthetetlen volt, hogy a rajt után miért próbálta azonnal visszaelőzni Alonsot - némi rutinnal már tudhatná, hogy a jelenlegi mezőnyből Alonsot még sokkal gyorsabb autóval és sok év tapasztalattal is nehéz megelőzni. De Hamilton bepánikolt. Mert mi van, ha Alonso egyszer csak nyer, ő meg ott ragad a negyedik helyen? Ezen kívül nyilván pislogott, hogy a rajtnál otthagyták. Ez volt az első, és a legnagyobb hibája. Az, hogy mindezek után még csak nem is vezetett kiemelkedően, már hangulati tényező.

A többiről a McLaren tehet.

A három kiállásos taktika remek húzás lehet a szezon közepén. Vagy bejön, vagy nem. De nem az utolsó versenyen. Ha öt körrel több üzemanyagot töltenek Lewisba, akkor nem kell bejönni harmadszor, és hip-hopp, erőlködés nélkül ott lett volna az ötödik hely. A gumi bírta volna, még akár tizenöt kört is. De nem, a csapat ragaszkodott hozzá, hogy elkúrják. Sikerült.

Míg Hamilton elszúrta, Alonsot megverték. Kegyetlenül.

Az az ember, aki eddig az egész világbajnokságban vérprofin vezetett (minthogy ezt teszi már két éve), és a szezon legszebb győzelmét szerezte meg Monzában, most úgy beleszürkült a mezőnybe, hogy már a futam elején sem jutott eszébe senkinek, hogy ő bárhogyan is világbajnok lehetne. A sok hisztiért megérdemelte, hogy most megverjék, még ha ehhez a McLaren állította is el a guminyomást :) De akkor is érthetetlen, hogy tét alatt miért nem tudott a mezőny legprofibb versenyzője semmit megmutatni magából.

Úgyhogy Kimi megérdemelten nyert. Már a szezon elején a "szarok rá" taktikát választotta: nem izgatta, mikor nem ment a kocsi, nem izgatta, hogy a csapat folyton cseszegette, nem izgatta, hogy Massa lelépte az első versenyeken: amikor ment a kocsi, akkor nyert, egy pillanatig nem izgatta magát azon, hogy elúszhat egy újabb év, belenőtt a csapatba és íme.

Szép teljesítmény. Csak szomorú lennék, ha ez lenne a Forma 1 jövője.

Ez a sportág ugyanis cirkusz. Olyan emberekről szól, mint Alonso, mint Hamilton. Érzelemmel teli profikról. Nem pedig jégemberekről.

Kimi a sok év után megérdemelte a győzelmet. De félreértés ne legyen: ő nem Sumi 2. Sumi a csapat szíve volt, és tudott olyanokat is csinálni, amivel érzelmeket korbácsolt fel maga mellett vagy ellen. Kimi pedig beleül a csapatba, érzelmei pedig nincsenek - sem önmagában, sem maga körül. Gyors, ennyi az egész.

Szóval gratulálok. Ez egyszer.

Van, amire azt mondjuk, hogy ronda, de érdekes. Van, ami olyan ronda, hogy már szép. Van, ami ronda, de van benne valami rejtett szépség. Nos, a Corvinus új épülete egyszerűen csak ronda.

Nem, tévedtem. Ronda, de nagyon. No és nem azért, mert a Közraktár utcára rohamtempóban felhúzott épületbe kell mindennap járnom, hanem mert a mögöttem álló három hétben sikerült kiismernem az épületet. De gustibus - szólnátok közbe, ami persze igaz, de én még érvelni is tudok a tízmilliárdos monstrum földdel való egyenlővé tétele és sóval való behintése mellett.

Az épület finoman harmonizál a mellette álló ormótlan trafóházzal. Annyira, hogy a finom kontraszt, amit a két épület célja és építésének dátuma alkot, feloldódik a hasonló alakban és a lágy ellentétet alkotó színekben (ti. vöröstégla - seszínű bézs). Nem lehet szó puszta véletlenről, mert az ízléses kontraszt az épület belsejében is folytatódik: a folyosókon elhelyezett, az Ikeát is meghazudtoló egyszerűségű narancssárga bútorok mintha csak az építkezésről maradtak volna ott (lehet, hogy kifutott a keretből az alvállalkozó).

A folyosó is steril, mintha csak egy kórházban járnánk; és rögtön megjegyzem, milyen szerencse, hogy nem kórházban járunk, hiszen földi halandónak első próbálkozásra maximum varázsvesszővel lehetséges vizet fakasztani a fotocellás elven (!) működő csapból: nem csak úgy odatesszük a kezünket ám, hanem megadott sebességgel kell közelíteni - ha adott esetben rá akarnánk verni a műszakisokra fizikából.

Nem, ez nem kórház, csak egy elképesztően unalmas és szögletes irodaépület - ezt a jellemzőt, és a már említett rendkívül ízléses színösszeállítást csak erősítik a folyosófalakra erősített, narancssárga-fehér, kipixelezett nagyméretű arcképek a közgazdaságtan híres magyar képviselőiről. Ők amúgy otthon érezhetik magukat, mert a fotocellás csap mellett a liftet úgy sikerült megcsinálni, hogy gyalog hamarabb felér az ember akár a hetedikre is, mint felvonóval, úgyhogy mintha csak az egyetem alapításának éveiben lennénk.

Apropó, lépcső. Igen vicces, és a diákok éberségét felélesztő megoldás volt a kivitelezőktől az, hogy a földszint és az első emelet közötti lépcsőn, de csak ott, a középső lépcsőfok másfélszer akkora, mint a többi. Itt másra nem tudok gondolni, csak arra, hogy elmérték a magasságot úgy 10-15 centivel, és így korrigálták, mert semmi nem indokolja a lépcsőzők ilyen irányú szivatását: szivatás, mondom, mert normális ember a lépcsőn, ha lefelé megy, és beszélget, nem a lábát nézi, hanem rutinból lépked. Ez persze olyan gyakori felbukásokhoz vezetett, hogy szükséges volt egy sárga-fekete öntapadós csíkot leragasztani arra a bizonyos lépcsőfokra - ezzel további apró nüanszot adva a már így is ízléses színekhez.

A színekhez, amelyek újabb képviselője az előtér falán látható, rikító pirossal. Elnézést, rosszul fogalmaztam. Nem a falon látható, az egész fal piros, ami úgy hat a hűvös oszlopcsarnok után, mintha lenn délen édes éjen Lendvai Ildikó ébresztene minket egy napirend előtti felszólalással. De ezzel még nincs vége, ugyanis sokszor sok méteres falat tizenkétszer hatvan darab piros lámpa foglalja el. Na mi ez?

Úgyvan, Pistike, óra. De ezzel az erővel bármi mást is lehetett volna odatenni, pl. egy Marx-szá maszkírozott, a Tőkét bőgő tehenet is a Cow Parade-ről mondjuk. Az értelme ugyanannyi, a kivitelezés meg nyilván olcsóbb lett volna. De nézzünk egy kissé feljebb, hogy lássuk a további csodákat!

A könyvtár fölött led-kijelző helyezkedik el, ahol folyamatosan futnak a közös Corvinusos levlistákon leggyakrabban előforduló szavak. Hogy ez kit érdekel annyira, hogy jó harminc négyzetméter falfelületet kellett rá elpazarolni, nem tudom, azt meg szerintem nem nehéz kitalálni, hogy most, a Schönherz-kupa napjaiban melyik hárombetűs szó vezet a listán.

Nagyjából ezzel szemben egy kiülős teraszt szerettek volna létrehozni a kivitelezők. Szerettek volna, mondom, mivel a rendkívül technokrata betonteknő semmiben nem különbözik pl. a Westend tetőteraszától, talán annyiban csak, hogy sokkal kisebb. Az ember szinte nem is vágyik ki, a dohányfüst meg úgyis beszivárog a teraszról, úgyhogy nem veszít semmit, aki kihagyja.

Ha ezek után elegünk volt az épületből, és nem krepált be a diákigazolvány-vonalkóddal működő csomagmegőrző gépezet sem, végre elhagyhatjuk az egyetemet a fotocellás forgóajtón keresztül, amely azonnal megáll, mihelyt valaki hozzá talál érni (ez csúcsidőben a legviccesebb - remek hetesbusz-szimulációkat lehet tartani ilyenkor). Ha ekkor már beesteledett, és átverekedtük magunkat az épület egyetlen, az én mucsai maradi ízlésemnek is megfelelő részén, az oszlopcsarnokon, megnézhetjük a nagyon drága, nagyon felesleges, és nagyon törékeny színes kivilágítást (lehet tippelni, hogy a kézmagasságban elhelyezett fénycsövek meddig bírják majd).

De figyelem! Még most sincsen vége! Tegyük fel a koronát erre a műre!

Azt hiszem, a kedves "Kortárs Művészeti Zsűri" - bármilyen ízlésficamos idiótákból álljon is - ezúttal helyes döntést hozott, mikor a pályázatok közül a legborzalmasabbat sikerült pajzsra emelniük: ÍGY néz majd ki a homlokzati dísz, megkoronázandó az épületet (érdemes végignézni a többi pályázatot is).

Csak néhány szemelvény az indoklásból:

"Jovánovics György munkája a rendelkezésére álló egész teret és felületet betölti invencióval, s ezt úgy teszi, hogy elkerüli a – mégoly frappáns – emblémává válás, a logo-karakter nem lebecsülendő veszélyeit."

Nos, azt mindenképpen - elvégre nincs az az elvetemült rajzoló, aki ilyen rondaságot papírra vetne. És ki fogadna szívesen egy ilyen diplomát?

De nézzük csak tovább:

"Másrészt hiánytalanul, ugyanakkor kompromisszumok nélkül eleget tesz a megfelelés igényének."

Ezt a mondatot ötször olvastam el, de a kitörő röhögésről mindössze a kulturált szordínós kuncogásig sikerült redukálnom magam. Hogy miva'? De nem állnak itt meg, megmagyarázzák:

"Megfelel ugyanis a szerző koherens és következetesen épülő életművének (képes annak jelentős állomásává válni) és megfelel az épületnek."

Örülök, hogy az épületbe járó diákként a kedves szerző életművének jelentős része lehetek - végülis ez a cél, nem az, hogy mutatós legyen valami. Ami pedig az épületnek való megfelelést illeti - tökéletesen egyetértek! Ha már lúd, legyen kövér!

A minap megkérdezték tőlem, hogy mi lesz 2010-ben. Erre mondtam, hogy ezt nem lehet egy mondatban megválaszolni, aztán mindezt ékesen be is bizonyítottam, mikor két órán keresztül magyaráztam a lehetséges forgatókönyveket.

Fájdalmas ezt hallani, még fájdalmasabb mondani, de minden a népszavazástól függ. A Fidesz ugyanis erre építette fel egész stratégiáját, és ehhez foggal-körömmel, Kövér László utolsó bajuszszáláig ragaszkodni is fognak. Miért is? Dekódoljunk egy kicsit!

A nyáron azt láthattuk, hogy Orbán keveset szerepel. Sőt, mikor megszólalt, akkor is valami egetverő hülyeséget mondott, aminek általában semmi értelme nem volt. És nem hiszem, hogy lebutult volna, vagy a szövegírói szívatják, egyszerűen neki most ez a feladata. Szellemi vezérnek maradni, amellett, hogy megmutatja: a Fidesz igenis másokból is áll. Gyakorlatilag ez a februári kongresszus óta így van: nem véletlenül került be a vezetésbe a liberális Pokorni, a baloldal kedvence Kósa, a technokrata Varga és az extra-pehelysúlyú Pelczné. A Fidesz „szolgáltató párt”, a Fidesz „önkormányzati párt” – hallottuk ezerszer a nyár folyamán. Mit is jelentenek ezek a szolgáltatások?

Elsősorban a népszavazást. Program nincs? Annyi baj legyen, azért szakpolitikákról még tudunk vitatkozni – durálták neki magukat a fideszesek, és előkapták az egészségügyet. Muszáj is, hogy elől legyen, hiszen ha nem suttognák naponta az emberek fülébe, hogy „vizitdíjdobozdíjkórházinapidíj” akkor 2008 tavaszára ez már senkit nem érdekelne. Ahogyan már most sem izgat sokakat. Más dolgok kerültek terítékre, a többiztosítós rendszer pl. – s bár a Fidesz megpróbálkozott a vérfrissítéssel nyáron, úgy tűnik, hogy inkább az eredeti kérdésekre koncentrálnak.

Vagyis leginkább az eredeti célra: ha ugyanis nem hitetik el az emberekkel, hogy a népszavazás tulajdonképpen nem a reformokról, hanem Gyurcsányról szól, s ennek érdekében elég, ha behúzzák az igenhez az ikszeket, akkor az egyszeri választó könnyen megnézhet egy vasárnap délutáni filmet a tévében, mert az úgy kényelmesebb, mint hülyeségekről szavazni. Ehhez viszont épp, hogy az eredeti szakpolitikák emlegetése kell, különben jön egy szélsőjobbos gittegylet, és árpádsávokkal szépen keresztülhúzza az egész taktikát.

Balanszírozni kell tehát. De a „szolgáltató” kifejezésnek ennél mélyebb értelme is van. Bogozzuk ki ezt a kis csomagocskát, amit a Fidesz nyújt a választóknak. Szolgáltató párt vagyunk, tehát ha bajotok van valamivel, amit a hatalom tett, forduljatok hozzánk, majd mi megoldjuk – mondja a Fidesz. Igen, de ez még csak az első csomagolópapír volt. Ha közelebbről megnézzük, és tovább bontogatjuk-boncolgatjuk, rögtön látható, hogy ez nem mást jelent, mint hogy „mi vagyunk a kormánnyal szemben az egyetlen alternatíva”.

A Fidesz külsőleg pont azt az űrt próbálja – félig-meddig utólag – betölteni, ami a rendszerváltás előtt, alatt és után annyira hiányzott. Nem is vagyunk mi párt, mondják, hanem egy politikailag releváns civil szervezet; mivel más ilyen nincs, szavazzatok ránk. Ez bejöhet – de csak ha sikerül így eladni ezt az egészet, és nem szakpolitikai vitaként, mert úgy aztán semmi értelme.

Hopp, tehát: mikor lesz ebből az ideológiamentes „nempártból” párt? Természetesen a népszavazás után, amikor már valami ideológiát is hozzá kell ehhez tenni. Ez viszont még nem világos. A nyáron kétfelé is nyitva hagyták az ajtót: Szetey és a melegek ügyében a Fidesz szólt a legkevesebbet, ami a másik szavazói perifériát, a szélsőjobbot illeti, a Magyar Gárda megalakulása kapcsán Orbán az év legnagyobb ordas baromságát mondta egy újságírónak – valami olyasmit, ami nyelvtanilag sem volt helyes.

2008-ban tehát kiderül, melyik ajtón mennek tovább. Ha jobbra, akkor még mindig ki lehet rakni Pokornit a vezetésből. Ha a liberálisok felé, akkor meg fel lehet magasztalni. Ez esetben egyébként érdekes lehet az is, hogy erőltetik-e a KDNP önállósodását. Egyelőre Semjénék bohócgyülekezete még nem mérhető, de ha úgy látják jónak, oda lehet küldeni egy Semjénnél sokkal okosabb embert jövőre (nem nehéz ilyet találni), aki majd jól felhozza a KDNP-t 2010-re öt-hat százalékos pártnak – a Fidesznek meg marad a nemzeti liberalizmus. Ez utóbbival nagyot nyerhetnének – ekkor még az SZDSZ is igen nehezen kerülne be a parlamentbe, akkor is, ha addig megszabadulnak Kókától.

És mit tesz az MSZP? Felsorakozik Gyurcsány mögé: mert nincs más. És ennek az lesz a következménye, hogy páran megint azon fognak szarakodni, hogy megvan-e az útiköltségelszámolásuk: jelenleg a szocpártban csak azt tudják, hogy Gyurcsány az egyetlen választásuk; kérdés, hogy ki mit akar tőle. Az MSZP válságban mindig egységes – kérdés, hogy az egységet a Gyurcsányhoz hasonlóak, vagy az ősszocik határozzák meg. Nem mindegy, ugye, ha valaki úgy érzi, hallgassa meg Horn Gyulát és Gyurcsány Ferencet egymás után.

(Intermezzo: Zuschlag-ügy nincsen, és nem azért nincsen, mert Zuschlag nem bűnös, hanem mert az, és ezt már nagyon régen tudjuk. Zuschlag a magyar társadalom szemében akkor lett bűnös, mikor a vészkorszak áldozatain viccelődött. És hogy még utána lopott is? Hja, a politikusok lopnak, kéremszépen. Erről rádásul még korábban kiderült, hogy gazember – így gondolkodik az egyszeri választó. Végülis, ha valakiről kiderült, hogy ölt, a kutyát nem érdekli, hogy ezen kívül még adót is csalt. Nem? Z. J. akkor többé-kevésbé lekerült a térképről – hogy a pártból nem került ki, az most egy kis kellemetlenséget fog okozni, de „ügyet” nem.)

Tekintve a hosszú időszakot, mióta nem írtam, annyi mindenről kellene… És persze fogok is majd, mielőtt bárkiben előjönnének az elvonási tünetek, de elsőként muszáj egy gyönyörű sportágról írnom: a teniszről. És nem csak a csodás US Open miatt, hanem mert van nekünk egy Szávay Ágink. Nekünk, írom, és azért írom, mert végre ismét feltűnt egy magyar világsztár. Világsztár, írom, és azért írom, mert Ágiból minden bizonnyal az lesz. Aki látta a US Openen küzdeni, koncentrálni, előretörni, mint egy C kategóriás ipari pöröly, már ha lehet egy törékeny(nek tűnő) kislányt ehhez hasonlítani, az szerintem ebben nem kételkedik.

Félelmetes volt Nádja Petrova ellen, és legalább ilyen meggyőzően mosta le a pályáról a többi ellenfelét is. Nem veszített szettet sem – egész a Kuznyecova elleni elődöntőig. És akkor jött a nagy ellenfél, talán most már Kuznyecovát is kikiálthatjuk ennek (ha Ági egyszer megveri őt is, onnantól nyitva állnak a lélektani kapuk). És mi történt volna New Havenben, ha Ági nem sérül meg vezetés után? És akkor mi lett volna Flushing Meadowsban?

Vasárnap Pekingben megkaptuk a választ. Szávay Ági Szafin egykori teljesítményeit meghazudtolva rángatta ki a sírból a meccset második szett 5:1-nél, meccslabdánál (úgy, hogy az első szettben három szettlabdát is bukott), és ezek után nem túlzás azt mondani, hogy megette Jelena Jankovicsot uzsonnára – és utána még a tányért is kinyalta. Régen láttam már magyar játékost ilyen koncentráltan, elszántan és magas színvonalon küzdeni.

Hogy Ági benne lesz-e év végére az első 15-ben? Megvan rá az esély. Persze itt már nehezebb előrejutni. De a húsz – úgy tűnik – már megvan, és ez hatalmas lélektani erőt adhat neki, meg nekünk is, akik szorítunk érte. Meglesz még az első tíz, az első öt is nemsokára.

A nyáron egy barátom felvetette, hogy a tenisz azért nem jó sport, mert nem vonz tömegeket, és a támogatókat sem annyira. Mert ugye hányan férnek be az Arthur Ashe stadionba, és hányan a Wembley-be? És hányan nézik meg a US Open nyolcaddöntőjét, és hányan egy focivébéét?  A tények igazak, a következtetés téves. A tenisz gyönyörű sport, ami sokkal többeket vonzhatna, ha alkalom – és idő – lenne felismerni.

Alkalom márpedig van. És nem csak Szávay Ági, hanem mások is. Nemrég elpostoltam itt egy videót pl. Novak Djokovicsról. A fiatalember a világranglista harmadik helyezettje – egyelőre, de szerintem már nem sokáig. És amellett, hogy tehetsége, küzdeni akarása folytán hamarosan le fogja nyomni a bikaerős Nadalt vagy a tenisz jelenkori pápáját, Federert, van valami, amiben máris jobb náluk. Djokovics ugyanis showman. És ahhoz, hogy egy szűk körben kedvelt játékot népszerűsítsünk, ez kell. Kenyeret és cirkuszt, ugye. Amíg a két első csak azokat szórakoztatja, akik teniszt nézni jöttek, Djokovics azokhoz is szól, akik csak véletlenül átkapcsoltak mert reklám van a Barátok Közt két része között, vagy akik Youtube-ozással ütik el a munkaidőt. Ilyenből meg sok van. És ezután jöhet már a „Józsikám, nézzed milyen fasza gyerek e, meg kéne nézni a Jurosporton”. Remélhetőleg minél sűrűbben.

És akkor véletlenül megnéz az ember egy Blake-Ferrer meccset, és szerelmes lesz. Én is így jártam annakidején még sok évvel ezelőtt.

Ez az egyik, amiért az ember elkezd teniszt nézni. A másik pedig Szávay Ági. Hogy végre megint van egy magyar sztár valahol (Talmácsi után – akivel kapcsolatban megjegyezném, hogy a sportszerűtlen Hector Faubelnek a jó édes anyját, és éljen a mi Talmánk!). A tenisz egyéni sport. Világszerte ezért nézik kevesen. Sokkal nehezebb egy kimért Federernek drukkolni, mint a svájci fociválogatottnak, ugye. Mi viszont kis ország vagyunk, és van egy Ágink. Aki most nagyon boldog perceket szerzett nekünk, magyaroknak. És még fog is, ebben biztos vagyok.

Nemsokára jönnek majd a politikai, tenisz és egyéb méltatlankodások is, de a mai nap a Youtube-é.

Íme:

Novak Djokovic parodizálja versenytársait a US Openen :) Az úr a világ harmadik legjobb teniszezője jelenleg. Színésznek sem utolsó.

És a másik videó: mielőtt még fellustálkodnám a blogra a teljes moldáv útibeszámolót, itt egy kis egyveleg, amit csináltam, enjoy:

Tegnapelőtt volt az István a Király a tévében. És ekkor megvilágosodásom történt. Szörényi és Bródy ugyanis egy egész kicsit eufemizáltak annakidején. Erre az "Kívánjátok-é az egyház minden törvényét megtartani?" "Igen, akarjuk" -féle jópár-igenes népszavazásra gondolok. Szép ez meg jó ez, itt népszavaztunk először a szerzők szerint, a valóság meg az, hogy rohadtul nem így volt.

Mi lett volna akkor, ha az ország népe azt mondja hogy nem? Márpedig biztos vagyok benne, hogy nem a vasárnapi templombajárásra, meg az ezerféle katolikus dogmára izgult az ország népe akkoron, nem voltak Asztrik-poszterek a falon, és nem a "keresztény félóra, öttől hatig" című nagyszerű műsort hallgatták volna a Kossuth Rádióban, ha lett volna persze.

Nos, ebben az esetben "fejedelmünkistván" fityiszt mutatott volna a népnek (ahogyan a valóságban valószínűleg így is történt), és azt mondta volna, sajnálom, nincs választási lehetőség, "el lehet menni, itt lehet hagyni Magyarországot", aki meg itt marad, katolikus lesz, ebből lehet választani.

Nos persze, manapság demokrácia van, és mielőtt bárki magyarázni kezdené, legutóbbi tudományos írásomnak épp az volt a témája, hogy mikor és hogy lehet a rendszerváltáshoz hasonló váltásokat kivitelezni attól függően, hogy a nép mit szeretne. Nem erről van szó.

Vannak olyan dolgok, amelyekhez az átlagember egész egyszerűen nem ért. Nem adnám pl. oda a családi autót a hat éves kisöcsém kezébe, mert ugye nem tud vezetni. Nekem, bár van jogsim, de igyekszem távol maradni, mert nem vezetek jól, és ezt tudom is. Önkritika, ugye.

A közgazdaságtan is valami hasonló dolog. Ha nem tudjuk, mi fán terem a többiztosítós rendszer, a gyógyszeripar vagy az oktatásügy, ne döntsünk róla, ez ilyen egyszerű - hagyjuk azokra, akik tudják is, hogy ezek mik.

Mint azt korábban írtam, rendes politikai kultúrával rendelkező országokban kimutatható, hogy a hozzánk hasonlóan tájékozatlan választókat egy vékony véleményformáló réteg irányítja a jó irányba. Nálunk ilyen nincs, csak politikusaink vannak, akik viszont arra irányítják a szavazókat, amerre a rövidtávú érdekeik diktálják - ezért veszélyes egy ilyen népszavazást megtartani; olyan, mintha a kezdő sofőrt az oktatója direkt a falnak irányítaná, mert kíváncsi rá, hogy milyen egy törésteszt.

A népszavazási láz még csak most kezdődött, és lehet, hogy alkotmányos válsághoz vezet - ez egy másik aggasztó dolog, recsegő-ropogó jogrendszerünk, amelyet a rendszerváltáskor egy rakás, a jövővel kapcsolatban süket és vak kőműves betonozott be, nem biztos, hogy elviselne egy olyan közjogi helyzetet, amilyen mondjuk a nyelvész és a Fidesz kérdéseire egyaránt adott érvényes és eredményes igenek esetén állna elő. És közben jönnek az újabb kérdések, beleőrülünk a közvetlen demokrácia nálunk megvalósíthatatlan eszményképébe.

Szerencsére a népszavazás eközben leértékelődik. Minél nagyobb a por valami körül, annál kevésbé lehet látni az eredeti körvonalait. Még ha néhány új kérdéssel a Fidesz aktualizálni is tudja a már 2007 nyarára elavult kérdéseit, egyáltalán nem biztos, hogy 2008-ban, mikor is a tervek szerint kiírják a népszavazást, ezek a kérdések sokakat fognak érdekelni. A reformok fókusza folyamatosan változik, és ha túlságosan sok mindent kell megjegyezni a kérdésekkel kapcsolatban (tehát többet, mint a "hatigen") akkor egy csomó embernek nem is lesz kedve szavazni - nemzetkarakterológia: a magyar domesztikus ember: ha megvan otthon a tuti, megélhetés, feleség, hétvégi ház, nyaralás, akkor hajlamos békén hagyni a nagypolitikát. Kudarcszagot érzek, de valami keserűséget is, elkúrást.

A nyár egyébként nagyon úgy tűnik, egyébként is megbuggyantotta a hazai agyakat. Kezdetnek máris itt van a Magyar Gárda nevű, hivatalosan jobbikos félkatonai szervezet, gyakorlatilag fasiszta homokozó- és gittegylet. Ezzel persze semmi gond nincs, hiszen jogállamban élünk, miért ne alapíthatna ilyesmit bárki. A Jobbik pedig, a szintén nevetséges MIÉP-pel karöltve is csak alig több, mint két százalékot kaszált tavaly, úgyhogy eddig rendben is lenne.

Akkor nem lesz rendben ez a dolog, mikor a "gárdisták" majd Magyarország általuk vélt belső ellenségeire támadnak rá, a cigányokra, melegekre, kommunistákra, stb. Mert ugye, jelenleg elég elképzelhetetlen, hogy egy környező ország úgy dönt, márpedig ők leigázzák kis hazánkat fegyveres erővel. Ha a játszóházban nem veszik tudomásul, hogy annak az egyetlen alapja, hogy egy ilyen többé-kevésbé burkoltan fasiszta szerveződést megtűrünk, a szólásszabadság és a törvény előtti egyenlőség, s emiatt aztán nekik is kutya kötelességük ezeket tiszteletben tartani, akkor van baj.

És akkor, ha bármelyik releváns szerveződés, intézmény, párt akár csak szóban melléjük áll potenciális ilyen törekvéseikben. Mert az már a demokrácia határát feszegetné.

Persze legyen szerencsénk, ne legyen erre akár csak kísértés sem. Bár az kétségtelen, hogy jelenlegi formájában elég értelmetlennek tűnik a Magyar Gárda. Ha viszont elnyerné azt az értelmet, amelyet valószínűleg szántak neki, akkor tűrhetetlenné válna.

Egyszóval: a jelenlegi formában tessék csak tovább játszani, az nem zavar senkit. Előbb-utóbb az emberek többsége rájön, hogy csak játék az egész, és az ilyesmit a XXI. században nem szokás komolyan venni.

Na nem mintha a másik oldalon nem a nyári agyukat használnák néhányan. Itt pl. szeretnek kitüntetni. Bárkit, csak kitüntethessenek. Kezdődött Horn Gyulával. Őt - érdemei elismerése mellett - én sem tüntettem volna ki, a születésnapi ámokfutása után pedig amellett, hogy a saját pártját hozta lehetetlen helyzetbe, Horn tényleg vállalhatatlan lett. Nagy kár, mert tényleg a pozitív dolgok javára billenne a mérleg, ám nem szabad elfelejtenünk, hogy bizonyos dolgokban nem árt, ha az ember következetes. Az árpádsávos zászló hasonló téma:  történelmi zászló, rengeteg pozitív emlékkel, de sajnos ott az a nyilas múlt, ezért bizonyos helyeken, bizonyos emberek kezében nem szalonképes. Ez van. Horn Gyula meg pufajkás volt, bár utána rendszerváltó külügyminiszter, reformáló miniszterelnök és páneurópai politikus. De ott az a kis szálka, és ezért hát le kell nyelnie, hogy ő nem fog kitüntetést kapni. Véleményem szerint nem is éri meg ezért ugrálni, hiszen Hornt számtalanszor kitüntették már külföldön is jópár dologért, ezenkívül miniszterelnök volt itthon. Ez meg a dolgok rendje.

Tibi bácsit viszont kitüntették, ami ezek után legalább akkora hülyeség.

"A Magyar Köztársaság nagyra becsüli a nemzet szolgálatában, az ország fejlődésének elősegítésében, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában kifejtett kimagasló, példamutató tevékenységet."

Így kezdődik a kitüntetésekről szóló törvény. Tibi bácsi vajon melyik kategória? Egyiken nagyobbat lehet röhögni, mint a másikon, ha beleképzeljük, főleg az "egyetemes emberi értékek gyarapítása" a vicces, ha hallottuk már pl. a lemezlovas dalát. Talán nem véletlenül lett odaadományozva indoklás nélkül az a kitüntetés. Vajon kinek a három kívánságát teljesítette Dévényi ezért? És mik voltak azok? Annakidején dobott Hiller Istvánnak egy pöttyös labdát? Vagy a KISZ-táborban lejátszotta Gyurcsánynak a Jump című slágert? Esetleg Lendvai Ildikót hozta össze Pataki Attilával? Rejtély.

Persze nem maradhattak el a hetiheteses kitüntetettek sem, de őket legalább be lehet kategorizálni valahova, elvégre mind Alföldi, mind Hernádi (bár inkább az előző) tényleg tehetséges művészek. Na de vajon mit csinált az ezüst keresztért Sugár Péter bűvész? Elővarázsolta?

Népszavazás, Magyar Gárda, Tibi bácsi... Azt hiszem, önmagában minősítik a nyarat.

Mansell és Piquet is hasonló volt, és Senna meg Prost is, igen, meg talán Pironi és Villeneuve, bár az elég csúnyán végződött. Egyelőre egész jól rá lehet húzni ezt a sablont a Hamilton-Alonso harcra, főleg, hogy az év elején úgy tűnt, még egy vicces kis reklámot is lehet belőle forgatni, bár mostanában kiderült, hogy sokkal komolyabb dolgok vannak itten, mint hogy ki bírja tovább a szaunát, vagy ki ér fel először az emeletre.

Félreértés ne essék, feltartás, kisebb piszkoskodás a fent említettek között is gyakran volt. Ez adja az ízét a Forma 1-nek. Végül is, hova is lennénk izgalom nélkül - ha már más területeken lehetetlen ezt megkapni, itt van ez. Kicsit még kacagtató is, hogy mindezt egy kétszeres világbajnok kénytelen megtenni egy újonccal szemben. És ha év végén Alonso győz, el lehet intézni egy vállrándítással, helyreállt a rend, ha Hamilton, akkor pedig lehet ujjongani, hogy micsoda csata volt (mert ugye azt senki sem gondolja most már, hogy akár a lúzer Raikkönen, akár Felipe "tizenkettő egy tucat" Massa nyerné a világbajnokságot - Raikkönen az év elején azt mondta, hogy McLareneket mostantól csak a visszapillantó tükrében lát majd; ja igen, csak akkor egy kék zászlót is lengetnek majd hozzá).

Szóval nem ronthatja el ezt egy ilyen botrány sem, amilyen a Magyar Nagydíjon történt. Mert hát mi ebben a gond? Alonso feltartott, Hamilton beszólt, Ron Dennis nem volt boldog. A csapat meg szívott. A néző meg izgult, ez a lényeg. A Forma 1 nem sport, azaz nem csak. Egy külön világ, száguldó szappanopera, és ezért szeretik annyian.

Ami elronthatja ezt az egészet, az az, ha Alonso fogja magát és megfutamodik. Egy kétszeres világbajnok ugyanis nem hisztizhet, nem futhat el. Vagy ha megteszi, kiírja magát a történelemből, örökre. Mansell és Piquet nem futamodtak meg, inkább intéztek Prostnak egy ajándék világbajnokságot. Senna nem futamodott meg, csak mikor már esélye sem volt a McLarennel. Gilles Villeneuve nem futamodott meg, inkább meghalt.

Alonso egyelőre még csak hisztizik: a csapat nincs mellette, nem érzi jól magát, blabla. Ha Michael Schumacher annakidején ezt tette volna, maradt volna kétszeres világbajnok, oszt jónapot. Nagy gazember volt Sumi, de ha valamihez értett, akkor ahhoz, hogy hogyan kell csapatban játszani. Az 1996-ban a kb. a kisvárosi gokartcsapat szintjén leledző Ferrariból pár év alatt versenyképes csapatot pofozott össze (ehhez persze kellett Jean Todt és Ross Brawn is). Alonsonak ehhez képest bagatell a feladata: beleültették a mezőny legjobb autójába, csak be kéne illeszkedni.

Rajta múlik, hogy észreveszi-e az intő jeleket. Ha nem, még akkor is lehet világbajnok, de nehezebb lesz. Amit viszont egyik esetben sem tehet, az a kapituláció. Akkor ugyanis Fernando Alonso marad kétszeres világbajnok, a világ pedig inkább egy Hamilton nevű fiatalemberre fog emlékezni.

Üdv mindenki! Már lassan két hete itthon vagyok, úgyhogy szégyen, hogy eddig nem írtam, sajnos a moldovai útinapló begépelése több időt vesz igénybe, mintsem azt a lustaságom engedi. De dolgozom rajta, és ha meglesz, ezt a postot rögtön a többi elé ugrasztom. Addig itt egy kis Youtube-os ízelítő, Moldova eurovíziós csapata:

Megígérem, hogy holnap végre írok a Forma 1-ről is, még mielőtt lelépnék a messzi moldáv földre, de előtte muszáj megosztanom Veletek valamit.

Hülye érzés, hogy huszonévesen már elkezd az ember nosztalgiázni, de ha egyszer muszáj... Szóval a Youtube-on végre rátaláltam arra a felvételre a 90-es évekből, amit már évek óta kerestem. Sajnos azt kell mondanom, hogy akkor, a régi szép időkben még tudtak nevettetni szilveszterkor - és volt egy-két olyan év, mikor Kern András csinálta a műsort, majdnemhogy egymaga, méghozzá nagyon jól. Nem tudom, hányan emlékeznek még a 90-es évek közepének témáira, figuráira, műsoraira, de a következő Youtube-os videók megtekintése után én ugyanúgy szakadtam a nevetéstől, mint akkor, 1994-ben, 8 éves kiskölyök koromban. Az első tehát az 1994-es híres álhíradó, három részben (az elsőt beszúrom) de fenn van az 1995-ös műsor is, mikor Bokros Lajosról szedi le a keresztvizet Kern, és a fergeteges Nekem Ezek Mesélhetnek 1997-ből, a Magyar Televízió műsorainak paródiájával. Sőt, még az első álhíradó is fenn van 1990-ből. Röhögjünk együtt azon a kérdésen hogy "A Vigasz Alapítvány ön által felügyelt törzstőkéjének jelenlegi dokumentációja, ha mondjuk hideg van és hull a hó, és számon tartanak 5000 hajléktalant, akkor önnek hányas a lába, ugye?"