Ki gondolta volna, hogy a quadozás az ember kezét viseli meg leginkább? Tegnap a stábbal mentünk pár kört (pontosabban majd két óra hosszán át) a ceglédi quadpályán. Én meg annyira boldog voltam, hogy a szerda esti gyatra teljesítményem után még stábtag vagyok :) hogy tökig nyomtam a gázt (nem is tudom, ez padlógáz, vagy csuklógáz?), aminek azért meglett a következménye (1-2 kicsúszás, jobbkéz kvázi-elhalása). Lényeg az, ajánlom mindenkinek a quadot, aki teheti, próbálja ki.

Rombolni ugye, mindenki szeret, ez pedig azért némileg rokon azzal, hiszen egy nagyteljesítményű sárkapát vezet az ember, és padlógázzal (na most tényleg, mi ennek a neve?) rongyolhat át árkon-bokron.

Kedden a szokásos politológiai "vitadélelőtt" után úgy gondoltam, tömök magamba egy kis kultúrát, ha egyszer már őszi fesztivál van Budapesten, ráadásul ingyen, már ami a Körutat illeti.

Némi erőszakoskodás után Szityut is sikerült rávenni, hogy tegyünk egy kört az egyébként baljóslóan alternatív hangzású művésznevekkel elfedett, átalakított boltokkal tarkított Nagykörúton.

Előérzetem most sem hagyott cserben, a túra végeztével leginkább az "ez mi???" illetve a "hol marad ez a két óra az életünkből?" kérdések foglalkoztattak minket.

Vázlatos áttekintés: a Corvin közből indultunk, a képregénykiállítást keresve, de vagy mi vagyunk hülyék, vagy a feliratok nem voltak egyértelműek. Lényeg, hogy feladtuk.

Indulás tovább a József körúton, ahol is először egy pécsi fiatalokból álló művésztársulat "boltjába" vetett minket a sors. A fiúk-lányok (pontosabban 1-1) azt vizsgálták, hogy ha megvesznek egy zsibárustól mindenféle limlomot, és azt egy galériába helyezik, vajon milyen művészeti értéket vesznek fel a cuccok. Hát, semmilyet. Azért Szityu gyorsan vásárolt egy Dolly Roll lemezt (bakelit természetesen), ami szintén kiállítási tárgy volt. Értem én a célt, értem, de a piszoár a dadaistáknál azért nagyobbat ütött.

A következő megálló valami minősíthetetlen baromság volt. Kis szoba, épphogy csak elfért benne egy pécé, meg egy projektor, ami a szemközti falra vetített valami meghatározhatatlant, amit épp ezen okból nem is elemzek, lényeg az, hogy úgy tűnt, mintha két faszi egy festőállvány körül táncolna. A projektor falán pedig kis montázsok, össze-vissza, talán az egyetlen értékelhető dolog a permormanszban. Ja, és ami az egészet megkoronázta: az egyik falon hatalmas "Ez Diszkó" felirat, amely az előadás alatt szóló "zenét" hivatott igazolni: ez kb. egy üzemzavaros NDK-turmixgép és a villamosok reléinek kattogása elegyét jelentette.

Nem véletlen, hogy ezt hamar otthagytuk. Közvetlenül emellett egy minimálbolt volt. Ez azt jelentette, hogy trehány módon (de legalább ingyen) készített használati tárgyakat osztogattak a lenti részben, míg a galérián úgynevezett "kávézó" volt. Fel is mentünk, itt kiderült, hogy a kávézó egy vízmelegítőből, néhány csomag teafűből, egy ácsasztalból és néhány, a földre helyezett párnából áll. Melegítettünk vizet, aztán néhány szem biocukorral (sic!) ízesítettük a teát (kicsit még így is féltem meginni). Volt "olvasnivaló" is, természetesen csakis angolul és franciául, fénymásolt és összespirálozott lapok formájában, olyan témáról, ami 100 emberből 1-et érdekelhet. Fájdalom, mi mindketten a maradék 99-be tartozunk, szóval itt sem időztünk sokáig. De a nagy számok törvénye alapján...

Egy videoinstalláció volt a legközelebbi idegborzoló látványosság, srégen egymásnak döntve két tábla, amelyekre két projektor vetítette a nem túl sokat mondó filmeket. Az egyiken egy szétlőtt, szétrombolt templomban pörgött egy férfi, a másik pedig szintén egy templom volt, mindenféle reklámokkal teleaggatva, és egy galamb röpködött benne összevissza. A szoba oldalán egy papír ismertette a koncepciót, ám ettől talán még homályosabb lett a dolog. Valami olyasmi állt az ismertetőben, hogy valahol van egy templom, ami már sok civilizációs pusztítást túlélt, és most teleszarják a galambok, de ez valahogy mégis más. A csaj szerint, aki ott ült, néha bejön az alkotó és lehet vele beszélgetni. Lehet, hogy akkor még értelme is van az egésznek, de hogy akkor nem volt, mikor ott voltunk, az százas.

Egy viszonylag nagy, üres bolthelyiség áll a Rákóczi téren, ez volt a következő állomás. Itt tulajdonképpen végig tart az alkotás folyamata, úgyhogy sok minden nincs benne, csak a falak vannak telefirkálva, ez néhol vicces, néhol meg nem, bár szeretne az lenni. A hátsó falon van egy egész jó rajz, bár itt is meglepő hogy a nappali szobában az egyik könyv címe "Buzzancs".  Van egy olyan homályos sejtésem, hogy a "freskók" készítésénél meghagyták az eredetileg is a falra firkált szavakat, bár azt igen nehéz elképzelni, hogy ki firkálhatta a falra, hogy "pogácsa pogácsa pogácsa pogácsa..." és mellé azt hogy "pohár pohár pohár", ha nem egy alternatív művész. És akkor ugye a hely bája máris elveszett.

A következő megálló viszont tényleg csak a mi hülyeségünkön múlott, sikerült egészen a Király utcáig elsétálnunk, annak reményében, hogy - ahogy az ismertető írta - valami egészen új fogalmunk lesz a XX. század és a ma Dunaújvárosáról. Hát a lószart lett. Egy üres újságospavilon volt kikiáltva performansznak, ám hogy pontosan mit akartak ezzel, azt nem sikerült megértenünk. Tényleg voltak megvehető képeslapok panelházakról, valamint néhány dunaúji absztrakt művész alkotásai. Szóval villamos, és vissza az Üllői úthoz.

Még két bolt volt hátra, az aktivista művészeké és az absztrakt festőké. Azt hittük, itt majd valami érdekeset is látunk (hát igen - semmit sem felejtettünk, semmit sem tanultunk), de ezek az álmaink hamar szertefoszlottak, mikor is az aktivistáknál egy - vitalitása alapjánk inkább passzivista - bácsi fogadott minket, na megy egy bazi nagy pisztoly, ami a plafonról függött. Itt véget is ért a kiállítás, lévén, hogy a középpontot egy jó pár szórólap, valamint egy halról szóló festmény (amit akár az Ikeában is vehettek) jelentette.

Az absztrakt festőknél azért - legyünk őszinték - voltak érdekes dolgok, bár egy pár merék homok műtárgyként való kiállítása némi merészségről ad tanúbizonyságot, főleg úgy, hogy mellé csak a művész nevét írják oda, s így joggal tekinthetők adott esetben az úriember hamvainak. Záróakkordként hadd említsem meg a teremőr srácot, aki a sarokban lévő tévén egy embrióról szóló ultrahangfelvételt nézett.

 

A nap csodája, hogy ezek után még volt merszem művészfilmre elmenni este, méghozzá a Szindbádba a Férfiaktra, Julcsi hugommal.

Az már a sors kegyetlen játéka velem, hogy mpstanában nem tudok úgy megnézni filmet - akár DVD-n, akár moziban - hogy egyértelműen rámondjam, hogy ez jó volt. A Férfiakt is remekül passzolt ebbe a sorba.

Először is az egyik alapgondolata a filmnek Bunuel-lopás. És akkor már csodálkozom, hogy miért nem lett az alkotás címe "A vágy titokzatos trágya". Nem, nem elírás, ezzel a párhuzamot, valamint az eredeti filmhez viszonyított minőséget is egyszerre jelezni lehetne.

Ugyebár ez azt jelenti, hogy a film témája a szerelemben rejlő kihasználási lehetőség és megalázkodás az egyik, illetve a másik fél részéről. Az már a dolog pikantériája, hogy két férfiról van szó, úgyhogy ezt hagyjuk is.

Az alkotók nagyon bele akartak erőltetni egy olyan szálat is a filmbe, hogy két férfi lelki kapcsolatáról szóljon, és arról, mekkora vágy van az öregségben arra, hogy egy fiatal meglássa az öreg testben rejtőző fiatalságot, a szépséget. Na most ez az, amiről nagyon nem szól a film. Értem én, hogy szeretne, de ehhez sokkal kidolgozottabb párbeszédek kellenének.

Így viszont nem igazán érthető, miért dug mindenki mindenkivel. Merthogy tényleg így van. Talán pár kombináció nem jön létre a filmben, de azért kihasználta a lehetőségeket rendesen a rendező. Kár, hogy nem lett belőle egy jobb film, mert így sosem lesz a magyar Brokeback Mountain... Lám: az kevesebbet vállalt, de azt teljesítette is. Épp ezért jó film. Ez pedig - mint mondtam az elején - nem jó.

Egy kicsit ismét elöntött az ellenszenv a Kossuth téren tüntetőkkel szemben. Felőlem aztán ott fagyhatnak meg, ha nekik ez jó, csak engem a kutatásaimban lehetőleg ne korlátozzanak. Az Országgyűlési Könyvtár ugyanis zárva van 25.-éig miattuk, és korlátozott szolgáltatásokat is csak könyvtárközi kölcsönzés keretében nyújt, ami ugye hosszadalmas és bonyolult.

Literálisan nekem (meg annak a sok embernek aki mind könyvtárazna) jogunk kellene, hogy legyen könyvtárba járni ilyenkor is, végtére is amiért én mennék oda az ezerszer fontosabb, a téren való bebaszós, árpádsáv-színűt-hányós, ugatós hőzöngésnél.

Ámbár az idevonatkozó szabályokat nem én hozom és változtatni sem tudok rajta. Valami ilyesmi a Kossuth tériek problémája is nem? Jé, milyen furcsa. Csak hát ugye én belátom, nekik meg majd a bilibe lóg a kezük. Lényeg az, hogy szívok miattuk és ezért ellenszenvesek.

 

Más: Lendvai-beszéd. Itt most nem értem igazából, hogy mi a baj. Csak egy rövidke vélemény: egy politikusm, vagy egy politikai párt elsődleges célja a hatalom megszerzése és megtartása. Gyurcsány esetében még lehetett morális válságról beszélni, hiszen tényleg kérdéses, hogy (amellett persze hogy az ellenzék 2x-3x annyit hazudott - és ez persze Gyurcsányt nem menti) a hazugság mellett megtartott hatalom milyen erkölcsi alapon áll (szabadjon tüstént megjegyeznem, hogy a miniszterelnök hatalma nem a néptől ered, hanem az országgyűléstől, tehát maximum a képviselők lemondását lehetne követelni, ám erre sincs alkotmányos lehetőség).

Ha viszont egy belügyminiszter (aki párttag) olyan törvényjavaslatot nyújt be, ami a saját pártja hatalmának a megőrzésére szolgál, az nemhogy törvénysértést nem követ el, de még erkölcsi aggályt sem támaszt. Aki hatalomszerzés nélkül kívánja a közjót szolgálni, az nem politikus vagy nem párt, hanem jótevő, vagy közhasznú szervezet. Más kérdés persze, hogy a pártok, politikusok szeretik így beállítani magukat, na de a politikatudományi fogalom attól még nem ez.

 

Tudom, tudom... Adhattam volna normális címet. De mivel ez a 100adik...

Megálmodtam az előző éjszaka, de nem merek pezsgőzni. Még két hétig nem. Akkor lehet bármi. De még hátra van 300 kilóméter...

A legszomorúbb az egészben az, hogy így, az ötven éves évfordulón talán illett volna egy amolyan "amerikaifilmes" összeborulással megünnepelni 23.-át, vagy ha azzal nem (álmodik a nyomor), akkor legalább egy nap nyugalommal. Erre ugye semmi esély nincsen, valamelyik angol fogadóiroda nyilván már ki is számolta az oddsokat, majd hülye lesz bárki is fogadni. Akkor már inkább a magyar-török. Még ott sincsenek ekkora oddsok.

Szomorú a dolog azért is, mert tétje nincs. Gyurcsány olyan biztosan nyeri majd a bizalmi szavazást mint a vöcsök, innentől kezdve pedig számára - és a külföld számára is - le van rendezve a dolog, és ez így igaz, hiszen a legitimitást a kormányfő a parlamenttől nyeri, a kormánya meg tőle.

Orbán Viktor pedig tehet egy szívességet - mást nemigen. Azzal, hogy továbbra is az utcán tartja a tömeget (figyelem - tartja!), kvázi beismeri, hogy nem tudja őket hazavinni, s inkább úgy tesz, mintha volna a dolognak létjogosultsága. S ezzel eléri, hogy az utcai politizálást azonosítsák a Fidesszel, nemcsak külföldön, hanem itthon is. Valamint előbb-utóbb a szélsőjobbal, hiszen legtovább kitartani ők fognak. A normális emberek és a gazdák ugyanis hazamennek, mert dolgozni kell. "Szép lassan fölbukunk" - mondhatja önmagának, mint Gyurcsány.

Gyurcsány egyébként igen okosan tette, hogy bocsánatot kért, hiszen ha nem teszi, akkor az ország nagy többsége önelégült pojácának nézte volna - amúgy jogosan. Így viszont azt is elérte, hogy a Fidesz többé nem hivatkozhat Sólyom Lászlóra sem.

Orbán Viktor egyébként úgy járna a legjobban, ha alkut kötne Gyurcsánnyal költségvetési kérdésekben. Nevezetesen abban, hogy mennyi pénzt is kapjanak a megszaporodott fideszes önkormányzatok. Szüksége is lenne erre, hiszen eddig lehetett több-kevesebb igazságtartalommal azt mondani, hogy azért nincs pénz mert a szocik a saját megyéiknek adják. Na de hát most már nincs a szociknak megyéje. Az alku után pedig egy-két év nyugalom jönne, és 2009-2010-ben el lehetne vitatkozni azon, hogy azoknak köszönhető-e a fejlődés akik adták a pénzt, vagy azoknak, akik felhasználták.

Orbán biztosan vevő is lenne erre, hiszen okos ember, de a helyzet az, hogy most már nem tud mit csinálni. "Azért a víz az úr" - mondta (írta) ezt egy - úgy tűnik - nálánál okosabb ember úgy 160 éve.

Az ellenzék vezére nem bujtogat, az ellenzék vezére a másik oldalán van a parlamenti kapunak, és ez igaz minden ellenzéki politikusra. Hát, legalábbis így kéne, hogy legyen. Ugyanis Magyarországon parlamentáris demokrácia van, és mind a külföldi elemzők, mind a belföldi kormányzat szarik rá, hogyha az alkotmányos rend megdöntését követelik a parlament előtt. Ezzel az ellenzék csak és kizárólag magának árthat. A választások 2010-ben lesznek legközelebb, ha addig kitart a kormánypárti többség Gyurcsány mellett, akkor ez lesz, kérem szépen. Lehet szeretni vagy nem szeretni, tessék tüntetni, de ne játsszunk forradalmat, ha lehet. Ezzel csak 56-ot teszik nevetségessé. Tessék alkotni, kritizálni, indítványozni. Hogyha ez nem megy, nem kell politizálni, és akkor marad Gyurcsány, mert nincs más. Oszt jónapot.

A bejegyzés címe azért ez, mert a film eredeti címe is ez, bár Magyarországra "Cukorfalat" néven hozták be. Ismét egy példa a filmcímek rossz fordítására. Sajnos nem ez a film legnagyobb gondja. Hogy is kezdjem? Én szeretem a művészfilmeket, de ez nem az. Vagy de. Vagy nem is tudom. Alapsztori: kislány és pedofil fotós találkoznak, kislány elmegy fotós lakására, majd fotós összeesik, és kiderül, hogy a kislány gonoszabb, mint hinné, s egyfajta filozófikus bosszút áll rajta, az összes tőrbe csalt kislány nevében. A film emellett rendkívül brutális, van itt erőszakos verekedés, elektrosokk, színlelt herélés, pisztoly, akasztás... Az érdekesség talán az, hogy az ember nem tud mit kezdeni a fotóssal. Először nem sajnálja, aztán mégis, végül mégsem. Mondhatni, aprólékosan építkezik erre a rendező. A brutalitást a közeli felvételek csak fokozzák, a film mégsem lesz jó. Amellett ugyanis, hogy életszerűtlen (ez végülis még nem lenne baj, mert művészfilm vagy mi), az ember sokszor nem érti az események mögött meghúzódó okokat, és bizonyos motívumok is lényegtelenek. Annak ajánlom a filmet, aki hozzám hasonlóan hümmögni akar utána. Nem rossz, de nem is jó. Kemény. Mint a keménycukor.

Remélem, hogy most ez jön. A tegnap estét meg úgyis úgy értelmezi mindenki ahogyan akarja, mert lehet is.

 

Fidesz: győztünk, narancssárga az egész ország, ráadásul Tarlós is majdnem nyert, ha az áruló MDF velünk van, elkapjuk!

 

MSZP: győztünk, az emberek fele le se szarta a szavazást, megvan Demszky, a többire nagyjából számítottunk, és még így is vannak szép számmal szocik a közgyűlésekben.

 

SZDSZ: győztünk, megvan Budapest. Pont.

 

MDF: győztünk, sok helyen bejutottunk a közgyűlésekbe, ismét kiderült, hogy ránk szavaz aki kiábrándult a nagyokból.

 

Innen mindenki kaparja ki magának az igazságot, pártszimpátiától függően. Bár az igazi az lenne, ha az igazság nem szubjektív, hanem valamiféle objektív, de legalábbis szubsztantív fogalomként állna előttünk. Mire gondolok?

Magyarországon rendkívül kevés a racionális szavazó. A legtöbbje pártszimpátia alapján dönt, és van egy kevés ingadozó szavazó (akik egyébként sok esetben szintén nem racionálisan szavaznak). Az országgyűlési választások során is gond ez, akár a baloldal akár a jobboldal csavarja el éppen a szavazók többségének a fejét, de ott még politikai marketing-sajátosságnak is lehet értelmezni a dolgot (a jó miniszterelnök jól el tudja magát adni). A tegnapi választások tanulsága viszont az volt, hogy az emberek sokszor még kisközösségekben sem tudnak elvonatkoztatni a pártok által megjelenített abszolút igazságoktól. Példának felhozhatnám otthonomat, Ceglédet, ahol az egész városban közéleti személyiségként rendkívül népszerű és elismert MDF-es jelölt csak harmadik lett. Sokan azt gondolták, hogy a 4 jobboldali - 1 baloldali jelölt majd a jobboldali szavazatok felaprózódását jelenti, de én már két hete sejtettem, hogy a pártpolitika felülkerekedik a szimpátián vagy a racionális érveken.

A választásokat egyébként - bár természetesen irdatlan nagy hülyeség népszavazásnak tekinteni bármilyen módon, hiszen nem befolyásolja a parlament összetételét - mégis érdemes ebből a szempontból is megvizsgálni, hiszen az ország fele így tekintett rá. Ez még további hosszú elemzések témája lehet, ám annyi bizonyos, hogy nem rengette meg az országot a dolog, már csak az alacsony részvétel miatt sem. A megyei jogú városokban ugyan felcserélődött a négy évvel ezelőtti aránypár, de az igazi erőpróba Budapest volt, és ezt a koalíció ha minimálisan is, de elvitte. Népszavazás nem volt, de figyelmeztetés igen: figyelmeztetés, hogy csináljunk rendet végre, és induljunk valamerre. Hogy Gyurcsánynak nehéz dolga lesz a következő években, és hogy ezt az elmúlt másfél-két évnek köszönheti. Figyelmeztetés, hogy 2009-re legyen valami a reformokból, különben keresztet vethet a következő választásokra. Figyelmeztetés, hogy nincs még európai szintű civil társadalom és a politika olyan szinten differenciált ismerete, mint nyugaton.  

Ezért is kell bizalmi szavazást kérnie Gyurcsánynak maga ellen. Az MSZP és SZDSZ minden bizonnyal fel is sorakozik mögé, hiszen más választásuk nincsen. Ami pedig a köztársasági elnököt illeti, már a tavalyi megválasztásakor elmondtam: alkalmas jelölt volt egészen addig, amíg a választási procedúra után el nem fogadta az elnökséget. Azóta Sólyom csak megerősít ebben az elképzelésemben. Talán nem ártana, ha, mint az egykor oly erélyes "Miniszterelnök" pártjából (az MDF-re gondolok) rászóltak Gönczre, most ugyanezt tenné az MSZP egy prominense: "A köztársasági elnöknek bizonyos kérdésekben nem osztottak lapot." És ez így is van.

 

Aztán pedig legyen három és fél év csönd és építkezés.

Annak idején Tóta W. könyvében olvastam a 168 Óra paródiában egy ál-MSZP-hirdetést, nagyon tetszett: "Orbán Viktor egy görény, büdös a szája, hazudik, veri a gyerekeit..." stb. Lehet, hogy nem pontosan idéztem, viszont tényleg jellemző a dolog.

Az elmúlt napokban még nagyobbat nevettem, mikor láttam egy ilyet egy komoly újságban, ráadásul azok után, hogy az MSZP - teljesen jogosan - azt jelentette ki, hogy az önkormányzati választások nem az országos pártpolitikáról szólnak. A Népszabadságban ugyanis a következő állt: "Orbán Viktor hazudik!" - hatalmas nagy betűkkel, alatta kicsivel kifejtve (természetesen MSZP hirdetés részeként). Ez a magasba köpésnek és aláállásnak a minősített esete.

 

A hétvége más lúzerkedést is hozott, név szerint szeretett Renault-mét. Gyönyörű példája volt annak, hogyan lehet egy, már a zsebben lévő győzelmet eldobni magunktól. Alonso most kivételesen higgadtan nyilatkozott, de hát mást nagyon nem tehet, ha ezen bukik a Renault év végén, meg is érdemlik.

Briatore helyében a fél csapatot sortűz elé állítanám, miközben a "guminyomás" szót kell ütemesen skandálniuk. Ugyanis egy világbajnok csapat ilyet nem csinálhat. Egy versenyen kétszer pláne nem. "Elkúrtuk" - mondhatnánk.

Ezt a kifejezést tegnap hallottam, és nagyon tetszett.

Valóban így áll a dolog, hiszen 1994, 1998, 2002 és 2006 után mi mást is mondhatnánk Orbán Viktorra?

 

Arra az Orbán Viktorra, akit csodált az ország 1990-93 között.

Arra az Orbán Viktorra, aki most, úgy tűnik, véglegesen kívül helyezte magát a magyar demokrácián.

Persze a demokrácia szó sok jelentéstartalmat hordoz, de van olyan alapja, amelyet mindenki közösen egynek ért, így hát nem magyarázom.

Hogy gondolja Orbán Viktor, hogy népszavazásnak minősít egy helyhatósági választást? Milyen baromságokat hord össze? Tényleg komolyan gondolja vajon?

Hogy gondolja Orbán Viktor, hogy illegitimnek minősít egy legitim módon megválasztott miniszterelnököt, s nem gondol bele abba, hogy az utcán randalírozó senkiháziak ezt úgy értik: "mindent szabad, mert nem ismerjük el a kormányt"?

Hogy gondolja Orbán Viktor, hogy saját választóit is lenézve saját programjának megvalósíthatóságáról beszél?

Hogy gondolja Orbán Viktor pártja, hogy közösködik olyan elemekkel, akik "forradalomnak" nevezik a garázdaságot, ezzel megalázzák 56-ot, és az adófizetés megtagadására szólítanak fel?

 

És még folytathatnám... De nem folytatom. Most már egyre többen tudják.

Nem azt mondom ezzel, hogy mindenki boruljon Gyurcsány elé. Dehogyis! Természetes, hogy sok ember megütközött a szavain! Másoknak meg nyilván az nem tetszik, hogy a kormányfő a legtöbb kérdésben igen rugalmatlan.

De kérem, ha egy jogállamban élünk, válasszunk magunknak olyan vezetőket, akik nem helyezik ezen kívül magukat!

 

----------------------------------------------------

 

Adalék: el lehet mondani engem is sok mindennek, ahogyan már eddig is megtették. Az igazság az, hogy nincs olyan sok választási lehetőségünk. Sajnos. Az lenne a jó, ha lenne, és az ellentétek társadalmi vitában kerülnének felszínre.

Akkor aztán ritkulnának a "politika" hasonló bejegyzései.

Egy nagy rakás szar - ez a véleményem arról, ami tegnap történt. Szakmai indíttatástól vezérelve kimentem a Kossuth térre és a Szabadság térre, megnézni ezt a sok hülyét, aztán úgy másfél óra múltán úgy mentem el onnan, hogy szégyellem, hogy Magyarországon élek, ahol ilyesmi megtörténhet. Ahol a társadalom mocska megteheti büntetlenül, hogy felgyújtja a televízió székházát, és főleg - ahol mindezt a vezérszónokok összekötik 56-tal. Hogy merészel bárki egy idiótákból és megvadult csőcselékből álló tömeget egy forradalommal azonosítani? Aki tegnap részt vett ebben a szégyenteljes dologban, javaslom, járjon mostantól lehajtott fejjel, és örüljön, hogy nem történt baja, mert történhetett volna.

Milyen nép az, amelynek fővárosában félnem kell az utcán, ha elítélem azt, amit egy rakás söpredék üvöltözik? Mert tegnap ez is történt. Szégyellheti magát mindenki, aki ott volt, és éljenzett! Most olvasom, hogy akik betörtek székházba, kirabolták a büfét. A szovjet hősi emlékmű körül a fákat tördelték ki. Ez, forradalom? Ez a történelem szemétdombjára való este? Gusztustalan!

 

Sejthető volt, hogy Gyurcsány beszéde ambivalens érzéseket fog kiváltani. Nekem pl. tetszett, mert világosan látszik, hogy az MSZP ortodox balszárnyának és a székükbe kényelmesedett teszetosza képviselőknek beszél. Ugat velük. Ahogy már régen kellett volna: "basszátok meg, nem jó ez így!". És igen, a munkatársaimmal én is így beszélnék, ha én lennék a főnök és szükségét látnám!

A másik dolog: okozott valakinek meglepetést az elmondottak tartalma? Mert ha igen, akkor az vagy hülye, vagy csukott szemmel járt az országban négy éven keresztül. Sőt! Tizenhat éven keresztül! Egyik sem túlzottan örvendeztető dolog. (Ez egy remek példája a Whitehead-féle "barátságtalan térközöknek: olyan embereknek van beleszólásuk a demokratikus politikába, akik az értékeit nem vallják magukénak). Kérem: hazudott Antall, hazudott Boross, hazudott Horn, hazudott Orbán, hazudott Medgyessy és igen, Gyurcsány is hazudott. Csak ő bevallotta (egyébként már a kormányprogram preambulumában)! Nevetséges, hogy pont e beszéd kapcsán vetik fel a "morális romlás" kérdését. Szerintem éppen ezzel a beszéddel léptünk a morális javulás útjára. Elkúrtuk. Igen. Tizenhat éve folyamatosan elkúrjuk.

 

A reakciók sem voltak éppen felemelőek, szinte láttam magam előtt Pokorni ájtatosan megrendült fintorgó arcát, ahogy morálról beszélt. Csurkának a szavait szinte már egy évtizede csak copypaste-elik, mert tökmindegy hol van, ugyanazokat az ordas faszságokat mondja. Sólyom egy újabb történet. Tudja jól, hogy meg van kötve a keze, és szerintem alig bírja ki, hogy nem írhat csak úgy ki új választásokat. Most még az MDF is hőbörög - ennyit a mérsékelt hangvételről. De ez még rendben van: ugyanis Lendvaitól is álszent dolog volt kérkedni az egésszel, ez Gyurcsány dolga. Az SZDSZ meg először elhatárolódik, utána mégsem? Ugyan kérem!

Szóval ez rendben. De! Egy parlamenti párt, nevezetesen a Fidesz, jelképesen melléállt ennek az ocsmány zavargásnak. Rendben, nyilvánvalóan nem a tévé felgyújtására buzdítottak, de a "szolidaritást" mégis kinyilvánították. Ehhez még hozzájön az a sok hülyeség, amit a Hír TV riportere összehordott. Ez nem tűnik el nyomtalanul!

 

A jobboldal ismét öngólt lőtt. De most az egész ország szégyellheti magát miatta. Mit ért el a tegnap esti csürhe? Csütörtökön nem lesz értelme, legitimitása, vagy visszhangja a tandíj-tüntetésnek. Pedig annak lett volna értelme. Ennek meg semmi. Ezenkívül, szombaton még a politikai közbeszéd attól volt hangos, hogy a Fidesz radikalizálja a szavazóit. Akkor erről még lehetett vitatkozni. Ezek után már nem lehet. El kell fogadni igaznak.

A Fidesz, ha nem akar hatalmasat bukni az önkormányzati választásokon (amely utolsó bukása lenne minden bizonnyal), akkor azonnal és élesen el kell ítélnie a tegnap esti történteket (emellett véglegesen elküldeni Wittner Mária megélhetési 56-ost a halál f***ára).

Négypárti konszenzust is elvárnék. Ám egyelőre még azt sem tudjuk, hogy vége-e és ha igen, hogy végződött "a köztársaság történetének legsötétebb éjszakája".

 

Függöny. Minden kérdés nyitva.

 

-------------------------------------------------------

 

Új fejlemények: a Fidesz még mindig nem határolta el magát, sőt. Szíjjártó állítólag reggel a tévében a kormányra hárította a felelősséget. Sólyom közben kiosztotta a Fideszt (is), ami nem meglepő annak a fényében hogy a 4 (5) párti konszenzusos határozatot (amelyet már reggel előre jeleztem) ketten elutasították a Fidesz frakcióból (egy vénség, a másikat nem tudom), ketten pedig tartózkodtak, köztük természetesen W. M.

Az ELTÉ-t bezárták, állítólag mára újabb balhé készül. Azt, hogy mennyire nincs értelme ennek, az is bizonyítja, hogy tegnap ott hangoskodott Tomcat is, az internet ürüléke.

 

Visszatérve az előzőekhez: a Fidesz ezzel aláírta saját halálos ítéletét. Ezek után nehéz lesz bárhol is szalonképesnek lenni Európában. A baj az, hogy Magyarországon vagyunk, nem Európában.

Ma bejelentette visszavonulását Michael Schumacher. Nem tudom, sírjak, vagy nevessek a híren, mindenesetre örömömben teszem, bármit is teszek.

Vitathatatlan, hogy a sportág egyik nagy alakja vonult vissza, és némiképp űrt hagy maga után, de bármennyire is nem értenek ezzel egyet sokan, sok igazság van abban, amit Alonso mondott: a sportág - ha nem is "a" de mindenképpen egyik - legsportszerűtlenebb alakja távozik. Aki nem hiszi, nem látta, vagy vitatkozna, járjon - de mindenesetre olvasson - utána. Számomra már hívó szóvá váltak ezek a dátumok (és nyugodtan hozzáírhatjuk 2006 Monte Carlot is).

Ami meg azt illeti, hogy Alonso mit mondott, igen, valóban nem szokás ilyeneket mondani, ha egy sport-sztár visszavonul, de ez az ő véleménye - miért ne mondhatná? Végülis, sok dologban igaza van, pl. a Massa-afférban is, amelyet már Ecclestone is hazugságnak bélyegzett.

Ráadásul nem alaptalan a gondolat, hogy a FIA megpróbálja szándékoltan Schumi kezére játszani a vb-címet. Amelyet ő - remélhetőleg - nem akarna. Amellett, hogy a fentiek mind igazak, Schumacher sok szimpatikus dolgot tett az elmúlt években - ebből csak keveset a versenypályán.

A tisztességes visszavonulás nem csak azt jelenti, hogy az ember bajnokként vonul vissza. A csúcson való abbahagyást Schumi már elszúrta. Onnan már elindult lefelé. Ez az utolsó pillanat, hogy bizonyítsa, megérdemelte címeit.

 

De "A Legnagyobb" soha nem lesz. Az megmarad Ayrton Sennának.

Eszembe jutott, hogy elfelejtettem megköszönni azoknak, akik rám szavaztak, hogy a 168 Óra pályázatának közönségszavazásán negyedik lettem. Ami 200-ból nem rossz. Igaz, díj nem jár érte, de akkor is. Szóval kösz.

 

Ami a szigorlatot illeti, kiderült, nem véletlenül volt akkora arcom az előző postban. Na jó, statisztikából azért nincs mire. Abból csak 28 pontot sikerült az 50-ből összekaparásznom, matekból viszont 50-et. Amivel négyes a szigorlat, és örökre elfelejthetem a gazdasági matekot. Ami azért igen kellemes meglepetés (még az előzőek fényében is).

Az egyetem főoszlopait egyébként rendszeresen összefirkálják - alázzák a HÖK-öt, meg főleg a HÖK vezetőit. Mert ugye lopják a pénzt, legalábbis ezt beszélik többen is. Hétfőn ha jól tudom, rendőrségi kordon is volt, amíg letakarították. Nem lennék most a hökösök helyében, már csak azért sem, mert a tandíjat is valószínűleg nekik kell lenyeletni az ifjúsággal. Ugyanis tárgyalásos módon rendezni ezt (vagy akár tüntetéssel) szinte lehetetlen vállalkozás. A HÖK-be úgysem érdekképviselni mennek az egyetemisták, hanem a politikusi karrierjüket megalapozni. Annak meg tökéletesen megfelel egy kamutárgyalás/kamutüntetés is. És ha még lopnak is mellé - az még egy plusz skill a politikusi munkához.

 

Amint tehetem, felpakolom ide a blogra a sárándi független polgármesterjelölt választási levelét. Mikor először olvastam, olyan sikítva röhögtem, mint anno a vizsgáztatók Kovács László energiaügyi meghallgatásán. Adott ugyanis egy falu, ahol öt polgármesterjelölt van. Van az egyik, nem akarom ideírni, hogy melyik, a fideszesről van szó (oppá), aki egy kocsmában tartja a kampánynyitóját, fánkevő versennyel. Továbbá van két nő, akik közül az egyik azért indul a választásokon, mert a másik elhappolt előle egy faszit. A negyedikről sokat nem tudok (lehet, jobb is így), az ötödik viszont (akivel kezdtem), a független olyan, aki üde színfolt lehetne  a magyar politikai életben, ha csak egy napra meg lehetne nézni, hogy hogyan dolgozna polgármesterként.  A jelölt úr ugyanis büszke arra, hogy (és ezt nagybetűkkel ki is emeli) semmilyen felsőfokú végzettsége nincs. Több szakiskolát is végzett (na ja, kíváncsi lennék ebből hányból rúgták ki). Egyébként meg is indokolja miért is büszke arra, hogy tanulatlan: "láthattuk hová vezet a túlképzettség!!!!". És hova is? Sumákoláshoz - állítja az úriember. Ha rá szavaznak, akkor a józan paraszti ész költözik vissza a hivatal falai közé (az első jelzőben azért nem vagyok annyira biztos), és hát ő azt is tudja, mi a megoldás a falu problémáira: "melózni kell!!!". Hogy azonban hol és hogyan, arról szemérmesen hallgat. De a legszebb a következő mondat: "Mindenki hibás Én áldozat vagyok!!!". Ez már nemcsak őt, hanem a rá szavazó választókat is minősíti, hiszen ki az, aki aláírja, hogy igen, én is hibás vagyok, te viszont áldozat, így rád szavazok. Józan paraszt. Mondom, amint ismét kezemben lesz a papír (esetleg bescannelve) azonnal megosztom veletek.

 

Az elmúlt napoknak volt még egy űberbefosás jellegű momanetuma, méghozzá ez: Cuki Vagyok. Slágergyanús! Várom a klipet is nagyon, kíváncsi vagyok, tudnak-e még ez alá menni valahogy. Bár látszik, hogy nem gondolják komolyan, ellentétben EZZEL. Vajon hol tartanak ők ma? :)

 

A végére még egy szolgálati közlemény: a közeljövőben könnyebben elérhetővé teszem az ukrán útinaplót, és még két útinapló is felkerül a blogra. Addig is smaccantás (aki nem érti, kattintson a linkre felül).

Egy hetes, kécskei, szigorlatra készülős, matek - matek - matek - kaja - matek - ulti - matek - tenisz - ulti algoritmusra beállt tartózkodás után ismét itthon. Ami a szigorlatot illeti, az holnapután lesz, és most furcsamód nem félek. Úgy érzem, a felkészülés eredményeképpen én lettem a gazdasági matematika királya, alattvalóim kövér mátrixok és kis sajátértékek, fejemen korona helyett egy nagy determináns, egyik kezemben egy lineáris regresszió, mint jogar, a másik kezemben trendegyenletekből font országalma.

 

Hm.

 

Visszaolvastam az előző mondatot. Én kérek elnézést. De most már maradjon így. Azért mindenesetre itt és most lekopogom.

 

Azért az ilyen ínséges időkben is jár szórakozás az embernek. Legalábbis ezt gondolná naiv teniszrajongó barátunk (én). Elkezdődött ugyanis a US Open, ami nem a szívem csücske, de mivel tenisz, ráadásul Grand Slam, evidens, hogy a tévére tapadok, amikor csak tehetem.

Nos igazából én alázni akartam ezt a tornát, mert unalmasan és sablonszerűen indult, de aztán rá kellett ébrednem, hogy a rózsa is szarból nő ki, tehát az egyhangú meccsek között is talál gyöngyszemet az ember, ha van szerencséje.

Na nem a női teniszre gondolok, ott van egy Mauresmo meg egy Henin, a többi néma csend.

 

A férfiaknál a helyzet ugyanez (lehetne) Federerrel és Nadallal (ha nem játszana pl. Agassi). Mindamellett, hogy meglepődnék, ha nem ők ketten döntőznének, vannak itt bizonyos gondok.

Federer már-már unalmasan jó, kezdem úgy érezni, hogy bele is fásul, hogy nem verik meg soha. Most sem játszik jól, de még így is úgy veri az ellenfeleit mint a magyar focistákat lényegében bárki (na a norvég meccsről meg aztán tényleg egy szót sem). 

Nadal lenne itt a másik aduász (már ha lehet valahol kettő ilyenből - a teniszben lehet). Őt viszont Horna úgy megizzasztotta, hogy öröm volt nézni (végre egy jó meccs - na jó, csak a 2.-3. szett). Nadalban a fantasztikus az, hogy van a teniszben könnyen elérhető labda, nehezen elérhető, elérhetetlen, és az a labda, amit Nadal sem ér el. Ez utóbbi valódi büszkesége lehet annak, aki üti. Kevesen vannak.

Szóval mi lesz itt ha ezek így döntőznek, kérdeztem magamtól, mikor is látómezőmbe tévedt Agassi és Bagdatisz meccse.

Amellett, hogy a US Open lassan átalakul egy Agassi-búcsúgálává (ami végülis érthető), nekem Bagdatisz miatt is érdekes volt a meccs, őt Sampras utódjának tartom (amit lehet hogy elhamarkodott így kijelenteni, de nem alaptalan).

 

A lényeg azonban nem ez.

 

A lényeg az, hogy kevés olyan alkalom van, hogy az ember egy teniszmeccset nézve üvölt. Mert ugye, a tenisz egy nagyon rendszerezett lefolyású, szigorú szabályok közé kényszerített játék. És mégis vannak olyan meccsek, amikor nem lehet hátradőlve ülni! Például ez!

Agassi 2 szettet nyert. Egyikőjüknek sem lenne gáz kiesni a másik ellen, ezt tudják ők is, de Bagdatisz a föld alól hozza vissza a meccset mégis. 2-2. És a döntő szett.

Másnap egy, a teniszt kevésbé ismerő barátomnak úgy magyaráztam, hogy az, hogy Bagdatisz kemény borításon tripla break-hátrányt hozott be, olyan, mintha a vizet borrá változtatta volna. És hogy mindezt az ötödik szettben tette, ez még megkétszerezi azt, amit csinált.

Egy doyen és egy üstökös csatázott. Az eredmény nem érdekes. A győztes sírt, a vesztes nevetett.

 

A mai nap átkozódtam, hogy a szervezők egy időpontra szervezték Agassi meccsét és a Nalbandian - Szafin mérkőzést. Agassit adták természetesen. Megmondom őszintén, nem hittem volna, hogy négy szettben kikap. Amíg ugyanis Nalbandian és Szafin egy hihetetlenül érdekes, ragyogó meccset játszottak az Armstrong pályán (ugyanúgy 2-0 -> 2-2 -> 3-2 mint Bagdatisz meccsén), Agassi olyan meggyőzően játszott, hogy ha ez az ember nincs lesérülve, bizonyosan megnyeri még talán a tornát is. De le volt, ennek ellenére a sok nyesés mellé néha olyan rövidítéseket eszközölt vert helyzetből, hogy tátva maradt... a szemem.

Mindenesetre egy sporttörténeti pillanat volt. Agassi befejezte.

 

Bye-bye Andre.

 

És Isten áldja Faludy Györgyöt is. Érdekes ez a dolog, mindenki tudta már évek óta, hogy nincs sok ideje hátra, mégis furcsa ez most. Megszoktuk, hogy öreg. Mint a pápa esetében.

A Magyar Rádióban annyira megszokták, hogy még órákkal miután Faludy meghalt (oppardon kómába esett) is poénkodtak a korán. No comment. Ismét minősíti valami a Rádiót... Ezúttal a szerkesztőket.

 

Ha már rádió, akkor munka - legalábbis ami a ma délutánt illeti. Nem voltam a topon egyáltalán, így engem lepett meg a legjobban, mikor a kívánságműsorban három sms jött "SZERETLEK" illetve "hódolód" aláírással. Na jó, két számról. De akkor is... Ilyen még nem volt. Akkor most mi lesz ha tényleg jól nyomom majd?

 

Előkerült közben a következő kötelező darab: Magna Cum Laude - Te légy most
Nincs hozzáfűznivalóm.

Ja de. A videó:

Tegnap délután még én sem hittem volna, de tényleg. A sporttörténelem is tud ilyet. Mert ugye, pár kör után már temettem a Török Nagydíjat, sőt  már-már kezdtem magam szoktatni a gondolathoz, hogy ha sürgősen nem történik valami a Renault-nál, akkor bizony ez a világbajnokság elveszett.

Még jó, hogy néha a legnagyobb klasszisok követik el a legamatőrebb hibákat (mint jelen esetben a Schumacher-Ferrari páros). Sumi tudott róla hogy Massát is ugyanabban a körben hívják ki? Akkor miért ment fel rá? Miért nem várt? Nem tudott róla? Miért nem figyelmeztette a csapat?

Mindenesetre egy nagyon szép ajándék volt ez a sorstól - Alonsonak és nekem. Az már viszont tisztán Sumi hibája, hogy kicsúszott, és ez közel 6 másodpercébe került. Na de a vb arról (is) szól, hogy ki hibázik kevesebbet.

És akkor az utolsó 15 kör: a tavalyi év jutott eszembe, Imola. Ott 13, itt 15 kör, lényegében ugyanannyi, ugyanaz a felállás, ugyanúgy jobb a Ferrari, csak épp kétszer olyan széles a pálya. És lám: a történelem ismétli önmagát. Még fél óra múlva is remegett a kezem.

Most már maradhatnánk ezen a szálon. Ugyanis 11 évvel ezelőtt egy fiatalember szintén zsinórban kétszer nyert Renault-motorral szerelt autóval világbajnokságot. Michael Schumachernek hívták. Ha a cím igaz, most Alonso következik...

Megvertek egy magyar lányt Nyitrán, mert magyar.

Azt hiszem, a dolgok nagyon rossz irányt vettek Szlovákiában, úgyhogy létrehoztam egy online petíciót ITT. Lehet nem lesz belőle semmi, de aki látja, azért legyen szíves írja alá.

Hirtelen eszembe jutott egy pár zene, amelyet muszáj ajánlanom, mert mostanában csak ezeket hallgatom:

 

Madonna vs. Paffendorf - Cool Vogue >>> A Paffendorf régi nagy slágere összemixelve Madonna egy kevésbé nagy, de így azért mégis ütős zenéjével. Aki csinálta, annak olyan ritmusérzéke van, mint egy szinkronúszónak.

 

Kelly Clarkson - Since you've been gone (The Real Booty Babes Remix) >>> Kelly Clarkson alapvetően másodvonalbeli énekesnő, de ez az egy száma azért tényleg nagyon jól sikerült. És akinek már elege van a Benassi-stílusú remixekből, annak is ajánlom ezt, hogy kiderüljön, azért ebben a műfajban is lehet újat alkotni

 

Prodigy - Voodoo people (Pendulum Remix) >>> Oké, tudom, hogy lassan egy éves mix, de mégis a koncert óta hallgatom szinte éjjel-nappal. Zúzás a köbön. Nem is kell többet mondani.

 

Meck - Thunder in my heart >>> Freddie Mercury revival stílus (kis Pet Shop Boys-zal), igazi britpop, orgazmusos hangulattal.

 

DuMonde - Live @ New Year's Eve 2005 >>> Oké, ez egy kétórás mix, de a trance utóbbi éveinek legjobb, legnagyobb zenéi szólalnak meg új feldolgozásban DuMonde varázslatos DJ-tudásának köszönhetően. Tényleg, hova tűnt ez az ember a trance-életből?

 

Hans Zimmer - He's a pirate (Tiesto Remix) >>> A király újabb mesterműve. Minden további kommentár felesleges

 

Placebo - Every you every me >>> Egy klasszikus. Sajnos a Szigeten idén nem tudtam a koncertjükön ott lenni, de egyszer már sikerült, és az hatalmas volt. Ami pedig ezt a számot illeti, szerintem a legjobb zenéjük, és ne felejtsük el azt a kultuszfilmet sem, aminek a főcímdala volt (Kegyetlen Játékok)

Pénteken - még a Szigeti Veszedelem nem egészen teljes kipihenése után a Hangárban (Raktár, Kaptár... - amúgy egy raktár Cegléd határában) volt a party harmadik számú része (gyk első Szilveszterkor, második júliusban). Én nem tudom mi van velem, de ezeket a hangárbulikat - annak ellenére hogy mindig jók - valahogy sosem tudom teljesértékűen kiélvezni. Először mire odaértem, már alig volt ott valaki. Másodszorra a kialvatlanságtól két óra alatt kidőltem. Most pedig végigveszekedtem az estét. Még szerencse, hogy ettől függetlenül a zene és a buli jó volt, bár a veszekedéstől, meg az utána lezajlott maratoni hosszúságú beszélgetésektől nem igazán sokat láttam belőle, de pl. összefutottam egy régi barátommal, ami azért mindenképpen jó dolog.

 

Más: elkezdődött a nagy egymásramutogatás afelől, hogy ki a felelős a tegnap esti katasztrofális pesti dolgokért. Véleményem az ehhez, hogy normális ember ilyenkor kérés nélkül is azonnal fogja, és leállítja a tüzijátékot. Normális ember ilyenkor legalább figyelmezteti a tömeget, vagy kikapja a pirotechnikus kezéből a gyufát. Normális ember leszarja, hogy nemzeti ünnep van, ha előre látja már hét órakor hogy mi fog történni.

Megint más kérdés, hogy egy rohanó, pánikoló tömeget egyszerűen nem lehet megállítani. Ez már az emberek egymással szembeni felelőssége.

 

A viharból amúgy nálunk is érezhető volt valamennyi, mondjuk úgy, hogy rögtön a tüzijáték után hatalmas villámokat lehetett látni, én még ilyet nem is láttam. De az orkán Ceglédet csak súrolta az északi határán (szerencsére), mondjuk én még így is szarrá áztam.

Aztán hajnalig buli, ami némileg feledtette velem a hangárbuli (és következményei) miatt érzett elkeseredésemet. Előtte meg akartam kérdezni Swayzeetől (akinél volt a buli), hogy most ez egy olyan "összejövünklazulunk" vagy "nyomjukleahangárt" tipusú buli lesz-e. Aztán az eső miatt elfelejtettem, de később kiderült, hogy inkább akkor már az előző. Persze a nagy tombolások sem hiányoztak (3-man Magna Cum Laude-re :)) ).

 

Nagyjából itt a pont a nyár végén. Már ami engem illet.

Nostehátakkor kéremszépen mi is volt ez a Prodigy koncert??? Még mindig nem tértem egészen napirendre fölötte... :)

Kezdjük az elején: egykor indulás vonattal, aztán sorbaállás jegyért (miközben kétszer akarnak ránk sózni hamisítványokat), majd a villamossal meg a HÉV-vel a Filatorigátig. Meg kell jegyezzem, természetesen már az odaúton forr a hangulat, egy üveg pezsgő elfogyasztása meg is történik, mintegy előre ünneplendő azt amit ekkor még csak sejtünk, de ami be is igazolódik minden ízében.

A HÉV-en majdnem megtörténik az, mint egykor az éjszakai buszon, mármint hogy odacsukják valamelyik testrészemet (akkor konkrétan a fejemet, most több mindent is majdnem). A Filatorigátnál már igen érezhető a Sziget-feeling, agyhalott punkok fekszenek az út közepén, de valahogy ez itt már nem furcsa.

Beljebb keveredünk, és a többiekkel való találkozás után felmérjük, hogy vajon mit is fogunk itt csinálni este 6-ig (amikor is a Magna Cum Laude játszik). Több lehetőség is van a pakliban, ám végül - ki tudja, miért - a maratoni sörözést választjuk a Nagyszínpad mögötti VIP-részlegben (mivel ugye, média...).

Fogynak a sörök, sűrűn nevetünk a programból előtűnő zenekarok nevein (Kiégő Izzók, SzegényAnyámHaLátna, stb.), majd páran elindulunk kajálni. A Bandi által ajánlott hotdog tényleg megéri, már ha a benne szereplő összetevők mennyiségét, és azok beszerzési árát nézzük. 400 forintért ugyanis kapok egy akkora böszme nagy "hotdogot", hogy ihaj. Azért idézőjelben, mert kicsit könnyelműen mindent kérek bele amit csak lehet. Így aztán egy hatalmas nagy saláta lesz, amelyben mellesleg van kifli és virsli is. Azért megeszem, méghozzá olyan szépen, hogy néhány német csaj le is fényképezkedik velünk.

Mindezek után irány a Pesti Est színpad, hiszen ott a Magna Cum Laude! Sajtós karszalagunkra nyílnak az ajtók, és mi rögtön le is kezelünk a fiúkkal, akik nem hiszik el, hogy annyira rajongunk értük, amennyire. Fotó, majd egy boroskóla, és kezdődik is a koncert! A létszám családias, de a hangulat eksztatikus. Vidéki Sanzon és Lehet, hogy eltört egymás után - ez a lényeg nekünk. Aztán a Vidéki Sanzon még egyszer. Ők meg látszólag jelentősebb mennyiségű alkohol után nyomják a színpadon :) Készek vagyunk!

 

Mindezekután vissza a VIP részlegre, de itt már nem maradunk sokat, hiszen ahhoz, hogy a Prodigy-t elölről nézhessük meg, már az Anima Sound System koncertet is meg kell nézni az első pár sor valamelyikéből. Végig is unatkozom az Animát (a többiek vegyesen: ki pörög, ki nem), majd háromnegyed óra szünet következik, de már lehet sejteni, hogy mi lesz utána, mert tulajdonképpen a körülöttem lévő emberek tartanak meg. Mozdulni sem lehet. Sűrű "fúbazeg", mikor a hangszereket és egyéb összetevőket pakolják fel a színpadra. "Nem baj, legalább szépen halok meg" - szól valaki.

És háromnegyed tízkor durr bele! Ami ezután történt, azt szavakkal le sem lehet írni. Más kérdés, hogy nem is nagyon tudtam, hol vagyok. Később hallottam, hogy könyökkel előre védtem magam, de még így is csoda, hogy megúsztam csonttörés- és veseleverés nélkül a dolgot. Kábé 5 percig bírtam így, és utána, mikor rámesett valaki én meg elterültem a földön és fél percig magamról sem tudtam (szerencsére utána felhúztak), úgy döntöttem, kicsit lehet jobb lenne távolabbról.

Még jó, hogy onnan is kitűnően láttam a színpadot, plusz a kivetítőt. Amúgy többen is hasonló élményekről (halványokról - szar szóvicc) számoltak be... :) És akkor jöttek a nagy slágerek: No Good, Firestarter, Spitfire, Smack my bitch up... és még sorolhatnám. Keithék már bőven az 50 felé járnak, de a rohadt életbe is, nagyon tudják nyomni. Valami félelmetes, iszonyatos, orbitális zőzda ment végbe a színpadon - és a színpad előtt is. És félelmetes hangerővel!

Én a végére feküdtem ki, mikor az Out of space szólalt meg. Nem tudtam mi hiányzik, és tessék!

A koncert után egymás keresése, majd "üljünkle, üljünkle" és "fúbazeg mivoltez" ment sűrűn, majd egy-egy boroskóla elfogyasztása után Bandiék sátra felé vettük az utat, ahova önkényesen bevettük magunkat :) (3 személyes sátorba négyen, ebből egy ülvenyaló meg egy kiskontinens), de azért megpróbáltunk aludni - amelyet azért néha megzavartak a sátor gazdái.

Háromnegyed háromkor usgyi, vissza a Nyugatiba, busszal, hozzáteszem hogy ekkor már tényleg elég fáradtak voltunk, amit jelzett a szinte bármin való röhögés, és a nyűgösség érzése is, amit csak szított a helyi, mindenhol jelenlévő, picsogó kislányok hangja.

A Nyugatiban a következő párbeszéd játszódott le köztünk és egy szemmel láthatóan partiból jövő srác között:

- Sziasztok, Ceglédre mentek?

- Igen

- Ó, az jóóó, az nagyon jóóó, akkor szólok nektek, hogy Kőbánya Kispesten csatlakozik hozzánk... Tomori Pál és serege!!! És megyünk felszabadítani Cegléd várát. A kurucokkal! De vigyázzatok... Matuska Szilveszterre!!! Mert fel akarja majd robbantani a vonatot. Meg lehet ismerni, ilyen nagy punk hajú csávó, egy bombával a mellkasán.

- Jó, rendben, figyelünk, vigyázunk!

A gáz az egészben az volt, hogy ezt az egész vonat végighallgatta előzőleg, mert mikor végigmentünk a vonaton, már felkapták a fejüket a Tomori Pál névre... :) Hát, Tomorival nem találkoztunk, viszont jót aludtunk hazafelé. (Alvás-pózok: Süvi: a fejbelőtt; Sethyx: Rodin - Gondolkodó; Hidi: minden szóba jöhető póz; én: rázkódó-röhögő). 

Aztán mentünk hazafelé, aludni, ámbár én úgy fel voltam pörögve, hogy még sokáig nem tudtam. Hát igen, mit tesz a Sziget, ugye... Jövőre, ugyanitt!

Tagcsere a Scooternél. Jay Froggal 4 év után szerződést bontottak, valószínűleg azért, mert már "hagyománnyá" vált a négyévenkénti tagcsere. Vérfrissítés a zenekarban.

Ezzel kapcsolatban sok mindent nem értek: Jay jól érezte magát ott, ahol volt, és személy szerint én is nagyon jóban voltam vele, közvetlen volt, látszott, hogy szereti amit csinál és tele van energiával. Miért kell lecserélni olyasvalakit, aki jól megállta a helyét?

Aztán meg az a szöveg a hivatalos honlapon: "a szólóprojektekre akar koncentrálni". Igen... és ez véletlenül pont 4 év elteltével jutott eszébe? Nevetséges...

Hosszú idő után először csalódtam a Scooterben.

 

Az új tag Michael Simon. Meglátjuk...

Vannak bizonyos dolgok, amelyekben lehet bízni. A Forma-1-es tábor ilyen.

Gyk elmondom, hogy a Hungaroring takarítását már 20 éve ceglédiek végzik (lám-lám, milyen jó dolog is volt az én gyönyörű kis városomba születni) - először a Mezgáz suli, aztán pedig közösen a Gimivel (ahova én is jártam), ugyanis diákokból álló csoportokról van szó. Más kérdés, hogy szép számmal vannak idősebbek is, ahogy azt az én példám is mutatja.

Én hatodik alkalommal voltam, ez már elég előkelőnek mondható, de hozzáteszem, sokan vannak, akiknek már kétszámjegyű ez az adat. Valamiért érdemes ide visszajárni - megjegyzem, a táborvezetőknek is jó hogy itt vagyunk, mert ha nem lennénk idősebbek, valószínűleg rövid úton káoszba torkollna az egész. Ám azt, hogy miért érdemes ide évről évre visszajönni, tényleg csak az érzi, aki már volt egyszer legalább.

Szerda: indulás az előkészítőcsoporttal (ez kb. 50 főt jelentett idén), hogy egy kis plusz jutalomért lemossuk a Hungaroring összes székét. Ez nehezebb feladat, mint gondoltuk volna, én zseniális matematikai készségeimmel kb. 5-6 órát számolok arra, hogy ezt a feladatot végrehajtsuk, végül lényegesen több lesz belőle (csütörtök délutánra is átnyúlik), de azért gyűrjük rendületlenül.

Ekkor már érződik, hogy a megszokott dögmeleg helyett idén egy kicsit hűvösebbre kell berendezkednünk, talán (?) esős verseny is lesz - találgatjuk már sokan. A társalgó falát sorrendben Alonso - Raikkönen - Schumacher - Fisichella képe díszíti - "ez lesz a befutó is", vízionálom.

A tábor varázsát valószínűleg az adja, hogy csomóan vannak, akik bizonyos emberekkel egész évben csak itt találkoznak. Így egy kis mikrokozmosz alakul ki, és bizonyos értelemben hajlamos vagyok lenézni azt az embert, aki az egy hét elteltével haza akar menni innen.

Én remekül elvagyok továbbra is, mint az eddigi években, már-már bérelt helyem van a társalgóban, cserélődnek körülöttem az emberek, és mindenki tudja, hogy bármikor bármire kapható vagyok, ha mutogathatom magam. :)

Ukrajna történetét csütörtökre - amikor megérkezik a csapat másik fele - már legalább 30 ember ismeri, de ez nem tart vissza attól, hogy érdeklődésre újból és újból elmeséljem. Végülis ugye, szeretek beszélni.

Az ellenőrzés egyre szigorúbb, a paddocktakarításnál is vannak már olyan területek, ahol nem nyílik meg előttünk a kapu, de végülis ez nem gond, volt alkalmam már sokszor sok mindenkivel találkozni. Csütörtökön a boxban is tömeg, de idén ez sem igazán zavar.

Péntek-szombaton új hagyományt alakítunk ki Sethyx barátommal, a "minden este 1 üveg bor és utána ami még jön" nevezetűt, amelyben a helyi Pászka (részeg Neo szerint piszka) pékség széles kínálata van a segítségünkre. Később egy új pizzériát is sikerült találni, ami széles és olcsó választékával, valamint az ételek magas alkoholtartalmával vívja ki osztatlan elismerésünket.

Szombaton kedvező előjelnek tartom, hogy veretlenül nyerem meg a tábor amőba-bajnokságát. Még akkor is, ha Alonsot megbüntették - hiszen ekkorra már tudjuk, hogy Schumachert is. Forrnak az indulatok, beindulnak a találgatások.

A vasárnap szakadó esővel köszön ránk. Irány egy sörsátor, miután elvégeztük a kötelező munkát. Mint kiderül, sokan úgy gondolták, hogy ide húzódnak az eső elől, kb. 11 óra felé már mozdulni sem lehet. Egy gyors bejelentkezés a rádióba, elmondani, hogy itt vagyok, mi lesz, hogy lesz, közben pedig társasági élet. Kicsit furcsa ez így, vasárnaponként lehet egyébként a legjobban körülnézni, beszívni a nagydíj feelingjét. Most ez nem annyira jellemző, a nézők közül a legtöbben még otthon ülnek, és aki itt van, az sem szaladgál.

És aztán 2 órakor útnak indul valami varázslatos. A Magyar Nagydíj hagyományosan rossz verseny, mivel a pályán nem igazán lehet előzni, de most talán az eső...

Be is igazolódik az, amit várok, és Alonso mint egy félisten, furakszik felfelé a pályán. Mikor Sumit megelőzi, már-már eufórikus állapotba kerülök. Aztán első hely... aztán lekörözés! Itt már nem tudom mi van velem, tombolok, ordítok!

Érdekes, hogy azt mondták sokan, tévében szinte követhetetlen volt a nagydíj. Pedig mi ott a helyszínen szinte tökéletesen tisztában voltunk vele, hogy mikor mi történik, és miért.

Raikkönen kiesése kb. azzal a hellyel szemben történt, ahol én álltam (álltam, mert ugye a takarítók tribünre nem mehetnek események alatt). A finnek nagyon el voltak keseredve, sokan akkor felálltak és elmentek. Később mi a pálya takarításánál visszamentünk erre a helyre, de sajnos nagyon jól eltakarították a darabokat, semmit sem találtunk.

Mikor Alonso másodszor menne a boxba, látom, hogy Button gyorsabb, hogy meg fogja előzni. Egy második hely, gondolom, azért nem olyan rossz, főleg, hogy Sumi sehol sincs. És akkor megtörténik az, amit nem tudtam elképzelni: a Renault-nál elrontanak valamit. Mikor látom, hogy áll le Alonso a pálya szélére, nem szólok egy szót sem, hanem fogom magam, és leülök, messzebb a pályától - sírni. Olyan, mintha egy világ dőlne össze bennem.

Nagy dudálás riaszt fel: felnézek, és hopp: Sumi is kiesik. Ettől kicsit visszajön az életkedvem, és visszamegyek végignézni Button diadalát. Ami történelmi esemény, mindenképpen...

Ami pedig a versenyt illeti: bekerül az aranyalbumba, az már biztos.

Utána pedig elkezdődik a munka: nem kell megerőltetnünk magunkat, tekintve, hogy az eső sok embert elriasztott attól, hogy már korán kijöjjön, így kényelmes tempóban szedhetjük a szemetet. Persze a pálya környéke tele van sárral és vízzel, de hát valamit valamiért, ugye...

Hétfő-kedd-szerda is munkával telik (bár hétfőn kicsit utunkba áll az eső). Ezek a napok azonban már a buli napjai is, ki kell élvezni, hiszen szerdán véget ér a tábor. Mi meg is teszünk minden tőlünk telhetőt. Egyik nap kis politikai jellegű "vitába" keveredek, ámbár aki belém kötött, hamar belátja, hogy jobban teszi, ha békén hagy.

Az idei év is megkapja a maga jelzőit, szállóigéit, mire eljön szerda este. Idén először sikerül úgy megoldani, hogy semmiféle botrányt nem csinálok, amire büszke vagyok. :) Ez persze köszönhető Marci barátomnak is, aki lejön a záróbulira, és így bizonyos mértékben lefoglal. Na meg a lányok... :)

Másnap... másnap. :) És a pakolás, hazamenetel meg a "jövőremárpedignemjövök" fogadalmak. Ami tudjuk úgyis, hogy hülyeség. Ilyen egy évben csak egyszer van, és miért hagynánk ki?

Megváltozott a közlekedési rend Cegléd belvárosában. Vicces webcamon figyelni, hogy bénáznak az autók. Csak nehogy aztán én is elszúrjak valamit (ahogy elfogok). Azaz nem fogok, hiszen holnap indul az egy hetes (igazából 8 napos) Forma 1-es őrület!

Addig is - mivel elindult a 168 Óra pályázatán a közönségszavazás - kérek mindenkit, akinek tetszettek az írásaim, hogy szavazzon rám. Ezt ITT lehet megtenni, a 2 közül szerintem a Rögeszmés Demokraták a jobb cikk, már amennyire ezt a 3000 karakterre lehatárolt firkát annak lehet nevezni; szóval ha már nem muszáj felaprózni a szavazatokat a 2 írás között, akkor jó lenne, ha erre szavaznának. Előre is kösz :)

Más: sikerült olvasnom két olyan könyvet (az egyikbe még csak belekezdtem), amiben - szinte a szó szoros értelmében - semmi lényeges nem történik. És lám, mégis jó könyvek. Na jó, az egyik könyvben Updike novellái vannak, az meg az én műfajom.

A másik pedig Alberto Moravia (kis)regénye, A Megvetés (Il Disprezzo). A könyv sztoriját tulajdonképp pár sorban össze lehet foglalni. Molteni, a sikereinek küszöbén álló dráma- és forgatókönyvíró, aki feladta álmait felesége miatt, hirtelen úgy érzi, a felesége nem szereti. Később kiderül, a felesége megveti. Molteni lázasan keresi ennek az okait, leutaznak a feleségével Capri szigetére, ahol végülis megvilágosodnak előtte a dolgok. A regény jellemzője, hogy nem igazán bővelkedik drámai fordulatokban, viszont remekül láttatja egy férfi és egy nő viszonyának törékenységét.

Molteni felesége, Emilia azt mondja férjének, azért veti meg, mert nem viselkedik úgy, mint egy férfi. Az okok azonban mélyebben rejtőznek. Moravia felvázol egy érdekes és baljós párhuzamot: Odüsszeusz és Penelopé kapcsolatát, amely - talán - azért alakul úgy, ahogy, mert a görög világban Odüsszeusz képviseli az előremutató irányt, Penelopé pedig a földhözragadt, plebejus réteget, aki ragaszkodik a hagyományos férfi és női szerephez. Így Penelopé csak akkor tudja igazán újra szeretni Odüsszeuszt, mikor az megölvén a kérőket ismét ódivatú értelemben vett férfivá válik.

Molteni sokáig viaskodik ezzel a párhuzammal, végül sem elfogadni, sem elvetni nem tudja. Felmond a rendezőtársának akitől az elmélet származik, és a producernek, felesége szeretőjének (vö. kérők), de pont azért, mert úgy gondolja, így rendbe jön minden. Felesége azonban már nem tud reagálni, mert groteszk módon és tragikusan halálos balesetet szenved - Molteni az álomvilágba menekül.

A probléma gyökere azonban még ennél is mélyebben van. Nem egyszerűen hagyományos férfi- vagy női szerepekről van itt szó. Emilia nem azért veti meg Moltenit mert úgy gondolja, hogy az eltűri a hűtlenségét (vagy épp a producer "kezére játssza őt" karrierje érdekében). A megvetés forrása férfi és nő viszonyának velejárója. Egy kapcsolatban mindig van valaki, aki a másikat jobban szereti, mint az őt. Jelen esetben ez Molteni. Ő az, aki feladja vágyait a feleségéért (a regényben Molteni találkozik a fiatal rendező családjával, ahol az asszony mániákus szeretettel csüng az urán - ott a férfi nem adta fel álmait, nem fut a felesége után). Ezzel Emiliából vagy csodálatot, vagy megvetést válthat ki - nagyon vékony mesgye fut a kettő között. Az eredmény attól függ, Emilia sokkal kevésbé szereti-e őt, vagy majdnem ugyanannyira. A regényben sokkal kevésbé. Az imádó ekkor megvetés tárgya lesz. Az imádott azonban nem létezhet imádója nélkül. Ezt fejezi ki Emilia szimbolikus halála a könyv végén, és az, hogy Molteni álmaiban újra élőnek látja Emiliát - ugyanis ő sem esik ki szerepéből: imádni akarja azt, akire feltette az életét, és akit - úgy érzi - ő ölt meg azzal, hogy nem viselkedett helyesen. Ám hogy a helyes viselkedés mi, arra ő sem tudja a választ - és mi sem kapjuk meg.

Amikor átböngésztem a hétfői lapokat, és láttam, hogy Orbán Tusnádfürdőn újabb sámáni beszédet mondott, bevallom, már előre kaján mosollyal fentem a fogam, készültem rá hogy az ordas baromságokat aprólékosan ízekre szedem. Ám aztán kénytelen voltam belátni, hogy semmi értelme nincs, mert olyan méretű zagyvaság az egész, amire már Lendvai Ildikó sem reagál érdemben, pedig ez már nagy szó. Egy bukott politikus kapálózása. Egyszerűen nulla.

A szemem így egy lentebbi hírre siklott, amivel már érdemes foglalkozni. Egy Orbánnál sokkal butább, ám sajnos veszélyesebb "politikus" nyilatkozata volt. Ján Slotáé, aki sajnos a szlovák kormánykoalíció egyik pártjának elnöke. Azt az undorító soviniszta fröcsögést, amit egy cseh lapnak lenyomott, talán Iránban el lehetne sütni, bár ott sem siklanánk el fölötte, az hétszentség.
Kritikus ismerőseim most jönnének vele, hogy lám-lám a liberális elmének is azért van, ami túl sok. Én pedig azt mondom: ha Slota ezt a szlovák parlamenti patkó legszéléről mondaná el minden héten napirend előtt, és ki lehetne röhögni, vagy sajnálkozni rajta hogy ilyen ember egyáltalán a világon van, az rendben lenne. Ő is elmondta a véleményét, joga tehát nem csorbult, de a normális emberek meg kiröhögik és/vagy elítélik, amint az rendjén való. A baj az, hogy ez a vadbarom az Európai Unió egyik tagországa kormánypártjának elnöke. Kérem: ilyenkor kellene súlyos politikai szankciókat lépni, azt elősegítendő, hogy az SNS mihamarabb az európai politika szemétdombjára kerüljön a MIÉP-pel, a Lengyel Családok Ligájával, Le Pen-nel és társaikkal együtt. Ne féljünk odacsapni! Igenis van jogunk, alapunk és ami a legfontosabb, lehetőségünk arra, hogy szankcionáljuk ezt a katasztrófális koalíciót. Ha másért nem, hát a felvidéki magyarok (meg a saját önérzetünk) miatt. Az Unió felelős vezetői helyében is azon igyekeznék, hogy a szlovák kormány, mielőtt még nagyon elhelyezkedett volna a bársonyszékben, állhasson is rögtön fel. Nem etikus? Mindenesetre etikusabb, mint ordas, idejétmúlt és szemétdombra való eszméket hangoztatni, vagy éppen ezeket eltűrni. Slota ugyanis sokkal veszélyesebb, ha rásütjük, hogy idióta barom, mert ekkor marginalizáljuk a problémát. Azt kell néznünk, hogy egy EU országban fajsúlyos politikus. Persze az idióta barom szerepkörbe jobban beillene. Feladatunk tehát, hogy oda is kerüljön, ne pedig a parlamentbe.

Az ügyben az álláspontom majdnemhogy tökéletesen egyezik Navracsics Tiboréval. Na erre varrjatok gombot...

A hétvégén elgondolkoztam rajta, hogy talán érdemes lenne belépni a Kommunista Ifjúsági Szövetségbe, az utazások miatt. Mert amellett hogy egy életre kompromittálnám magam, elutazgathatnék a VIT-ekre, pl. Algériába vagy Kolumbiába (itt volt az utóbbi kettő). Aztán eszembe jutott, hogy a VIT csak négyévenként van, én meg a Munkáspártnak nem adok 2 évet sem. Szóval letettem az ügyről. Azért elméleti szinten vicces volt :)

Jó-jó, én tudom, hogy tapasztalatlan vagyok viszonylag, meg fiatal, de mondja meg nekem valaki, ha van egy szó, ami a "csodaszarvasom", akkor az miért nem a "szakaszos sávlezárás", és nem a "nyári árajánlataink"?

Az ember sokkal megnyugtatóbbnak érzi, ha egy olyan szóba törik bele a nyelve sokadszor, amibe a nála sokkal idősebb, tapasztaltabb stb. kollégáinak.

 

Erre tessék: kifogtam a "katasztrófafilm"-et.

Ez katasztrófa.

Ez meg egy olcsó szóvicc volt. Azért ha valaki filmet forgatna rólam, szóljon. Ez lesz a címe.

Úgy tűnik, kénytelen leszek átértékelni a "napló" kifejezést "hétló" vagy "kéthétló"-vá, bármilyen hülyén hangozzon is.

Hagyjuk is most a szokásos kommenteket a forma1-ről, sajnos nem igazán terem babér mostanában. Viszont két hetet kell már csak várni, és Mogyoródon ismét közelről csodálhatom meg a sport minden szépségét. Ami azért felvillanyoz. Épp ezért a vb-döntőhöz sincs hozzáfűznivalóm :)

Nekiugrottam a következő nagylélegzetű szakmai munkának - ha másért nem, már csak azért is, mert szeptembertől hivatalosan is politológus szakos hallgató vagyok (leszek). A dolgozat a posztszovjet országok felkeléseiről szól, egyelőre még nem tudom, milyen szál mentén, sajnos gyalázatosan kevés a szakirodalom erről a témáról (na jó: Ukrajnát kivéve). Ami egyébként Ukrajnát illeti, kis olvasgatás és persze a személyes élmények alapján is elmondhatom, az ukránok szerintem inkább az oroszokhoz tartoznak, mint Európához egyfelől, másfelől meg Európához inkább, mint az oroszokhoz. Persze nehéz ezt csak így ráfogni, így hát elmondom, miért.

Az ukránok egy nagyon érdekes identitásválsággal küszködnek, az ukrán belpolitika utóbbi 15 éve majdnemhogy erről szólt. A fő téma, hogy akkor ők most Európa, csak letértek a pályáról (s ilyen minőségükben pl. a lengyelekhez hasonlítanak-e inkább), vagy Oroszország egy olyan része, amely kis részletekben ugyan eltér, de igazából azért mégiscsak oda tartozik.

Az előbbi irányzat a mai politikai elit hivatalos álláspontja, az utóbbit igazából soha nem hangoztatta senki, ami érdekes, hogy az oroszlakta területeken is egyfajta kettős identitás alakult ki (adalék: 2004-ben az ukránok 40%-a beszélt otthon ukránul, 30%-a oroszul, 30%-nak pedig "attól függött"). Van aki azt hiszi, egyszerre orosz és ukrán, meg van olyan is, aki egy régióhoz kötődik (pl. donyeckiek - ez az én témám szempontjából fontos, de a krímiek is ilyenek, ott találkoztam több ilyen kevert identitású emberrel is).  Az identitás tehát nem ukrán, hanem általában kevert vagy helyi.

A nyelvi különbségek meg egyébként is elhanyagolhatóak, ne mondja nekem azt senki hogy az egyik azt mondja "gáváríty" a másik meg hogy "ghovorít" és nem értik meg egymást. Ami a vallást, kultúrát illeti, az is szinte mindenhol az oroszra hajaz (templomok, képek).

Végül - s ez a legfontosabb - az ukrán ember ugyanúgy elvárja, hogy irányítsák, mint az orosz. Cár atyuska az egyik helyen, Juscsenko - vagy épp Kucsma vagy Janukovics - a másikon. Persze vannak kivételek, de az általános véleményem akkor is ez. A forradalom is inkább egy személyről szólt, egy karizmatikus vezetőről, aki el tudott adni bizonyos elveket (miközben ne feledjük, hogy annakidején ő is Kucsma miniszterelnöke volt).

Van azonban - és itt most magam ellen beszélek - az ukrán és az orosz ember között egy nagy különbség, amely elsősorban pont a már említett hiányos identitástudatból ered: az orosz ember annyira büszke saját nagyhatalmi státusára, hogy annak megtartásáért szinte bármit képes feláldozni. Igazi kollektivista. Az ukrán ember egy kicsit, ha lehet, szeretne jobban élni. Nem érdekli őt, hogy ukránnak, orosznak, donyeckinek vagy kríminek tartják, viszont azon a helyen ahol él, szeretne boldogulni.

Ezért lesz majd Ukrajna az Unió tagja. Kulturális értelemben hiába "oroszok" az ukránok, azért ez a valami mindig arra sarkallja őket, hogy vigyék többre, és fogják is.

Supertramp - Breakfast in America - ja, ez meg a mai zeneajánlóm.